Ismerjük meg a háziállatokat! 2020. március 20.

A mai kor városlakó embere számára a háziállatok közül alighanem a kutya és a macska ismerős leginkább, hiszen sokan tartják őket társállatként. A gazdasági haszonállatokkal, sertésekkel, szarvasmarhákkal, juhokkal, kecskékkel, lovakkal, szamarakkal vagy háziszárnyasokkal már jóval ritkábban találkozni a városokban, de aki állattenyésztéssel foglalkozik, farmon él, napi kapcsolatban áll ilyen állatokkal is. Természetesen a városlakó ember sem nélkülözheti a haszonállatokat, hiszen nélkülük nem kerülhetne húsárú, tojás, tej, sajt, vaj vagy más tejtermék a boltok polcaira, a konyhába és a tányérokra. És persze nem hordhatna senki gyapjúholmit sem.

A háziállatok sokfélesége

Nálunk, Magyarországon a kutya és a macska, a ló és a szamár, a sertés, a szarvasmarha, a juh, a kecske, továbbá a lúd, a kacsa, a tyúk és a galamb, valamint a háziméh számít már az Árpád-kor, sőt, akár a honfoglalás óta elterjedt háziállatnak. A bivallyal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, mert vannak, akik szerint a bivalyok már a hunokkal bekerültek a Kárpát-medencébe, mások szerint inkább a török időkben honosodtak meg háziállatként. A nyulak tenyésztésére csak később kezdtek odafigyelni, a gyöngytyúk pedig, bár kolostorok kertjeiben már a tatárjárás évszázadában is tartották, a paraszti gazdaságokban csak az 1800-as években terjedt el. Az olyan újvilági eredetű háziállatok, mint a pulyka és a pézsmaréce itthon természetesen csak Amerika felfedezése, illetve a török idők után jelenhettek meg. A selyemhernyó tenyésztése Magyarországon az 1700-as években kezdődött.
És ezzel még mindig nincs vége azoknak a háziállatoknak, amelyekkel Magyarországon foglalkozni szoktak! Ide tartozik ugyanis több prémesállat, például az ezüstróka, a kékróka, a mosómedve és a nutria, illetve néhány, eredetileg laborállatként tenyésztett rágcsáló, mint a laboregér és a laborpatkány is. Az egér és a patkány ma már házikedvencként is népszerű, mint ahogyan az eredetileg vadászati céllal tenyésztett vadászgörény is. Sokan tartanak aranyhörcsögöt és tengerimalacot is, utóbbiakat Dél-Amerikában eredetileg hústermelési céllal háziasították. Vannak háziasítottnak tekinthető díszmadarak is, mint a hullámos papagáj és a kanári, sőt, háziasítottnak számít a nemesponty és az aranyhal is.
A nálunk jól ismert háziállatok mellett léteznek egzotikusak is, amelyeket mind a mai napig főként távoli tájakon tartanak gazdasági haszonállatként. Ilyen például a dél-amerikai láma és alpaka, a Közép-Ázsiában és az arab világban tartott teve, a szarvasmarhával közeli rokonságban álló, Dél-Ázsiában háziasított, de Madagaszkáron is régóta tenyésztett zebu, Dél- és Délkelet-Ázsiából a gayal és a balimarha, és persze a rénszarvas az északi vidékeken. A struccot is szokták háziállatként tartani, olyannyira, hogy Magyarországon évtizedek óta foglalkoznak árutermelő célú strucctenyésztéssel.

