Oázis a főváros szívében

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET rendeltetése:

-Az ország legnagyobb zoológiai gyűjteményének védelme és fejlesztése, védett és fokozottan védett elkobzott állatok részére átmeneti vagy tartós elhelyezés biztosítása, az ország legnagyobb, védett állatokat befogadó és ellátó állatmentő állomásaként való működés

-A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területén található zöldfelületi elemként is jelentős, védett növényfajoknak otthont adó, arborétumnak minősülő gyűjteményes kert és az itt kialakított természetszerű élőhelyek védelme, a honos flóra elemeinek ex situ megőrzése és bemutatása

-korszerű oktatási-ismeretterjesztési központként természetismereti oktatás, környezeti nevelés, élményszerű bemutatás megvalósítása

-Intézményként részvétel hazai és nemzetközi kutatási-természetvédelmi programokban

-a műemléki értékek megóvása, műemléki környezet fejlesztése

Elhelyezkedés, terepi jellemzők

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területe a Városliget északnyugati végében fekszik, kiterjedése 10,8 hektár.

Eredetileg lényegében sík terület (Pesti-síkság), amelyet a XX. század elején épített két tekintélyes méretű műszikla tesz változatosabbá. Az erdélyi Egyeskőről mintázott Nagyszikla 34 méter magas, a Kisszikla 22 méteres.

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területén természetes vízfolyás, illetve állóvíz ma már nem található, jóllehet a szabályozatlan Duna ártere egészen a mai Dózsa György út vonaláig tartott, a mára eltűnt Városligeti-patak pedig az Állatkert középső részén csobogott át.

A kertet több kisebb-nagyobb mesterséges álló- és folyóvíz teszi változatosabbá és kellemesebbé a környezetet mind az itt élő állatok és növények, mind a látogatók számára. A Nagytó – amely esetében egyébiránt feltételezhető, hogy helye korábban is vízzel borított volt – az Állatkert létesítésétől, vagyis az 1860-as évektől a park nyugati részének meghatározó tájképi kertrésze, az ide telepített, illetve betelepült növények és állatok fontos élő- és bemutatóhelye. A városlakó ember számára könnyen elérhető, a vadvizek világát, de a környezetében található épített elemekkel egyben századfordulós hangulatot idéző, vonzó, egyszerre természetes- és kultúrkörnyezet.

A TT területén eredeti talajtípusról már csak kisebb foltokban beszélhetünk, ezek jellemzően laza szerkezetű, kis tápanyagtartalmú talajtípusok. A többi részen talaja nagymértékben átalakított, többszörösen, részben ismert, részben ismeretlen eredetű hozott földekkel feltöltött.

Éghajlat, mikroklíma

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területén mérsékelten meleg, száraz éghajlat jellemző.

Az évi csapadékösszeg 550–580 mm körül mozog.

Napsütéses órák száma: kevéssel 2000 óra alatti. Nyáron 800 órán át, a téli időszakban mintegy 180 órán át süt a nap.

Évi középhőmérséklet átlag: 10-10,2, a város közelsége miatt 10,5-11 °C.

A vegetációs időszak átlaghőmérséklete: 16,7-17 °C

Fagymentes időszak: április 5-től november 10-ig (208-219 nap)

Téli min. átlaghőmérséklet: a fővárosban -11,50 és -14,5 °C között

Nyári max. hőmérséklet átlag: 34,5 °C.

Leggyakoribb szélirány: észak-nyugati, az átlagos szélsebesség: 3,5 m/s körüli.

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET dús vegetációjának és a Városliget közelségének köszönhetően kedvező mikroklimatikus adottságokkal rendelkezik, amelyre jelentős hatással van, hogy Budapest sűrűn beépített területén található. A városklíma következménye, hogy a nyári hőség fokozódik, az aszályos, illetve csapadékszegény időszakok hossza megnövekszik, a légszennyezettség mértéke pedig magasabb az átlagosnál. A száraz időszakok további negatív hatása, hogy természetes velejárójuk általában a talaj vízkészletének és a talajvízszintnek akár jelentős csökkenése is, amely szintén fontos környezeti tényező. Nevezett negatív hatások közül csupán az aszály okozta vízhiány kompenzálható (általában az is csak részben), de a városklímára különösen jellemző légköri aszály érdemben öntözéssel sem orvosolható, mivel hatása a levegő páratartalmára inkább csak közvetett és kismértékű.

Biológiai jellemzők

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területén, illetve szűkebb és tágabb környezetében évszázadok óta zajlik az intenzív tájátalakítás, ennek eredményeképpen a TT a Városligettel együtt egyre inkább szigetszerű zöldfelületté vált.

