Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Ahogy átvettük

Minden tekintetben érdemes rögzíteni, milyen állapotban is volt a megszűnt Vidámpark területe, amikor az 2014 elején az Állatkert kezelésébe került. Ezt intézményünk annak idején nyilvánosan meg is tette, hiszen 2014. február 19-én egy a terület átvételéről szóló tájékoztatóra, illetve egy helyszíni bejárásra hívtuk meg a sajtó képviselőit.

Amikor a Vidámpark megszűnése után annak 6,51 hektárnyi területét az Állatkert átvette, a megörökölt terület leginkább egy barnamezős térségre, rozsdaövezeti területre emlékeztetett. A különféle épületek, építmények összesen mintegy 1,3 hektárt foglaltak el. Hozzávetőleg 4,3 hektárnyi területet burkolat fedett: a sétányok és a központi tér nagy része térkővel, illetve aszfalttal volt burkolva, a játéküzemek számára fenntartott tereken nagy kiterjedésű beton burkolat terpeszkedett. Emellett jelentős területek voltak fehér murvával felszórva. Az összes zöldfelület nagyjából egy hektárnyi volt, legalábbis papíron, ugyanis ezt a területet sem borította mindenütt növényzet, csupán arról volt szó, hogy nem volt beépítve és nem is fedte semmilyen burkolat. Ráadásul még ezen az egy hektárnyinál kisebb zöldfelületen belül is jelentős rész extenzív fenntartású volt, amelyet csak minimális mértékben gondoztak, s amelyen lényegében olyan növényzet tenyészett, amely magától képes volt megmaradni. A valódi intenzív zöldfelület, amelyen az emberi gondoskodás, parkfenntartási, kertészeti tevékenység volt a meghatározó, alig néhány ezer négyzetméterre terjedt ki, amelyből pár száz négyzetméter volt a valódi, gondozott gyepfelület, illetve némi egynyári virágágy, a többi pedig nagyrészt a területen álló fák törzsének közvetlen közelében szabadon hagyott, el nem burkolt gyökérzóna területéből adódott.

A parkrészeket meglehetősen leromlott állapotban örökölte meg az Állatkert, ráadásul a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a területen jelentős környezetszennyezés nyomai is fellelhetőek voltak (ami egyébként jellemző a rozsdaövezeti területekre). Azon a helyen például, ahol az „anyósröptető” nevű játéküzem működött, kiterjedt olajszennyezés volt látható a felszínen, s ugyanez kimutatható volt mélyebben, a talajban is. Mint kiderült, a szennyeződés oka egyszerűen az volt, hogy a korábban itt állt játéküzemi berendezés hidraulikus munkahengeréből szivárgott az olaj, s ezt a problémát nem javítással, hanem egyszerűen csak az elfolyt hidraulikaolaj utántöltésével orvosolták. Ennek következtében egy évtizeden keresztül valószínűleg több ezer liter olaj került a talajba. Közelében a dodzsem tetejét fújt azbeszttel borították, amely már porlásnak indult, s ez alatt játszottak gyerekek és dolgoztak éveken át emberek. Ezekkel és a hasonló bajokkal csak nagy költségekkel járó kármentesítő beavatkozásokkal lehetett megküzdeni.

Az Állatkert saját kertészeti szakemberei, valamint a faállomány felmérésére felkért külső szakemberek egybehangzóan megállapították azt is, hogy a fákon számos nyoma látható a vidámparki idők szakszerűtlen faápolási gyakorlatának (pl. szakszerűtlen csonkolások, fűkaszák okozta sebek stb.). Emellett a telepítések egy részét is szakszerűtlenül végezték el a korábbi évtizedekben. A faápolási munkálatok hiánya, illetve szakszerűtlensége az egyes fákra nézve egészségügyi állapotbeli, illetve esztétikai következményekkel járt. Így elég magas a nem a fajra jellemző megjelenésű, csökkent díszértékű és jelentősen károsodott, beavatkozást igénylő faegyedek száma. Önmagában azon a tényen, hogy a volt vidámparki terület növényzetének, fáinak állapota ilyen, illetve ilyen mértékben eltér attól a kertészeti színvonaltól, amelyet a közönség az Állatkert klasszikus területén megszokhatott, nincs is mit csodálkozni. Sőt, ezek az állapotok szinte következnek a vidámparki terület múltjából, illetve a vidámparki működés során a növényzetnek, a parkrészeknek szánt szerepből.

Mindenekelőtt érdemes tudni, hogy a Vidámpark egykori területe a múltban nem volt egységes. Voltaképpen nem is egy, hanem két külön helyrajzi számon szereplő telekről van szó, amelyek előtörténete 1950 előtt sok tekintetben különbözött egymástól. A nagyobbik, a Hermina úttól északra eső 4,02 hektárnyi területrész története több korszakra osztható. Az első korszakban, az 1840-es években lezajlott parcellázástól kezdve egészen 1910-ig magántelkek álltak ezen a területen. A telkek az erdőteleki, illetve Hermina úti teleksor végét alkották, s mint ilyenek, nem is a Városligethez, hanem a Herminamezőhöz tartoztak. A minket érdeklő telkek többségét eredetileg Almay (Wurm) József vásárolta meg, majd halála után azokat lányaira, Almay Erzsébetre (Bugát Pál felesége) és Almay Klárára (Rottenbiller Lipót felesége) hagyományozta. Mai kifejezéssel élve tehát „kertes házas” terület volt itt, ahol valódi parkosításra természetesen nem kerülhetett sor.