Hús, tojás, tej és igaerő

A gazdasági haszonállatok sok mindent adnak az embernek. Például társaságot, amit ma, amikor különösen sok kedvtelésből tartott állatot tartanak, aligha kell magyarázni. Persze a múltban ez másként volt, kevés állatot tartottak kizárólag kedvtelésből, de az bizonyított, hogy sok háziállat, különösen a kutya és a macska esetében ez is fontos szempont volt már évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt is. A kutya egyébként is inkább az embert segítő háziállatként, házőrzőként, a vadászok és a pásztorok segítőjeként, sőt az ember legjobb barátjaként vonult be a történelembe, bár vannak a világnak olyan szegletei, ahol kutyahúst is szokás enni.
A gazdasági állatok egyik legfőbb haszonvétele az ilyen módon előállított élelmiszer. Ez egyrészt lehet hús, és a legtöbb háziállatnak, legyen az emlős vagy madár, a hústermelésben is van szerepe. Még akkor is, ha bizonyos háziállatokat, amelyek húsa a világ egyik részén kifejezetten gyakran kerül a tányérra, másutt egyáltalán nem fogyasztanak kulturális, vallási okok miatt. Az iszlám világban például nem esznek sertéshúst, a hindu vallás pedig a szarvasmarha fogyasztását tiltja.
Sok állatnak fogyasztjuk a tejét is. Ez persze csak a háziasított emlősöknél jöhet szóba, mivel a tejtermelés az emlősök sajátossága. A tejet fogyaszthatjuk folyadéktej, illetve különféle tejtermékek, például sajt, túró, tejföl, joghurt, kefír stb., meg persze az ezek felhasználásával készült ételek és italok formájában is. Az emberiség nemcsak a tehén (azaz a nőstény szarvasmarha) tejét hasznosítja: Magyarországon is nagy hagyománya van a kecsketej és a juhtej, illetve különösen az ebből készült tejtermékek fogyasztásának. Távoli tájakon pedig a tevék és a lovak tejét is hasznosítják (utóbbi minden valószínűség szerint a honfoglaló magyaroknál is szokás volt).
Tojás nélkül is nehéz lenne elképzelni az életünket. Az étkezési tojás leggyakrabban természetesen tyúktojás, de a lúd, a kacsa, a gyöngytyúk, vagy a pulyka tojását is szokás konyhai célra hasznosítani. Nem is beszélve a strucctojásról, amelynek tartalma, a fehérje és a sárgája együttesen nagyjából 25 tyúktojásnak felel meg.
Az állatok termelvényeit még hosszan lehetne sorolni. Ide tartozik például a szőr és gyapjú, a toll, a bőr, a csont és a szaru is. Ezeket persze ma már sokszor más, mesterségesen előállított anyagokkal helyettesítik, de például a gyapjúholmik iránt ma is nagy a kereslet.
A haszonállatok egy részének fontos termelvénye az erő, például az igaerő is. Mai gépesített világunkban erre már nem sokat gondolunk, de amikor még nem léteztek géperejű járművek, autók, teherautók, traktorok, sőt még gőzgépek sem, szinte csak a háziállatok segíthettek az embernek terhei hordozásában. A haszonvétel egyik módját a hátas állatok (lovak, szamarak, tevék) jelentették, amelyek a hátukon hordozták az embert. A málhás állatokra (lovak, szamarak, tevék, lámák, jakok) terhet, málhát pakoltak, különösen ott, ahol a terep rosszul járható volt, és ezért vonatott kocsikkal nem lehetett közlekedni. A fogatos vagy igás állatok pedig járomba vagy hámba fogva kocsit, szekeret, illetve a szántáshoz használt ekét húztak maguk után. Természetesen a háziállatok ilyen irányú hasznosítása nemcsak a múltban létezett, hanem ma is, ám a gépek miatt némileg csökkent a jelentőségük, illetve ma már sokszor a célok is mások. A lovaglás például napjainkban sok országban már nem a közlekedést vagy a hadviselést szolgálja, hanem sport és szabadidős program. És sokszor tevéket is inkább a tevegelni kívánó turisták miatt tartják, nem közlekedéshez nélkülözhetetlen háziállatként.

