Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Szombati zöldségek: Klímaváltozás 2021. május 15.

Az EU Zöld Héthez kapcsolódó sorozat részeként minden szombaton egy-egy fontos környezetvédelmi kérdéssel foglalkozunk. Ezen a szombaton például a klímaváltozással. Mesélünk az okokról, a következményekről, és arról is, hogy mit lehet tenni ellene.

Az EU Green Week, vagyis Zöld Hét a környezetvédelmet, és ezen belül többek között a környezetszennyezés és a fenntarthatóság kérdéskörét fókuszba állító eseménysorozat. A kezdeményezés olyan kiterjedt, hogy az elnevezéssel ellentétben nem is fér be egy hétbe, hanem a kapcsolódó események május elejétől június közepéig tartanak szerte az Európai Unióban. Persze a világjárvány miatt most inkább virtuális programokkal, illetve online elérhető tartalmakkal készülnek a részt vevő intézmények, szervezetek.

A Zöld Héthez – amely tehát több héten át tart – Állatkertünk is csatlakozott. Ennek jegyében indítottuk el Szombati zöldségek című, letölthető és kinyomtatható tartalmakból álló sorozatunkat, amelyben négy héten keresztül minden szombaton egy-egy fontos környezetvédelmi kérdéssel foglalkozunk. Persze úgy, hogy még véletlenül sem beszélünk „zöldségeket". A sorozat mellett egyébként extra tartalmakkal is készülünk.

A Szombati zöldségek első részében a fenntartható fejlődéssel foglalkoztunk. A mostani, második rész témája pedig a klímaváltozás. Elmeséjük, mivel jár az éghajlat megváltozása, milyen következményei vannak és hogyan hat az élővilágra. És természetesen foglalkozunk azzal is, hogy hogyan tehetünk a klímaváltozás ellen, illetve hogyan tudjuk mérsékelni annak kedvezőtlen hatásait.

Szombati zöldségek: Fenntarthatóság az állatkertekben (PDF)