Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

Flamingófiókák a Holnemvolt Parkban 2014. július 9.

Új helyükön, a Holnemvolt Parkban is rendületlenül szaporodnak rózsás flamingóink. Eddig összesen hat fióka jött a világra, de további tojások kikelése is várható az elkövetkező napokban.

Állatkertünk rózsás flamingó kolóniáját európai összehasonlításban is kiemelkedően jó szaporaság jellemzi. Ennek megfelelően az elmúlt esztendőkben legalább egy tucatnyi, de igen gyakran húsznál is több fiókával gyarapodtunk minden egyes esztendőben. A flamingók szaporodása tehát nem újdonság Budapesten. Az idei szaporulat azonban nemcsak a kolónia további örvendetes gyarapodását jelenti, hanem egyúttal fontos visszajelzés is a számunkra, hiszen ebben az esztendőben jelentős változás állt be a budapesti flamingócsapat életében.

Tavasszal ugyanis a teljes kolóniát átköltöztettük a korábbi, az Elefántházzal szemközti kifutóról arra az új férőhelyre, amelyet az áprilisban megnyitott új Holnemvolt Parkban alakítottak ki a számukra. A költözés, az új férőhelyhez való hozzászokás időt vesz igénybe, s amíg a madarak nem érzik magukat kellő biztonságban a számukra először még ismeretlen új helyen, nemigen fognak hozzá a fészkeléshez. Éppen ezért azzal a lehetőséggel is számolnunk kellett, hogy flamingóinknál az idei évben akár el is maradhat a költési szezon. A rózsás színű madarak azonban szemlátomást hamar megbarátkoztak új otthonukkal. Néhány flamingó már májusban megkezdte a fészkek építését. A tojásrakás június elején kezdődött meg, s az első fióka június 30-án látott napvilágot. Az azóta eltelt másfél hét során további öt jövevény kelt ki, így jelenleg hat apróságot cseperedik a Holnemvolt Parkban. Az elkövetkező hetekben további fiókák is várhatóak, hiszen számos madár jelenleg is a fészken ül és kotlik.

A költési szezon tehát nem maradt el, csupán a szokásoshoz képest két hónappal későbbre tolódott. Az elmúlt években ugyanis a fiókák világra jövetelére általában az április végétől június közepéig tartó időszakban került sor, kivéve a tavalyi, 2013-as esztendőt, amikor a márciusi havazások következtében az első fiókák kikelésére május közepéig kellett várni.

A kikelt flamingófiókák nemcsak kisebbek a felnőtteknél, hanem egészen máshogy is néznek ki. Az alig néhány napos, illetve egy-két hetes madarak testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes csőrt viselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe.

A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) Dél-Európában, Afrikában, Dél- és Délnyugat-Ázsiában őshonos madárfaj, mely főként a folyótorkolatok, sekély, sós vizű tavak és tengerpartok környékén fordul elő a legnagyobb számban. Magyarországon ritka kóborlóként, alkalmi vendégként találkozhatunk velük. Hazánkban védett madárnak számít, eszmei értéke 50.000 Ft. A világ állatkertjeiben viszonylag gyakori, az olyan népes kolónia azonban, amelyet Budapesten éppen a nagyszámú szaporulat eredményeképpen alkalmunk van bemutatni, egyáltalán nem számít mindennaposnak. Jelenleg – a fiókákat is beleszámolva – 131 madár alkotja Állatkertünk flamingócsapatát.