Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00  Sz-V: 9:00-19:00

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 3300 HUF Gyermek jegy: 2200 HUF

Közösségek Hete: Helytörténeti séta az Állatkertben 2021. május 10.

Állatkertünk is csatlakozott a Közösségek Hete kezdeményezéshez, amely május 10-től 16-ig tart. A hét folyamán több tartalmat is közzéteszünk majd az Állatkerthez kapcsolódó közösségi értékekről. Mindjárt egy érdekes helytörténeti sétával kezdjük.

A május 10-től 16-ig tartó Közösségek Hete jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a közösségi értékekre. Mi az Állatkertet is ilyen közösségi értéknek tekintjük. Hiszen intézményünket éppen a közösségért, a köz javára hívták életre az „alapító atyák", köztük Xántus János, Kubinyi Ágoston, Szabó József és Gerenday József, méghozzá olyan jeles személyek támogatásával, mint Deák Ferenc vagy Rottenbiller Lipót. Sőt, ifj. Andrássy Gyula és Bárczy István is sokat tett azért, hogy az Állatkert fontos közösségi színtér legyen.

A közösségen belül kiemelkedően fontos az Állatkert a családok számára, hiszen a kert nagyszerű programot és ideális helyszínt kínál ahhoz, hogy a családok – akár három generáció is együtt – közösen töltsék a szabadidejüket, közösen kapcsolódjanak ki, érdekes, tartalmas élményekkel gazdagodva. Ráadásul az Állatkert hozzájárul a családok időbeli, generációk közötti kapcsolatainak építéséhez is, hiszen gyakran előfordul, hogy ha egy család a gyerekekkel ellátogat hozzánk, előkerülnek a szülők, vagy a nagyszülők saját gyermekkorának állatkerti élményei, esetleg a még távolabbi felmenőknek a családi közös emlékezetben megőrzött, az Állatkerttel kapcsolatos történetei is.

Az Állatkert ráadásul maga körül is közösséget teremt: kismamákét, akik rendszeresen kijárnak ide sétálni babakocsit tolva, és egymás között megbeszélve a gyermeknevelés tapasztalatait; állatbarátokét, akik állatkerti nevelőszülőként rendszeresen részt vesznek az örökbefogadáshoz kapcsolódó programokon; érdeklődő fiatalokét, akik az állatkerti ismeretterjesztő programokon ismerkednek az élővilág titkaival. Egyébként a ma hivatásszerűen az állatvilággal foglalkozó szakemberek között is sokan vannak, nemcsak az állatkertekben, hanem a múzeumokban vagy nemzeti parkokban dolgozók körében is, akik egykor valamelyik állatkerti szakkörben kötelezték el magukat egy életre a zoológia mellett.

És persze az Állatkert mindannyiunk, a budapestiek, sőt minden magyar ember közössége számára fontos, közös kulturális érték.

A Közösségek Hetéhez kapcsolódva május 10-től 16-ig több letölthető és kinyomtatható tartalmat is közzéteszünk, pótolva ezzel a témához igazodó közönségprogramokat, amelyeket a koronavírus világjárvány miatt hagyományos formában sajnos még nincs mód megrendezni (jóllehet az Állatkert május elseje óta bizonyos, jogszabályban meghatározott feltételek mellett már újra látogatható).

Az első ilyen tartalom a Közösségek Hete egyik kiemelt témájára irányítja rá a figyelmet, amely téma címe: Keressük értékeinket! E cím alatt tulajdonképpen az adott település történetéhez, a helyi közösségekhez kapcsolódó hagyományok, tudások feltárása, felelevenítése, s az ez iránt való érdeklődés felkeltését kell érteni. És pontosan ez is a célunk az alábbi összeállítással, amelyben tulajdonképpen egy érdekes helytörténeti sétára invitáljuk az érdeklődőket patinás Állatkertünkben, amely épp az idei esztendőben ünnepli megnyitásának 155. évfordulóját.

Helytörténeti séta az Állatkertben (PDF)