Veszélyeztetett erdőlakók 2021. március 3.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Közgyűlésének 68. ülésszakán, egészen pontosan 2013. december 20-án született döntés a vadvilág világnapjának (World Wildlife Day) bevezetéséről, azzal a szándékkal, hogy legyen egy világnap, amelyet kifejezetten annak szentelnek, hogy felhívják a figyelmet a vadvilágra, és a fennmaradását fenyegető veszélyekre. A világnap évről évre visszatérő dátuma azért lett pont március 3-a, mert 1973-ban ezen a napon írták alá a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó úgynevezett washingtoni egyezményt (CITES).

A világnapnak minden esztendőben van egy kiemelt témája: 2018-ban ez a téma a nagymacskák védelme volt (de ekkor ünnepeltük a washingtoni egyezmény aláírásának 45. évfordulóját is), 2019-ben a tengeri élővilág védelme, 2020-ban pedig a biológiai sokféleség védelme.

A világnaphoz az elmúlt években Állatkertünk is kapcsolódott: 2018-ben a nagymacskák védelmével és a washingtoni egyezménnyel kapcsolatos kommunikációval, 2019-ben a március 1-én megtartott Vadon Nappal, 2020-ban pedig egy újabb Vadon Nappal, amelyre március 3-án került sor.

Az idei évben a világnap központi témája az erdők védelme (egészen pontosan az, hogy ezeken az élőhelyeken ember és vadvilág hogyan élhet együtt fenntartható módon), de ezúttal nem tudunk közönségprogramokat szervezni, hiszen most a koronavírus világjárvány miatt Állatkertünk átmenetileg zárva tart. Honlapunkon és közösségi média felületeinken azonban most is igyekszünk felhívni a figyelmet a vadvilág védelmére, ezúttal néhány Állatkertünkben is látható és rendszeresen szaporodó, őshazájában viszont ritkulóban lévő erdőlakó faj bemutatásával. Sőt, az is szóba kerül, hogy a trópusi erdőségek fennmaradását az is befolyásolhatja, hogy mit teszünk már használaton kívüli, régi mobiltelefonjainkkal.

Az Állatkertünkben élő csaknem kilencszáz állatfaj közül hosszan sorolhatnánk az erdőlakó fajokat. Most elsősorban néhány ritkulóban lévő fajról szeretnénk mesélni. Például az orangutánokról, hiszen már a nevük is „erdei embert" jelent – malájul (bár a faj eredeti neve malájul mawas, de a körülíró orang utan forma terjedt el vándorszóként az egész világon). Az orangután nagyjából a lehetséges legnagyobb termetű emlősállat, amely életének jó részét még a fák között töltheti, egy ennél nagyobb, súlyosabb állatnak már gondot jelentene ez az életmód (az orangutánoknál termetesebb gorillák éppen ezért sokkal ritkábban másznak fára, s közülük is inkább csak a fiatal állatoknak szokott kedve lenni az ilyesmihez).

Az orangutánok kritikusan veszélyeztetettek, mindenekelőtt a természetes élőhelyük zsugorodása, az erdők pusztulása miatt. Emiatt felértékelődik az állatkerti állományok szerepe, az állatkerti tenyészprogramok jelentősége. A mi Állatkertünkben a nagyközönség szumátrai orangutánokkal találkozhat. Tartásuknak és szaporításuknak is komoly hagyományai vannak nálunk, legutóbb a tavalyi, 2020-as esztendőben született két kölyök, név szerint Móric és Buda, akik felnevelésében anyjuk mellett nővéreik is részt vesznek. Ez azért is fontos, mert a nőstény orangutánok az utódgondozás fogásait a természetben is a saját anyjuktól szokták eltanulni, amikor az kistestvérükről gondoskodik.