Tehén, bika, borjú

Mivel a régi időkben az emberek többsége mezőgazdasággal, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozott, nem meglepő dolog, hogy a legtöbb nyelvben kifejezetten gazdag a háziállatokra vonatkozó szókincs. A különféle haszonállatoknak különböző elnevezései voltak például attól függően, hogy milyen nemű állatokról van szó. A legfontosabb elnevezések, amelyeket mindenkinek tudni érdemes, az alábbiak:
A lovaknál a hím állatok neve mén vagy csődör, a nőstényeké kanca, a fiatal állatoké csikó. A lovak csoportja a ménes, a lovakkal foglalkozó pásztorember pedig a csikós.
A szarvasmarháknál a nőstény állat neve tehén, a hímé bika, a fiatalé borjú (boci). A marhák csoportja a csorda vagy a gulya, attól függően, hogy hogyan hajtják legelőre őket, a marhákkal foglalkozó pásztorember pedig a gulyás (esetleg csordás).
A juhoknál, vagy más néven birkáknál a hím állat neve kos, a nőstényé jerke, a fiatalé pedig bárány. Több juh együtt nyájat alkot, a rájuk vigyázó pásztort pedig juhásznak hívják.
A sertéseknél a nőstény neve koca, a hímé kan, a fiatalé pedig malac. A disznók csoportja a konda vagy csürhe, attól függően, hogy milyen rendszerben hajtják ki őket, a disznókkal foglalkozó pásztort pedig kondásnak, kanásznak, esetleg csürhésnek nevezik.

A háziasítás története

A háziállatokról tudnivaló, hogy nem a természetben ősidők óta létező élőlények, hanem vadon élő őseik tenyésztésével az ember hozta létre őket egy olyan folyamat során, amelyet háziasításnak, más szóval domesztikációnak nevezünk. Minden háziállat valamilyen vad ős háziasításával jött létre. A kutya őse például a farkas lehetett, a macskáé a vadmacskának Egyiptomban honos alfaja, a núbiai vadmacska. A szarvasmaháé az őstulok, a sertésé a vaddisznó és így tovább.
A kutya esetében, amely legalább tízezer éve társunk, s az ember egyik legrégebbi háziállatának számít, a háziasítás folyamata úgy kezdődhetett, hogy egy-egy barátságosabb farkas odaszokott az emberek táborhelyéhez. Néhány falatért cserébe arra lehetett számítani, hogy ha idegen, mondjuk egy másik törzs tagjai közelítettek a táborhoz, a farkas az embernél sokkalta jobb szimatával nemcsak észrevette a settenkedőket, hanem jelezte is közeledtüket a tábor lakóinak.
Az olyan állatoknál, mint a kecske vagy a juh, amelyek ugyancsak az igen korán háziasított állatok közé tartoznak, a vadjuhok, vadkecskék vadászatának egy speciális módja lehetett a háziasítás első lépése. A vadászok élve fogták el az állatokat, és valamilyen körülkerített helyen kezdték el tartani őket.
A háziasításhoz az kellett, hogy az ember által tenyészteni kezdett állatokat elkülönítsék a vadon élőktől. Ezt követően nemzedékről nemzedékre változások következtek be az állatokon, mivel az ember által tartott állományoknál már nem a vadonbeli körülményekhez való alkalmazkodás határozta meg az életben maradást, hanem az emberi tevékenység. Az általa tartott állatok közül az ember mindig a legszelídebb, a legtöbb húst vagy tejet adó, vagy éppen a különlegesebb színű állatokat tartotta meg és szaporította tovább. Így egy idő után a háziállatok egyre jobban eltértek vad őseiktől. Az ember szempontjából fontos tulajdonságaik megváltoztak, és a színük is sokkal változatosabb lett, szemben a vadon élő állatokkal, ahol sokkal ritkábbak a szokásostól eltérő színű állatok.
Az állatok (és velük párhuzamosan a növények) háziasítása addig soha nem látott módon megváltoztatta az emberiség életét. A vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot egyre inkább felváltotta a gazdálkodás, a földművelés és az állattenyésztés. Az ember egyre kevésbé volt kiszolgáltatva az ingadozó vadászszerencsének, és mivel egyre több élelmiszer állt rendelkezésre, már nem kellett mindenkinek élelemtermeléssel foglalkozni. Ez vezetett el végül az első nagy civilizációk kialakulásához is. Az egyiptomi piramisok, Mezopotámia városállamai vagy az Indus-völgy városai nem jöhettek volna létre az állatok és a növények háziasítása nélkül. Ahogyan az írás, a tudomány és a művészetek sem. A háziállatoknak és a kultúrnövényeknek így döntő, meghatározó szerep jutott az emberi történelem során.

