Nyitvatartás

 

November 11-től ZÁRVA további intézkedésig

Jegyinformációk

 

Olvasd el, hogyan változik belépőink érvényessége.

Zenés esték az Állatkertben 2015. június 4.

Tizennegyedik évadához érkezett a Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat. Július 8-tól augusztus 21-ig minden héten egy, tehát összesen hét koncertre kerül majd sor: az első este Boban és Marko Marković lépnek majd színpadra.

Kedden tartottuk meg a Zenés Állatkerti Esték programbemutató sajtótájékoztatóját. A nyáresti koncertsorozat idei – tizenegyedik – évada összesen hét koncertből áll majd, amelyekre július 8. és augusztus 21. között kerül majd sor, általában szerdánként, kivéve az utolsó dátumot, amely péntekre esik. A fellépők között lesz Boban és Marko Marković, a Budapest Klezmer Band, a Budapest Bár, Lajkó Félix, a Hot Jazz Band és Barátai, Orosz Zoltán harmonikaművész és Barátai, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar. A részletes koncertprogramot és a jegyváltással kapcsolatos információkat ide kattintva olvashatja el.

A programbemutató sajtótájékoztatón az egyes koncertekről Jávori Ferenc „Fegya” (Budapest Klezmer Band), Farkas Róbert (Budapest Bár), Galbács István (Hot Jazz Band és Barátai), Orosz Zoltán, illetve Horváth László (Boban és Marko Marković és Lajkó Félix menedzsere) és Lendvai György (a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója) árult el részleteket. Ezután a Budapest Bár három művésze, Behumi Dóri, Farkas Róbert és Ökrös Károly Fényes Szabolcs slágerét, a Szerdán tavasz lesz című dalt is előadták ízelítőképpen.

Állatkertünk egyébként jelentős zenei hagyományokkal rendelkezik, hiszen elődeink már az 1800-as évek végén is gyakran szerveztek koncerteket és zenés programokat, sőt, ebben az időben külön zenepavilon is állt a kert területén Pálffy gróf adományaként. Az 1910-es években az Állatkertnek saját szimfonikus zenekara volt, Wieschendorff Henrik karnagy vezetésével. A húszas években induló Magyar Rádió intézményünkből sugározta az első koncertjét, amint azt az LGT is megénekelte a Rádió című dalban. A II. világháború után a Filharmónia Vállalat szervezett koncerteket az egykori szabadtéri színpadon, amelynek helyét ma a Japánkert foglalja el. Ezután évtizedeken át szinte teljesen hiányoztak a zenés programok. Az állatkerti zenei hagyományok felelevenítése az 1990-es évek közepén kezdődött meg a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjével. 2002 óta pedig minden nyáron megrendezzük a Zenés Állatkerti Esték koncertsorozatot.