Vadkutya a fán 2015. február 24.

Az ázsiai vadkutyák (Cuon alpinus) nem nevezhetők igazán közismertnek. Pedig lehetnének, hiszen már Kipling híres művében, a Dzsungel könyvében is szó esik róluk, csak ott vörös kutyákként szerepelnek. Szokták őket vörös farkasnak is nevezni, sőt, az indiai, kannada eredetű dhole (e: dól) elnevezés is használatban van. Sok látogatónk egyszerűen csak rókáknak nézi őket szép vörös bundájuk miatt, de az igazság az, hogy a Magyarországon honos vörös rókáknál a vörös farkasok sokkal nagyobbak és erőteljesebbek. Amíg egy átlagos vörös róka súlya 3-10 kg között szokott lenni, egy kifejlett dhole 15-20 kg-osra is megnőhet.

Lényeges különbség az is, hogy amíg a vörös róka viszonylag gyakorinak mondható, a Dél- és Délkelet-Ázsiában őshonos ázsiai vadkutya veszélyeztetett fajnak számít. Éppen ezért a faj állatkerti tartásának, bemutatásának és szaporításának természetvédelmi jelentősége is van.

Állatkertünkben 2008 óta foglalkozunk ezzel az állatfajjal, s azóta több ízben szaporodtak is nálunk. Legutóbb épp a tavalyi évben született egy alomra való kölyök. Jelenleg összesen 11 állatból áll a csapat, de egy időben nem mindig lehet az összes állatot a kifutóban látni. Férőhelyüket a Nagyszikla oldalában alakítottuk ki, méghozzá oly módon, hogy ahhoz a szikla oldalának egy része is hozzá van kerítve. Ennek az az oka, hogy a vörös farkasok nagyszerű sziklamászók, s ennek megfelelően szívesen tartózkodnak a kifutójukhoz tartozó sziklapárkányokon is. Az igazat megvallva ott is látni őket, csak sok látogatónknak eszébe sem jut szemével a sziklán is keresni ezeket az állatokat.

A dhole-ok egyébként nemcsak a sziklamászásban ügyesek, a fákra is nagy ügyességgel másznak fel. Állatkertünk szemfüles fotósa nemrég épp fára mászás közben örökítette meg egyiküket.