Félig háziasítva

Az állatok háziasítása évszázadokon, évezredeken át tartó folyamat, amely ráadásul nem minden háziállatunk esetében kezdődött azonos időben. A kutya például már legalább tízezer, de lehetséges, hogy már több tízezer éve háziállatunk. Ugyancsak az első háziasított állatok között volt a kecske és a juh is. Hozzájuk képes a laborpatkány háziasítása viszonylag újabb keletűnek mondható.
A történelemből ismerünk példákat olyan esetekre is, amikor elkezdődött ugyan egyik vagy másik vadon élő állat háziasítása, de a dolog csak részlegesen sikerült, például azért, mert az a civilizáció, amelyre az adott állat háziasítására való törekvés jellemző volt, a történelem viharai során összeomlott, vagy legalábbis válságos helyzetbe került. Az ókori Közel-Keleten például foglalkoztak az úgynevezett félszamarak, közülük is főleg az onagerek háziasításával, de csak félig háziasított (ahogy nemzetközi kifejezéssel mondják, szemi-domesztikált) állapotig jutottak el. Hasonló volt a helyzet a kisebb termetű antilopok, gazellák háziasításával az ókori Egyiptomban is.
Az újabb időkben is voltak kísérletek arra, hogy bizonyos állatokat háziasítsanak, ezzel is növelve a gazdasági haszonállatok körét. A 19. és a 20. században például több kísérlet is folyt a zebrák háziasításával kapcsolatban. Az elgondolás az volt, hogy a lovat a fekete kontinensen zebrákkal helyettesítsék, mivel azok sokkal védettebbek az ottani betegségekkel szemben. A gépesítés elterjedésével azonban ezek a kísérletek abbamaradtak. Próbálkoztak a legnagyobb testű antilopnak számító jávorantilop háziasításával is.
Manapság sokan foglalkoznak kedvtelési céllal tartott díszmadarak, trópusi díszhalak tenyésztésével is. Ezeknél az elmúlt években, évtizedekben olyan sokféle, és a természetben megtalálható ősök jellemző megjelenésétől olyan mértékben eltérő színváltozatokat tenyésztettek ki, hogy a legtöbb ilyen esetben is nyugodtan beszélhetünk a szóban forgó állatok egyfajta háziasításáról.

Mi lett a vad ősökkel?

Sok háziállatunk vad őse ma is megtalálható a természetben. Például a vaddisznó a magyarországi erdőkben is gyakori. Némelyik háziállat vad őse viszont az idők során egyre inkább megritkult, sőt némelyikük teljesen el is tűnt. A szarvasmarhák legeltetéséhez használt legelők például ott helyezkedtek el, ahol korábban a vad ős, az őstulok legelt. Mivel az embernek a szarvasmarha fontosabb volt, az őstulok egyre inkább visszaszorult, s végül a középkor végére ki is pusztult. Majdnem ugyanez történt a háziasított ló vad ősével is: az utolsó vadlovakat a XX. század derekán látták Mongóliában, aztán nem maradt belőlük egy sem természetes élőhelyeiken. Szerencsére állatkerti példányok még akadtak, amelyeket féltő gonddal szaporítva végül sikerült megelőzni a kipusztulást. Sőt, az 1990-es évektől kezdve egy részüket elkezdték visszatelepíteni a természetbe, így ma már ismét élnek vadon is vadlovak. Ám ez annak köszönhető, hogy az állatkertek megmentették őket a kipusztulástól.

