Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Szombati zöldségek: Tiszta energia 2021. június 5.

Az EU Zöld Héthez kapcsolódó sorozatunkban szombatonként egy-egy fontos környezetvédelmi kérdéssel foglalkozunk. Most épp a tiszta energiával, illetve azzal, hogyan lehet az emberiség energiaigényét fenntartható módon kielégíteni.

Az EU Green Week, vagyis Zöld Hét a környezetvédelmet, és ezen belül többek között a környezetszennyezés és a fenntarthatóság kérdéskörét fókuszba állító eseménysorozat. A kezdeményezés olyan kiterjedt, hogy az elnevezéssel ellentétben nem is fér be egy hétbe, hanem a kapcsolódó események május elejétől június közepéig tartanak szerte az Európai Unióban. Persze a világjárvány miatt most inkább virtuális programokkal, illetve online elérhető tartalmakkal készülnek a részt vevő intézmények, szervezetek.

A Zöld Héthez – amely tehát több héten át tart – Állatkertünk is csatlakozott. Ennek jegyében indítottuk el Szombati zöldségek című, letölthető és kinyomtatható tartalmakból álló sorozatunkat, amelyben szombatonként egy-egy fontos környezetvédelmi kérdéssel foglalkozunk. Persze úgy, hogy még véletlenül sem beszélünk „zöldségeket".

A Szombati zöldségek első részében a fenntartható fejlődéssel, a másodikban pedig a klímaváltozással, a harmadikban pedig a biodiverzitással, az élővilág sokféleségével foglalkoztunk. A mostani, negyedik rész témája pedig a tiszta energia, illetve még pontosabban az, hogy milyen lehetőségeink vannak az emberiség növekvő energiaigényét fenntartható módon kielégíteni. Füzetünkben szó esik arról, hogy milyen sokféle módon állítunk elő és használunk fel energiát, és bemutatjuk, miért lenne fontos a környezetet kevésbé terhelő energiatermelési módok elterjedése, illetve az energia takarékosabb felhasználása.

Szombati zöldségek: Tiszta energia (PDF)