Állatgyűjtemény egykor és ma 2015. augusztus 12.

Ha augusztus 9-én, Állatkertünk 149. születésnapján alaposan szétnéztünk, összesen 867 állatfaj 8618 egyedével és 145 tenyészettel találkozhattunk a kert különféle bemutatóhelyein. A hangyászsünöktől, koaláktól és sörényes hangyászoktól kezdve, az elefántokon, gorillákon, kazuárokon és pápaszemes pingvineken át egészen a komodói sárkányig és a levélvágó hangyákig. De vajon mi volt a helyzet az elmúlt másfél évszázad során? Mikor milyen állatok éltek az Állatkertben?

Szerencsére intézményünk múltbeli állatállományáról aránylag sok adatunk, információnk van. Ez részben annak is köszönhető, hogy szinte minden korban vezettek leltárt az állatokról, sőt, az 1930-as évektől kezdve már törzskönyvi adatokat is nyilvántartottak. Egyes dokumentumok ugyan sajnos elvesztek a második világháború idején, de azért még így is elég jó képünk van arról, hogy a múlt különböző időszakaiban milyen állatok éltek Állatkertünkben.

Az 1866-os megnyitás idején a kertben nagyjából 140 faj félezer egyede élt, ám a ma jellemzőnek tartott állatkerti fajok (oroszlán, tigris, elefánt, víziló, zsiráf) ekkor még teljesen hiányoztak. Gazdag volt viszont a különféle majmok és makik, illetve a papagájok gyűjteménye, habár ezeket az állatokat nem feltétlenül azon a néven ismerték, amelyet ma használunk. A papagájok jó részét például kajdácsoknak nevezték, a szerecsenmaki pedig fekete rémke néven szerepelt a korabeli leírásokban. De akadt az állatok között más egzotikum, például rókakuzu (korabeli nevén rókás zsebők), illetve rénszarvas (akkoriban irámszarvasnak nevezték) is. A kert legnépszerűbb lakója egyébként a Kristóf nevű barnamedve volt, akit ebben az időszakban Deák Ferenc szinte naponta meglátogatott.

Az Állatkert első zsiráfja 1868-ban, az első elefánt 1875-ben, az első tigris 1876-ban, az első víziló 1893-ban, az első orrszarvú pedig 1894-ben érkezett, s 1896-ra, a millennium esztendejére olyan gazdag gyűjteményt láthatott a hazai közönség, amelyet a világ bármelyik állatkertje megirigyelhetett volna. Egyedül a kengurukat négy különböző faj képviselte, de volt sörényes hangyász is.

Az 1909 és 1912 között lezajlott nagy átépítés után az Állatkert gyűjteményének összetétele is döntően megváltozott. Egyrészt, ha lehetett, még gazdagabb volt, de ez nem egyszerűen csak a bemutatott fajok halmozását jelentette, hanem egy új koncepciót is. Az akkori igazgató, Lendl Adolf kiemelten fontosnak tartotta, hogy az Állatkert az élővilág egyik legjellemzőbb sajátosságát, a sokféleséget mutassa be. Ezzel a szemlélettel évtizedekkel előzte meg korát, hiszen biodiverzitásról akkoriban még senki sem beszélt. A sokféleség minél szélesebb keresztmetszetének bemutatása érdekében édesvízi és tengeri akvárium is létesült, így ettől kezdve a korábban szinte teljesen hiányzó halakat is számos érdekes faj képviselte az Állatkertben, és jelentősen megnövekedett a különféle hüllők száma is. Ráadásul Lendl a háziállatok bemutatását is szorgalmazta (ugyancsak fél évszázaddal azelőtt, hogy ennek fontosságát az állatkerti szakma világszerte felismerte volna).

Az 1930-as években a fajok számának további gyarapodása mellett komoly szaporítási eredményeket is sikerült elérni. Például szaporodtak a jegesmedvék és a zsiráfok, s a világon először itt sikerült örvösmedve bocsot eredményesen felnevelni. A következő évtized derekán azonban a második világháború megtörte ezt a fejlődést, hiszen az állatok nagy része odaveszett a légitámadások és az ostrom pusztításának következtében. A 2500 állatból csak minden századik maradt életben.

A háborút követő néhány évben alig volt állat az Állatkertben. Az 1945 májusában 23, egy évvel később 43 állat élt a kertben, ha a kocsik elé fogott igáslovakat is beleszámláljuk. A bemutatott kollekció azonban néha alkalmi kiegészítést nyert a különféle utazó cirkusztársulatok állataiból, amelyeket esetenként a már kijavított, de üresen álló állatkerti férőhelyeken szállásoltak el.

Az 1950-es évek elejétől újra több lehetőség adódott az állatok beszerzésére, egyre több volt a szaporulat, a tengeri akvárium benépesítéséhez pedig adriai expedíciókat szerveztek. Így ebben az időben ismét megnövekedett a bemutatott fajok száma. A beszerzési lehetőségek persze korlátozottak voltak, cserepartnerként elsősorban az akkori szocialista országok, főként az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, a Szovjetunió, illetve Észak-Korea állatkertjei jöhettek szóba, bár az 1960-as évektől újraindulhatott az együttműködés egyes nyugati, mindenekelőtt az NSZK-ban és Hollandiában működő állatkertekkel. A háború óta hiányzó zsiráfokat is sikerült pótolni, s az elefántoknál is mód nyílt a vérfrissítésre. Közben jelentősen megnövekedett a bemutatott ízeltlábúak száma is, miután Szalkay József kezdeményezésére létrejött az intézmény első rovarháza.

A rendszerváltás közeledtével, illetve azt követően, amikor az intézmény az európai állatkertek szakmai szövetségének teljes jogú tagja lehetett, egyre több olyan faj került Budapestre, amelyet korábban még soha nem láthatott a közönség. Az első gorillák például 1989-ben érkeztek (az NSZK-ból), az első vörös macskamedvék pedig 1990-ben (Kínából).

Az Állatkertben ma bemutatott fajok közül sokak tartása viszonylag új fejlemény. Például a koalák idén március óta láthatók, előtte soha nem volt belőlük sem Budapesten, sem más hazai (vagy akár más kelet-európai) állatkertben. A brazil óriásvidrák tartásába is tavaly fogtunk bele először. Ugyanakkor van néhány olyan faj, amelyek tartása igazán nagy múltra tekint vissza Állatkertünkben. Már a gorillákkal kapcsolatos 26 évnyi tapasztalatunk sem elhanyagolható, de zsiráfokat például 50 éve tartunk folyamatosan, sőt, előtte már 1868-tól kedve is voltak zsiráfjaink kisebb-nagyobb megszakításokkal. A legrégebb óta folyamatosan bemutatásra kerülő állatfajunk a nílusi víziló, ugyanis az első vízilovunk, Jónás 1893-as érkezése óta mindig volt legalább egy példány ebből a fajból. Vagyis a budapesti vízilótartás megszakítás nélkül 122 éves múltra tekint vissza, ami világviszonylatban is egyedülállónak számít.