Fajták sokasága

A fajta szót gyakran használják az állatokkal kapcsolatban, de nem mindig helyesen. A nem háziasított állatok, mint a víziló, a zsiráf vagy a sörényes hangyász nem fajták, hanem fajok. A fajta szó használatának az állatoknál csak háziállatok esetében van helye. Hiszen a kutyáknak is sok száz különböző fajtája ismert, a skót juhásztól a pulin át egészen a golden retriverig. Ugyancsak sok fajtája van a szarvasmarhának is, gondoljunk csak a szilaj magyar szürkére, a bőven tejelő holstein frízre, vagy épp a kifejezetten húshasznú angus marhára! Ezek a fajták mind az ember tenyésztő munkája nyomán jöttek létre, és azért különböznek ennyire egymástól, mert a világ különböző tájain, különböző célokkal tartott háziállatok a tenyésztő munka nyomán az évszázadok, évezredek alatt különbözővé alakultak.
Magyarországnak is megvannak az őshonos, illetve régen honosult háziállat fajtái! Példának okáért kilenc magyar kutyafajtát különböztetünk meg: a kuvaszt, a komondort, a pulit, a pumit, a mudit, a magyar agárt, a simaszőrű és a drótszőrű magyar vizsgált és az erdélyi kopót. Őshonosnak számít a magyar szürkemarha és a magyar tarkamarha, a bivaly, a magyar parlagi szamár és a magyar parlagi kecske is. A juhok közül a racka juh (amelyből van alföldi pödröttszarvú és van gyimesi racka is, ez utóbbi sarló alakú szarvakkal), a cikta és a cigája, a sertések közül pedig a göndör, gyaluforgács-szerű szőrt viselő mangalica, amelynek szőke, vörös és fecskehasú színváltozata is ismert. Vannak magyar lófajták is, mint a shagya arab, a mezőhegyesi félvér, a kisbéri félvér, a gidrán, a nóniusz, a lipicai, és a hucul ló is. És ne feledkezzünk meg az őshonos baromfifajtákról sem, mint a magyar tyúk, az erdélyi kopasznyakú, a magyar fodros lúd, a réz- és a bronzpulyka és a magyar kacsa!

Háziállatok az Állatkertben

A legtöbb ember úgy gondol az állatkertekre, hogy ott főleg vadállatokat (tehát nem háziasított állatokat) mutatnak be, méghozzá legfőképpen olyanokat, amelyek távoli tájakon őshonosak. Az állatkerteknek azonban az is fontos feladata, hogy a háziállatokat is bemutassa. A mai kor városlakó embere számára ugyanis a sertés, a szarvasmarha, sőt egyre inkább a ló is egzotikusnak számít, hiszen mindennapi életében ritkán találkozik ezekkel az állatokkal.
Az állatkertészet világában az 1960-as években kezdték felvetni először, hogy a fentiek miatt fontos lenne, ha az állatkertek a háziállatok bemutatására is odafigyelnének. Nálunk viszont egykori igazgatónk, Lend Adolf már fél évszázaddal korábban, tehát korát megelőzve fogalmazta meg ennek fontosságát. Emiatt a háziállatok bemutatásának a mi Állatkertünkben különösen nagy hagyományai vannak.
A legtöbb háziállatunkat a Holnemvolt Várban láthatja a közönség. Az itt található majorságban laknak például a mangalica sertések, a magyar tarkamarha és a gyimesi racka is. Az állatsimogatóban törpekecskékkel, és az ugyancsak kis termetű kameruni juhokkal ismerkedhet a látogató, de vannak olyan egzotikus háziállataink is, mint az alpaka vagy a kétpúpú teve. Több baromfifajtát is bemutatunk, közülük az egyik legérdekesebb a tetőtől talpig fekete színű ayam cemani tyúk, amelyet Délkelet-Ázsiában, Indonéziában tenyésztettek ki.
A Holnemvolt Vár másik végében szamarat és lovakat is láthat a nagyközöség. Bemutatjuk például a hucul lovat, amelyet eredetileg az Kárpátok helyei között tenyésztettek, és főként málhás lóként használtak a hegyi ösvényeken. Ezt a lófajtát több ország és nép is sajátjának tekinti, nemcsak mi magyarok, hanem a szlovákok, az ukránok, illetve ruszinok, sőt a románok is. A fajta magyarországi állománya a második világháború után majdnem kipusztult, de Állatkertünk egykori főigazgatója, Anghi Csaba munkája nyomán végül sikerült megmenteni a szétszóródott állatokat úgy, hogy egy ménest szerveztek belőlük.
Az Állatkertünkben bemutatott háziállatok köre legutóbb a minnesotai törpesertésekkel gyarapodott. Ezt a fajtát eredetileg orvosbiológiai kutatások céljára tenyésztették ki az 1940-es években Minnesotai Egyetemen, mára azonban kedvtelésből tartott állatként is elterjedt, mivel a legtöbb sertésfajtához képest kis méretű, és ezért társállatként is könnyebben kezelhető.

