Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

Megvalósítás

A Pannon Parkkal kapcsolatos elképzelések konkrét megvalósításának első lépése a tervező munka volt. A szükséges tervek, így a programterv, valamint az engedélyezési, illetve a kiviteli tervek elkészítésére a közbeszerzési eljárás eredménye alapján a Paulinyi-Reith & Partners Zrt. kapott megbízást. A tervezői munka 2014-ben kezdődött meg, a tervek elkészítéséhez húsz építész tervező és mintegy száz szakági tervező munkájára, összességében több tízezer munkaórára volt szükség. A projekt munkát vezető tervezőként dr. Paulinyi Gergely, dr. Reith András és az Ybl-díjas építész, dr. Anthony Gall irányította.

A tervezés során különösen a Pannon Park központi építménye, a biodóm jelentett nagy kihívást, hiszen egy közvetlen előzmények nélküli, egyedi épületet kellett tervezni. A Paulinyi-Reith & Partners a fenntartható építészet vezető hazai cégcsoportjaként a tervek elkészítése során fontos szempontnak tekintette a fenntarthatóságot. Arra törekedtek, hogy egy olyan szabályozott és élőház jellegű klímával rendelkező, dombszerű csarnokszerkezetet hozzanak létre, amely télen-nyáron alkalmas egy zárt ökoszisztémaként működő világ bemutatására. Így a biodóm élőlényei a lehető legtermészetesebb környezeti feltételek mellett élhetnek majd. A teljes körű látogatói élmény megteremtése, a leginkább optimális és racionális megépíthetőség és üzemeltehetőség érdekében a tervezők a legkorszerűbb technológiákat és tervezési eszközöket alkalmazták.

Mivel a biodóm lényegében egy fedett park lesz, vagyis állattartó terek, sétányok és parkrészek olyan rendszere, amely a fölé épített „búra" miatt a külső időjárás alakulásától függetlenül az év bármely napján, négy évszakon át zavartalanul látogatható, a tervezők természetesen fényáteresztő tetőt terveztek a biodóm belső tere fölé. Ez azonban nem üvegből, hanem sokkal könnyebb, és más szempontból is praktikusabb fényáteresztő fóliából készül. Így a biodóm belsejében a megfelelő hőmérséklet fenntartásában a fólián át az épület belsejébe jutó napsugárzás is részt vesz, emellett a fűtéshez termálhőt, illetve kiegészítésként távfűtést fogunk használni. Az ezzel kapcsolatos megállapodást 2017-ben írtuk alá a FŐTÁV Budapesti Távhőszolgáltató Zrt-vel.

A Pannon Park, illetve a biodóm tervei természetesen felkeltették a szakmai közönség érdeklődését. Mi több, a tervek 2018-ban az International Property Awards rangos építészeti, ingatlanszakmai elismerés európai fődíját is elnyerték a szabadidős célú létesítmények kategóriájában.

Az elkészült tervek fizikai megvalósítására, vagyis az építéskivitelezésre a lefolytatott közbeszerzési eljárás eredménye alapján az Állatkert a Market Építő Zrt-vel között szerződést. A kivitelezés 2017 augusztusában vette kezdetét, a kivitelező ekkor vonult fel az építési területre. Az ünnepélyes alapkőletételre 2017. október 3-án került sor.

A kivitelezés során az első fontos feladat a munkatér-határolás volt. Lényegében az alapozáshoz, illetve a mélyszintek kialakításához szükséges munkagödröt körülvevő föld megtámasztásáról kell ilyenkor gondoskodni. Az uralkodó talajviszonyok miatt a munkatér-határolás lehetséges megoldásai közül az ún. cölöpfalas munkagödör-határolásra esett a választás. Ennek kivitelezése fúrtcölöp-alapozó gépekkel történt. Az egyenként 40 cm átmérőjű, helyben készült fúrt cölöpökhöz a szükséges betont járműre szerelt, hidraulikus gémmel ellátott betonszivattyúval juttatták el a bedolgozás helyére. Összesen 591 ilyen cölöp készült 3892 folyóméter hosszban.