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területének egykori természetes növénytakaróját a víz jelenléte, elsődlegesen a Duna és mellékvizei határozták meg. Az állatkert jelenlegi területe természetes állapotában ártéri ligeterdő, bokorfüzes, illetve láprét lehetett, erre utal az is, hogy a ligeterdei növénytárulásokra jellemző lágyszárú fajok, például a hóvirág (Galanthus nivalis), a gyöngyvirág (Convallaria majalis) és a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) ma is kiválóan érzik magukat a kertben. A területre jellemző eredeti vegetáció már nem található meg, teljes egészében átalakított, ez alól csak a Nagytó térsége képez részben kivételt.

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET növénygyűjteménye mintegy 3500 különféle fajból, alfajból és változatból áll. A botanikai gyűjtemény igen fontos része az úgynevezett dendrológiai gyűjtemény, vagyis a parkban élő fák és cserjék sokasága. Amellett, hogy a csaknem összefüggő lombsátor hozzájárul az állatkert jellegzetes hangulatához, liget jellegéhez, számos említésre érdemes honos és egzóta fafaj egyede él a kert területén. A legidősebb fa a Nagy-tó partján álló tekintélyes platán, amelyet valószínűleg még az intézmény alapítása előtt ültettek. A pontosan ismert korú fák közül a Dél-Amerika Kifutó szélén álló kanadai nyár (Populus x canadensis) a legidősebb: 1910-ben ültették. A kert faóriásai között számos további faj, így a fehér nyár (Populus alba), a magas kőris (Fraxinus excelsior), a kocsányos tölgy (Quercus robur), és a vénicszil (Ulmus laevis) is megtalálható, de akad példány az 1930-as években ültetett páfrányfenyőkből (Ginkgo biloba) is.

Ismert kertrész a Japánkert, amely jellegzetes stílusán túl egyben számos kelet-ázsiai származású növény gyűjteménye, illetve itt látható külön pavilonban a nagy értékű Nemzeti Bonsai Gyűjtemény is. Szintén karakteres elem a Nagytó és környezete, a Sziklakert, a Pálmaház déli oldalán a Kaktuszkert, vagy a tigrisek kifutója környezetében az amur flórakert. További érdekesség a Vízparti Élet Háza tetején a honos sziklagyepi fajokat bemutató tetőkert.

Az Állatkert egyedi mikroklímájának köszönhetően számos meleg mérsékelt övi és szubtrópusi növény nevelhető szabadföldön, ezért a kert több részén él jelentősebb szubmediterrán-mediterrán növénycsoport, mint pl. a Nagyszikla déli oldalán a koros, fa alakú fügék (Ficus carica), a ciprusok (Cupressus sempervirens), a gránátalmák (Punica granatum), stb. A Pálmaház közelében több, már említett fajon túl nagy méretű ernyőfenyők (Pinus pinea) díszlenek. A Japánkertben japánnaspolya (Eriobotrya japonica) és szobaarália (Fatsia japonica) virít.

A trópusi növények gyűjteményének központja a Pálmaház: a termetes washingtoniától (Washingtonia filifera) a banánon át egészen a szágópálmáig (Cycas revoluta) számos érdekes trópusi növényt láthat itt a látogató. A szomszédos citruskerti pavilonban elsősorban a mediterrán és szubtrópus területek néhány haszonnövényével ismerkedhet a közönség.

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területén mintegy 60 hazánkban törvényi oltalmat élvező növényfaj él. A csak néhány egyedtől a több tízezres egyedszámot számláló állományok eszmei értéke összességében megközelíti a félmilliárd forintot.

A FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területén mesterségesen kialakított természetközeli élőhelyek is találhatók.

A Sziklakert a Xantus-ház előterében lévő rézsűn terül el. Rekonstrukciója európai uniós támogatással 2010-ben, a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Évében valósult meg.

A Sziklakert mesterséges, részben természetközeli élőhely. Legnagyobb része délkeleti fekvésű, kisebb része pedig déli-délnyugati tájolású, de a hozzá meglehetősen közel, délkeletre magasodó Kisszikla, és az időközben felnövő fák az egyes részek környezeti adottságait változatosabbá teszik, segítve ezzel a különböző környezeti igényű növények nevelését. Keletkezésekor a Sziklakertbe a külhonos, hegyvidéki növényeken túl – hazai gyűjtések révén – jelentős számú honos növényfajt is beültettek, mint pl. a hóvirágot (Galanthus nivalis), a tavaszi tőzikét (Leucojum vernum) vagy a kárpáti sáfrányt (Crocus heuffelianus).

A rekonstrukció során a gyűjteményi és természetvédelmi szempontból is értékes növényállomány gazdagítására, ugyanakkor jobban tematizált kertrészek kialakítására törekedtek. Különös figyelmet fordítottak a honos sziklai és szurdokerdei, illetve patakparti élőhelyeken előforduló növények minél szélesebb körű, ugyanakkor természetszerű, eredeti élőhelyükhöz hasonló bemutatására.