Az orangutánoknál sokkal kevésbé közismertek az ugyancsak erdőlakó cebui disznók. Délkelet-Ázsiában, a Fülöp-szigetek egyes szigetein őshonosak. Sajnos természetvédelmi helyzetük egyáltalán nem mondható rózsásnak. Cebu szigetéről az 1960-as években pusztultak ki, és a Guimaras és a Ticao szigeten sincs már belőlük, pedig korábban itt is előfordultak. Így vadon élő állatokkal ma már csak Negros, illetve Panay szigetén lejet találkozni, illetve egyes megfigyelések szerint a Masbate szigeten is él még egy kisebb állományuk. Megritkulásuk egyik fő oka a mezőgazdasági művelésbe vont területek terjedése az erdők rovására. Sajnos ezen a vidéken sokfelé dívik a kaingin nevű gazdálkodási forma, ami a gyakorlatban az erdők tarvágását és felégetését, majd az így nyert termőterület talajának viszonylag gyors kimerülése után újabb területek ilyenfajta művelésbe vonását jelenti. Emellett avadászat, és az egyes állományok felaprózódása is jelentős veszélyeztető tényező, nem is szólva az elvadult házi sertésekről, amelyek kereszteződhetnek a vadon élő cebui disznókkal. A fenti okok miatt a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 1996-ban kritikusan veszélyeztetettnek minősítette a fajt.

Állatkertünkben 2015-ben kezdtünk el foglalkozni a cebui disznókkal, már kezdettől fogva azzal a szándékkal, hogy a tenyészprogram keretében szaporítsuk is őket, így járulva hozzá a megmentésükhöz. Az első kismalacok még 2015-ben születtek, és azóta is rendszeres a szaporulat. Nemrégiben hírt is adtunk egy nálunk született, de már felcseperedett fiatal állatról, aki a „szülői házat" elhagyva – az említett tenyészprogram keretében – egy angliai állatkertbe utazott.

A pompás koronásgalamb is tipikusan erdőlakó faj: Új-Guinea szigetének nyugati felében, nagyrészt a Madárfej-félszigeten honos, sőt, ennek a régiónak, pontosabban az Indonézia részét képező Nyugat-Pápua tartománynak ez az állat a címermadara. A látványos, kék tollazatot és a fején ugyancsak kék tollkoronát viselő madár nem éppen ügyes légiakrobata. Szívesebben közlekedik inkább négy lábon, s korlátozott röpképességét szinte csak akkor használja, amikor a talajszintről valamelyik faágra szeretne feljutni. Sajnos a pompás koronásdaru is ritkulóban van, a sebezhető fajok között tartják számon.

Állatkertünkben a koronásgalambok tartásának több évtizedes hagyományai vannak, és természetesen őket is rendszeresen szaporítjuk. A nálunk kelt fiókákról honlapunkon is hírt szoktunk adni.

A jácintkék aráról már csak részben mondhatjuk azt, hogy erdőlakó faj, hiszen őshazájában, Dél-Amerikában az erdők mellett nyíltabb, füves területeken is találkozni lehet velük. A papagájok közül egyébként a jácintarák számítanak az egyik legnagyobb termetű fajnak, már ami a testhosszt illeti. Sajnos ez a faj is ritkulóban van, részben az erdők zsugorodása, illetve számos más ok, például az illegális befogás miatt is. Állatkertünkben igen népszerű lakóknak számítanak, akik rendszeresen meg is örvendeztetnek minket fiókákkal.

Az erdei életközösségeket nem véletlenül alkotja annyi faj, amennyi. És minden fajnak megvan a maga szerepe a természet háztartásában. Ha valamelyikük vészesen megritkul, esetleg ki is pusztul, nemcsak önmagában fog hiányozni, hanem az ökológiai kapcsolatai miatt is. Például a cikkünkben említett cebui disznó léte vagy nemléte számos növényt is érint, hiszen az egyik őshonos dillénia faj (Dillenia reifferscheidia), illetve a magyalfélékkel távoli rokonságban álló Platea excelsa magvaikat általában ezek az állatok hordják szét. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy minden egyes faj, amely eltűnik az erdőkből, az egész erdő, mink ökoszisztéma sérülékenységét is növeli.

Az erdők védelméért persze nemcsak a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek tehetnek, hanem mindenki más is. Már az is sokat számít, hogy a boltban milyen termékeket vásárolunk (van-e bennük például pálmaolaj, amelyet jobbára az erdők kivágásával nyert területeken létrehozott olajpálma ültetvényeken állítanak elő), vagy hogy újrahasznosítjuk-e a már újabbra cserélt, és ezért használaton kívüli mobiltelefonokat.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.