A következő lépés az alapozáshoz, illetve a mélyszintek kialakításához szükséges munkagödör kiásása volt. Ehhez mintegy 150 ezer köbméter földet, nagyrészt a Pesti-síkságra jellemző homokot kellett kitermelni és elszállítani. A 10 hét alatt elvégzett munka során csúcsidőben egyszerre 4 kotrógép, 35 négytengelyes teherautó és több mint száz ember dolgozott teljes összhangban. A munkagödör szélén – természetesen itt is megfelelő alapozással – időközben felépült 5 darab ellengémes, futómacskás toronydaru, amelyek közül a legmagasabb több mint 60 méteres volt.

A földmunkák elvégzése után 2018 januárjában már az alaplemez, illetve a vasbeton karéj kialakításán dolgoztak a kivitelezők. Az alapozás alatti cölöpök száma 1507 darab, összesen 10.862 folyóméter hosszban. A munkálatoknak ebben a szakaszában 250 fő, 6 toronydaru és számos munkagép dolgozott együtt.

Az építés 2018-ban megvalósuló műveletei közül alighanem a tetőszerkezet kialakítása a leglátványosabb, hiszen ez a kívülről, a Hungária körút, a Kacsóh Pongrác út, illetve az Állatkerti körút az építkezési területtel szomszédos szakaszairól is jól látható. A szóban forgó acél tartószerkezet fogja tartani a biodómot fedő fényáteresztő fóliamembránt. A vázszerkezet kivitelezése a vasbeton karéj elkészülte után, májusban kezdődött meg. Ehhez a toronydaruk mellett mobil darukat, illetve alpin technikát is igénybe kellett venni.

A szerkezet összesen 1505 tartószerkezeti acélrúdból és 539 szerkezeti csomópontból áll, amelyek 964 háromszögletű mezőt alkotnak. Ezekbe az egyenként 18-20 négyzetméteres mezőkbe kerülnek a háromrétegű ETFE (etilén-tetrafluoretilén kopolimer) fóliapárnák, amely párnák belsejébe egy külön légkezelő rendszer fog megfelelő nyomású levegőt fújni. A fóliamemrán felülete összesen 18.696 négyzetméter lesz.

A biodóm tetőszerkezete összesen négy kupolából, „dómból" áll. Ezek közül három dóm szerkezete már 2018 őszén elkészült, a negyedik, legmagasabb (36 méter magas) dóm szerelése pedig 2018 decemberének utolsó napjaiban fejeződött be az utolsó elem beemelésével.

Még ezt megelőzően, 2018. december 13-án Állatkertünk egy nyilvános terepszemlét szervezett a sajtó számára a Pannon Park építési területén. Az építkezés akkori állása szerint az alaplemez és a vasbeton karéj teljesen elkészült, a külső közművek készültsége 80 %-os volt, az acél tetőszerkezet pedig a négy „dómból" három esetében ugyancsak készen állt. A terepszemle idején a biodóm belsejében kialakítandó állattartó terek medencéinek, valamint az akvárium medencéinek vasbeton szerkezetét építették, és készülnek a Pannon Park szabadtéri kifutói, illetve az egyik „dómon" már a fóliamembrán terítése is megkezdődött.

Az építkezésen decemberben egyidejűleg nyolc szakág volt jelen, és átlagosan 350 fő dolgozott a területen, 34 különböző munkagéppel. Ezek között 4 földmunkagép, 11 autódaru, 8 karos és 2 ollós emelő is volt.

A kivitelezés nemrégiben újabb érdekes mérföldkövéhez érkezett. A biodóm egyik részében kialakításra kerülő tengeri akvárium medencéinek építése ugyanis elérkezett abba a fázisba, amikor helyére kerülhetett az óriási cápamedence hatalmas méretű, 13 tonnás akril betekintő ablaka, illetve a majdani henger alakú, minden irányból szemlélhető akváriumi medence 3 méter átmérőjű, és majdnem 4 méter magas akril hengere. Az Olaszországból érkezett akril elemek beemelésére március 18-án került sor, erről a műveletről itt lehet megtudni további részleteket.