A Sziklakert délnyugati részén ürömi mészmárgából és budakalászi, édesvízi forrásmészkőből a Budai-hegységben és a Pilisben előforduló, erodált sziklákra emlékeztető, impozáns mészkő sziklakibúvást, illetve a középső részen egy üde, szurdokerdőt imitáló környezetben eredő patakot alakítottak ki, amely az utat keresztezve és a Nagyröpdét érintve a függőhídnál egy kis vízeséssel torkollik a szintén 2010-ben felújított Nagytóba.

Az új élőhelyekre mészkedvelő növénytársulások jellemző növényfajait telepítették be. A sziklák környezetében található nyílt és zárt sziklagyepekbe betelepített növények szinte mind eredeti, természetes élőhelyekről származnak, a gyűjtések több esetben a főváros környéki építkezések miatt megsemmisülésre ítélt területekről, mentési munka keretében kerültek az Állatkertbe. A mentett növények közül hazánkban több védett fajnak számít, mint pl. a törpe nőszirom (Iris pumila), vagy a tavaszi hérics (Adonis vernalis).

A sziklakibúvást keleti irányban a hazai karszt-bokorerdőkre jellemző fa- és cserjefajokból kialakított szabálytalan határvonalú sáv zárja – benne fanyarkával (Amelanchier ovalis), pukkanó dudafürttel (Colutea arborescens), stb. – amely egyben a sziklai élőhelyet el is választja az árnyasabb, párásabb mikroklímájú szurdokerdei bemutatótól. Utóbbi különösen a kora tavasszal virító, fentebb már említett védett hagymás növényekben gazdag. A kertrész további meghatározó eleme a patak, amelynek felső szakaszát a hazai folyóvizek mentén előforduló, védett struccpáfrányok (Matteuccia strupthiopteris) tömege veszi körül.

A Sziklakertbe 2010-ben telepített lágyszárú és fásszárú fajok és változatok száma meghaladja a kettőszázat, amely az érdekes és gazdag környezet létrehozatalán túl – a pontos dokumentálásnak köszönhetően – értékes egyedek sokaságával gyarapítja a Növénykert botanikai gyűjteményeit, és az ex situ génmegőrzés szempontjából számos fontos állományt alkot. A Sziklakertnek a rekonstrukció során nem bolygatott, északkeleti része gazdag évelő bemutatónak ad otthont.

A Nagytó az ide torkolló patakokkal és a Kisszikláról alázúduló vízeséssel a kert igen karakteres. szemet gyönyörködtető része. A part menti növényzet búvó- és fészkelő helyül szolgál az itt élő állatoknak, így különösen a tó nyugati partja mentén álló fákon fészkelő, félvad szürke gém és kormorán kolóniának. A tó térségében folyamatosan zajlik a külhonos, invazív gyomosító fajok visszaszorítása, helyükre – egy-két kivételtől eltekintve – kizárólag honos fa- és cserjefajokat telepítenek, annak érdekében, hogy a megújuló élőhely a hazai vizes élőhelyekre jellemző természetes növénytársulások jellegzetes növényeiből alakuljon ki. A lágyszárúak esetében is kizárólag honos fajok betelepítésére törekedtek. A meder több részén fenékküszöbök segítségével lebegő és gyökerező hínárok, nádasok, magaskórósok telepítésére alkalmas részeket létesítettek, a partot pedig a korábbinál sokkal természetesebb módon alakították ki. Ide partmenti élőhelyek, illetve nedves rétek növényeit telepítették.

2010-ben, a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Évében a Fővárosi Állat- és Növénykert európai uniós támogatással felújította és korszerűsítette a Nagytavat. A felújítás a Nagytó és környezetének szinte minden természetes és épített elemére kiterjedt, amellyel ez a kertrész a következő évtizedekre elnyerte végső formáját.

A Fővárosi Állat-és Növénykert állatgyűjteményében 2011. december 31-én az állatállomány 955 fajt és 8225 állategyedet számlált.

A mennyiségi viszonyokat figyelembe véve a leglényegesebb rendszertani csoport a halak (376 faj, 4414 egyed) és a madarak osztálya (154 faj, 1259 példány). Az intézmény több pontján is sikeresen bemutatott gerinctelenek egy részét egyedileg tartják nyilván (90 faj, 595 egyed), míg más fajok állományváltozásait tenyészet (77 tenyészet) formájában követik. A fajszámot tekintve majdnem pontosan megegyezik a hüllőké (105 faj) és az emlősöké (102 faj), de az utóbbiak egyedszáma sokkal jelentősebb (858 egyed szemben 599 példánnyal). A kétéltűek gyűjteményben betöltött szerepe lényegesen kisebb (23 faj, 299 egyed).

Jelentős a FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET területén élő spontán-szubspontán előforduló kisemlősök, madarak és rovarok, amelyek közül számos törvényi védettséget élvez.

Összeállította: Zsigmond Vince