1910-ben nagy változást jelentett, hogy az érintett telkeket mind felvásárolta a Meinhardt család az Angolpark céljaira. Ez az épp akkoriban költöző vurstlihoz képest sokkal fejlettebb, színvonalasabb szórakoztató komplexum volt, s létesítésekor a parkosításra is fordítottak némi figyelmet. Tekintettel azonban a terület céljaira (angolparki játéküzemek, alpesi falu, pezsgőbár, tánclokál stb.), a park színvonala messze elmaradt a fővárosi közparkokétól, és természetesen a gyűjteményes jelleget is nélkülözte. A második világháború után az Angolparkot, mint német vagyont elkobozták a Meinhardt családtól, egy darabig kárpótlásként közvetlen szovjet tulajdonba került, majd 1950-ben a terület az akkor létrehozott Vidámpark része lett. Neve tehát többször változott, először Amerikai park, az Őszirózsás forradalom alatt Nemzeti Park, a Tanácsköztársaság alatt Néppark, 1942-től Hungária park, a háború után egy ideig Májuskert, míg 1950-től Vidámpark volt. A Városliget határát képező Hermina útnak a telek előtt futó, s egészen a vasútig húzódó szakasza ekkor megszűnt, de a telek építésjogilag továbbra is a Herminamezőhöz, és nem a Városligethez tartozott, még ha a „majális hangulattól” indíttatva egyes térképeken a Rákosi- és a Kádár-korszakban hozzá is zöldítették.

A kisebbik, 2,5 hektárnyi területrész a Hermina úttól délre ezzel szemben legkorábbi térképei szerint egy darabig része volt a Városligetnek. Mivel azonban a ligeti parkosítás kiindulópontja a Városligeti fasor torkolata, a Stefánia kezdete, a Rondó volt, ide alig jutottak el az 1860-as évekig. Sőt, még szántóterület, valamint faiskola is működött a Városligetnek ebben a szegletében. Ezt a kihasználatlan helyet ajánlotta fel a város az Állatkert céljaira, több mint 20 hektáron, de ebből végül csak kb. 13,5 hektárt hasznosítottak, a fennmaradó területre került a Széchenyi Gyógyfürdő és környezete. 1864-től tehát ez a területrész az Állatkert része volt, és az 1866-os megnyitásra valamelyest parkosították is. 1896-tól kezdve viszont főleg olyan jellegű hasznosítás volt a területen jellemző, amely a növényzetnek nem sok teret engedett. Előbb ugyanis az Ős-Budavár nevű mulatóhely volt itt, majd 1908-tól a Széchenyi Gyógyfürdő építése miatt korábbi helyükről és az Állatkertből kiszorult mutatványosok vették birtokba a területet. A „mutatványosok utcájának” két oldalát különféle építmények (körhinta, céllövölde, panoptikum, barlangvasút, Feszty-körkép épülete, Jancsi-aréna stb.) foglalták el. A növényzetet lényegében a Hermina úttal párhuzamos központi sétány fasora alkotta. A fenti helyzet a második világháború után annyit változott, hogy a vurstli játéküzemeit államosították, 1950-ben pedig a területet hozzákerítették a szomszédos Angolpark telkéhez, belevéve a Hermina útnak a két mutatványos térséget elválasztó itteni szakaszát, kialakítva ezzel a Vidámparkot.

Az 1950-ben megnyitott Vidámparkban természetesen már álltak azok a fák, amelyeket az egykori Angolparktól, illetve a vurstlitól a Vidámpark megörökölt, s a Vidámpark üzemeltetése során kertészeti, parkfenntartási, növénytelepítési tevékenység is zajlott a területen. Az idők során azonban alig maradt fenn olyan fa, amely a Vidámpark megnyitása előtti időkből származik. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a területen álló néhány valóban koros fa, javarészt platánok és nyárfák, ostorfák korát 70-80 évesre becsülték a szakemberek. A vidámparki parkfenntartás természetesen eltért attól, ami a Városliget közparki részében, vagy az Állatkert klasszikus területén jellemző volt, éspedig a terület eltérő céljai miatt. A Vidámparkban magától értetődően nem volt cél egy gyűjteményes kert fenntartása, s a rekreációs élményt sem elsősorban maga a park, hanem a játéküzemek biztosították, vagyis a parkfenntartás szempontjait alárendelték a használati igényeknek, a vidámparki üzem szempontjainak. Például az olyan balesetveszélyes esetekben, amikor egyébként szép és egészséges a fák ágai belógtak az egyes játékok űrszelvényébe, a használati szempontokból kiindulva természetesen nem a játéküzemet vitték odébb, hanem a szóban forgó ágakat vágták vissza. Ráadásul a fák állapotából ítélve rendszerint igen szakszerűtlenül tették ezt, a fákon okozott sebeket nem kezelték, így azok ott évekig korhadtak, odvasodtak, amíg a fa el nem pusztult, és gyakran a halott fák évekig ott maradtak. Közel két tucat halott, de még lábon álló, el nem távolított fát örököltünk meg, amikor a területet átvettük. Volt köztük olyan is, amelyik kidőlt, amikor neki támaszkodott valaki…