Veszélyeztetett háziállatok

Nemcsak a vadon élő állatfajok, mondjuk a gorilla vagy a tigris lehet veszélyeztetett, hanem egyes, az ember által kitenyésztett háziállat fajták is azzá válhatnak. Előfordul például, hogy egy sok évszázada létező fajta az ember igényeinek változása miatt elveszti gazdasági jelentőségét. Ilyenkor az állattenyésztéssel foglalkozók sorra felhagynak a tartásukkal, egyre kevesebb lesz belőlük, és végül akár ki is pusztulhatnak. A kárpát-medencei háziállat fajták között is van olyan, ami ilyen okok miatt mentehetetlenül eltűnt. Például a szalontai vörös sertés, amelyből mára hírmondó sem maradt.
Majdnem ugyanígy járt a magyar szürkemarha, az erdélyi kopó, vagy éppen a mangalica sertés is. Szerencsére még időben sikerült megmenteni őket a kipusztulástól, amiben egyes nemzeti parkoknak, illetve az állami természetvédelemnek, és néhány olyan tenyésztőnek is szerepe volt, akik újra fantáziát láttak ezekben a megritkult háziállat fajtákban. A múltban több őshonos, vagy régen honosult magyar fajta megmentésében vállalt szerepet a Fővárosi Állat- és Növénykert is.

Háziállatok, állatvédelem és felelős állattartás

A háziállatokkal kapcsolatban az állatvédelmi kérdésekről is érdemes szót ejteni. A gazdasági haszonállatok esetében például kiemelten fontos az állatok igényeinek megfelelő elhelyezés és az állatok szükségtelen szenvedésének elkerülése. Persze ettől még a húsuk miatt tartott állatok ugyanúgy a vágóhídra kerülnek, de nem mindegy, hogy előtte milyen életük volt, mint ahogy az sem, hogy mennyire gyors és fájdalommentes módon vetnek véget az életüknek.
A kedvtelésből tartott társállatoknál csakis a felelős állattartás fogadható el. Hogy az mit jelent? Először is alaposan át kell gondolni a dolgot, mielőtt az ember állattartásba kezd. Az állattartónak meg kell kérdeznie önmagától, hogy biztosan tudja-e vállalni az ezzel járó életmódváltozást (mert az élete mindenképpen meg fog változni). Mérlegelnie kell azt is, hogy hirtelen ötletről, esetleg múló szeszélyről van-e szó, vagy mély elhatározásról arra, hogy életét egy társállattal ossza meg. Ezek után a következő lépés az alapos tájékozódás: mire van szüksége a kiszemelt állatnak, mik az igényei, milyen engedélyek kellenek esetleg a tartásához, s mik a tapasztalatai azoknak, kik már egy ideje foglalkoznak ilyen állatokkal. Csak alapos felkészülés után érdemes belefogni az állat tartásába, s utána pedig az állat egész életén át a jó gazda gondosságával kell a gondját viselni. Amint Antoine de Saint-Exupéry klasszikusában, A kis hercegben is olvasható, „egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amint megszelíditettél".

Digitális zoopedagógia sorozatunkat azzal a céllal indítottuk meg, hogy ameddig a koronavírus világjárvány miatt az Állatkert kapuit zárva kell tartanunk a nagyközönség előtt, és így természetesen tanulmányi csoportokat sem tudunk fogadni, ezt a lehetőséget hasonlóképpen próbáljuk az internet adta lehetőségekkel élve pótolni, mint ahogy a digitális munkarend is pótolni igyekszik a tantermi órákat, foglalkozásokat. A háziállatok témakörét azért választottuk, mert ez több tantárgyhoz, műveltségi területhez is kapcsolódik, és ennek megfelelően felkészült zoopedagógusaink ilyen témájú tematikus vezetéseket is szoktak tartani akkor, amikor az Állatkert a normál rend szerint működik.