Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Állatkerti élmények hátrányos helyzetű gyermekeknek 2021. szeptember 10.

Júliusban és augusztusban összesen 175 hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű budapesti gyermek vett részt a VakációZoo nevű ingyenes nyári napközis táborunk programjain, rengeteg új élménnyel és ismerettel gazdagodva.

A sokéves múltra visszatekintő, hagyományos Zoo Tábor mellett idén egy másfajta állatkerti tábor is várta a gyerekeket intézményünkben. Ezt az újonnan életre hívott, VakációZoo nevű ingyenes tábort a Főpolgármesteri Hivatal, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az Állatkerti Alapítvány és a Z+D Nagykereskedés összefogásával szerveztünk meg hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek.

Összesen három turnust szerveztünk, július 26. és 30., augusztus 16. és 19., illetve augusztus 23. és 27. között, turnusonként három különböző korcsoportban. A résztvevőket a budapesti kerületek önkormányzatai választották ki az adott kerületben élő, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, általános iskolába járó gyermekek közül. A három turnusban összesen 175 gyermeket fogadtunk.

A tábor résztvevőinek napi háromszori étkezést (tízórai, meleg ebéd, uzsonna), továbbá VakációZoo pólót és sapkát is biztosítottunk. Az egyes napokon 8 és 16 óra között változatos programok, különleges állatkerti élmények tették felejthetetlenné a tábort. A gyerekek megismerhették hét kontinens élővilágát, egy-egy állatház, kifutó lakóit az állatgondozók segítségével. Az állatos és növényes élmények mellett kreatív kézműveskedés, játékos készségfejlesztés (pl. állati mozgások, hangutánzás, népi játékok, játszótéri programok, csapatépítés, vetélkedők), 3D filmvetítések, szimulátor kipróbálása és sok más érdekesség is szerepelt a programban.

A tábornak természetesen pedagógiai célja is volt: az Állatkertben látottak és hallottak, a megélt, megtapasztalt új élmények szorosan kapcsolódtak az iskolai tantervekhez (NAT2020), segítették a környezettudatos szemlélet kialakulását, elmélyítették a természet ismeretét, szeretetét és tiszteletét. A tábor tapasztalatai alapján a kezdeményezést a jövőben is folytatni szeretnénk.

Kerületek és intézmények, akik a tábor szervezését és lebonyolítását segítették:

- Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal, Humánszolgáltatási Igazgatóság, Intézményirányítási Osztály
- III. kerület Óbuda-Békásmegyer, Gyermekek Átmeneti Otthona, Családok Átmeneti Otthona, Polgármesteri Hivatal Szociális Főosztály

- Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Ifjúság, Sport, Művelődés és Oktatási Osztály és a Polgármesteri Kabinet
- V. Kerületi Önkormányzat Népjóléti Osztály

- Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltató Iroda

- Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ és a Család- és Gyermekjóléti Központ

- Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága (FESZGYI), és a Gyermekek Átmeneti Otthona (GYÁO)

- X. kerületi Polgármesteri Hivatal és a Bárka Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
- Újbudai Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatósága és az Újbudai Humán Szolgáltató Központ

- Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda

- XIII. kerület Polgármesteri Hivatala és a Prevenciós Központ és a Híd Család és Gyermekjóléti Központ

- Zuglói Család és Gyermekjóléti Központ

- Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály Szociális és Egészségügyi Osztály Család- és Gyermekvédelmi Csoport II.

- Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Iroda, Napraforgó Család és Gyermekjóléti Központ

- Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda Szociális és Egészségügyi Csoport

- Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztály

- Budapest Főváros XIX. Kerület Kispesti Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási és Szociális Iroda

- Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye Család- és Gyermekjóléti Központ

- Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztály
- Szépművészeti Múzeum

- Városliget Zrt. HR

- BVSC Zugló

- Magyar Tűzoltó Szövetség elnöksége, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat