Az Állatkert és a negyvennyolcasok 2021. március 15.
Bár 1848-as forradalom, és az azt követő szabadságharc idején az Állatkert még nem létezett – hiszen csak bő másfél évtizeddel később, 1866-ban nyílt meg – az intézmény története mégis kapcsolódik a szabadságharchoz. Pontosabban annak egyes résztvevőihez, ugyanis a negyvennyolcasok közül többen is ott bábáskodtak az Állatkert születésekor, alapításakor.
Az a gondolat, hogy más európai országokhoz, nagyvárosokhoz, például Párizshoz, Londonhoz, és mindenekelőtt Bécshez hasonlóan Magyarországon, és ezen belül lehetőleg Pesten is fontos lenne egy állatkertet létesíteni, már a reformkor idején felmerült, de aztán a forradalom, majd a szabadságharc, és az utána következő Bach-korszak nem kedvezett az alapításnak.
Az Állatkert alapítási eszméje azonban továbbra is fennmaradt, és a gondolat rendre felbukkant az 1850-es évek végén, illetve az 1860-as évek elején. Kubinyi Ágoston, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója például 1857-ben a hollandiai és belgiumi állatkerteket tanulmányozta, sőt a bonni természettudósok gyűlésén felolvasást is tartott a témában, úgyhogy a Budapesti Hírlap 1857 decemberében már arról írt, nem lehetetlen, hogy a múzeumigazgató egyszer csak előáll egy kidolgozott tervvel, hogyan lehetne Pesten állatkertet létesíteni. Kováts Gyula, a Pesti Királyi Tudományegyetem állattan professzora az 1860/61-es tanévet megnyitó beszédében – amelyet az Orvosi hetilap utóbb teljes terjedelmében közölt – szintén állást foglalt az állatkert szükségessége mellett.
Az Állatkert életre hívására irányuló első konkrét cselekményre – amely már túlmutatott egy az ilyen típusú intézmények fontosságát méltató hírlapcikkeken és egyetemi székfoglalókon – 1862. január 20-án, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat szak- és közgyűlésén került sor. Ekkor történt ugyanis, hogy Xántus János nevében Rómer Flóris azt indítványozta a társulatnak, működjék közre abban, hogy sok európai város példájára Pesten is egy állatkert jöhessen létre. Néhány nappal később, a társaság január 29-i közgyűlésén az indítványra visszatérve egy az alapítást előkészítő bizottság jött létre, amely szűkebb körben február 5-én, szélesebb körben pedig – a Magyar Tudományos Akadémia palotájában – március 17-én tartott gyűlést és tanácskozást.
Az alapítást előkészítő bizottság munkája nyomán (amely munkának komoly lendületet adott az a tény, hogy 1863. május 26-án a Magyar Tudományos Akadémia is ülést tartott az Állatkert ügyében és pártolólag foglalkozott a gondolattal), 1864. június 14-én megalakulhatott az Állatkerti Részvénytársulat, és megkezdődhetett az intézmény pénzügyi alapjainak megteremtése, a terület kiválasztása és kijelölése, majd az építkezés és az állatok beszerzése is. Végül az Állatkert 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Az alapítás legfőbb úttörői a világjáró Xántus János, a Füvészkert igazgatójaként tevékenykedő Gerenday József, Szabó József geológus, és a már említett Kubinyi Ágoston volt, őket tekintjük az Állatkert „alapító atyáinak". De a kert életre hívásában rajtuk kívül tevékeny részt vállalt többek közt gróf Andrássy Manó, Bérczy Károly, Clark Ádám, báró Eötvös József, Frivaldszky Imre, Frivaldszky János, Herrich Károly, Hollán Ernő, Kállay Béni, gróf Károlyi György, Korizmics László, Kováts Gyula, Kubinyi Ferenc, gróf Lónyay Menyhért, Ráth József Antal, Rómer Flóris, Rosty Pál, Rottenbiller Lipót, Schwendtner Mihály, gróf Szapáry Antal, gróf Szapáry Gyula, gróf Széchenyi Béla, gróf Széchenyi Ödön, Vidats János, Weisz Bernát Ferenc és Ybl Miklós is. Az intézmény létrejötte tehát az „alapító atyák" indítványa által kiváltott nemzeti nekibuzdulásnak volt köszönhető, amelyet a kor országos és fővárosi közéletének jeles személyei, államférfiak és városatyák, a politikai, vallási, kulturális, tudományos és művészeti élet neves képviselői (többen az egykori márciusi ifjak, illetve a forradalom és szabadságharc meghatározó személyei közül) támogattak.
Az Állatkert születése körül bábáskodó negyvennyolcasok közül mindenekelőtt Xántus Jánost (1825-1894), az alapítási eszme egyik úttörőjét kell megemlíteni, aki az 1866-os megnyitás idején a kert igazgatói tisztségét is betöltötte. Xántusról köztudomású, hogy részt vett a szabadságharcban. Már a harcok elején önkéntes nemzetőrnek állt, tüzérként részt vett a pákozdi csatában, majd huszár főhadnagyként Komárom védelmében. Később a gyalogosoknál is szolgált, ott is főhadnagyként. A szabadságharc után megszökött a fogságból, és külföldre, rövidebb nyugat-európai tartózkodás után az Egyesült Államokba távozott: legközelebb csak 1862-ben tért vissza Magyarországra.
Kubinyi Ágoston (1799-1873) több mint negyedszázadon át volt a Nemzeti Múzeum igazgatója: többek között 1848 márciusában is. Petőfi és Jókai akkor az ő őrizetére bízta a Nemzeti dal és a 12 pont elsőként kinyomtatott egy-egy példányát.
Szabó József (1822-1894) geológus, bányamérnök 1848-ban Pest megye salétrom-főfelügyelőjeként tevékenykedett a Kossuth Lajos pénzügyminisztertől kapott kinevezés alapján. Munkájának különösen nagy volt a jelentősége, hiszen a salétrom a lőporgyártás fontos alapanyaga.
Andrássy Manó gróf (1821-1891) – Xántushoz hasonlóan – ugyancsak harcolt a szabadságharc idején, és ő is részt vett a pákozdi csatában. A szabadságharc bukása után egy időre ő is külföldre menekült, bejárta Délkelet-Ázsia jelentős részét, s az útról szóló beszámolója alapján utóbb a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották.
Bérczy Károly (1821-1867) jogász, író, műfordító és újságíró, a márciusi ifjak egyike volt, bár betegsége megakadályozta abban, hogy a harcokban is részt vegyen.
Adam Clark, azaz Clark Ádám (1811-1866) a Lánchíd építésének művezetőjeként, majd a budai Váralagút főmérnökeként vált ismertté. A szabadságharc idején, amikor Heinrich Hentzi osztrák tábornok fel akarta robbantani a Lánchidat, Clark elárasztotta a hídpályákat tartó láncok lánckamráit, így azok lehorgonyzásához nem lehetett hozzáférni, vagyis a hídban csak kevés kárt tudtak tenni.
Eötvös József báró (1813-1871) író, politikus 1848-ban a Batthyány vezette első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett.
Herrich Károly (1818-1888) vízépítő mérnök, aki a Tisza-szabályozás felügyelőjeként vált híressé, szintén részt vett a szabadságharcban.
Hollán Ernő (1824-1900) hadmérnök, politikus 1848-ban a vajdasági hadszíntéren harcolt a kassai 9-ik honvéd zászlóalj századosaként, majd Kossuth a szerémségi Pétervárad várának hadmérnökévé nevezte ki őrnagyi rangban.
Kállay Béni (1839-1903) történész, politikus és diplomata ugyan a szabadságharc idején még kisfiú volt, de említést érdemel, hogy nevelője az a Táncsics Mihály volt, akit – mint az közismert – 1848. március 15-én a forradalmi tömeg szabadított ki várbeli börtönéből.
Károlyi György gróf (1802-1877) politikus és mecénás már a reformkornak is jeles alakja volt. Az 1825-ös reformországgyűlésen, amikor Széchenyi István 60 ezer forintot, birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia felállítására, Károlyi maga is csatlakozott a kezdeményezéshez 40 ezer forinttal. Széchenyivel egyébként baráti viszonyt ápolt, több nyugat-európai útjára is elkísérte. A szabadságharc idején Pest város 3. nemzetőr zászlóaljának parancsnoka volt őrnagyi rangban.
Korizmics László (1816-1886) mezőgazdász és agrárpolitikus 1848-ban a Batthyány-kormány főldmívelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztere mellett, mint titkár teljesített szolgálatot.
Kubinyi Ferenc (1796-1874) őslénytankutató – Kubinyi Ágoston testvére – politikusként a reformkorban inkább Széchenyi, majd később egyre inkább Kossuth mellett politizált. A szabadságharc bukása után kilenc év várfogságra ítélték, 1852-ben amnesztiával szabadult.
Lónyai Menyhért gróf (1822-1884) politikus 1848-ban országgyűlési követként tevékenyen részt vett az áprilisi törvények megalkotásában, 1849-ben pedig Szemere Bertalan kormányának pénzügyi államtitkáraként tevékenykedett. A szabadságharc után külföldre kellett menekülnie, de 1850-ben az uralkodó kegyelemben részesítette, és visszatért Magyarországra. Később a monarchia közös pénzügyminisztere, majd rövid időre miniszterelnök is lett.
Rómer Flóris (1815-1889) régész, művészettörténész a szabadságharcban utászként, majd honvédtisztként vett részt, 1849-ben a váci ütközetben és Buda visszafoglalásakor is harcolt. Világos után börtönben raboskodott, 1854-ben szabadult közkegyelemmel.
Rosty Pál (1830-1874) földrajztudós, etnográfus, a magyar fotográfia egyik úttörője a szabadságharc idején a Károlyi-huszárezredben szolgált, részt vett a tavaszi hadjáratban is. A fegyverletételt követően egy évtizedre emigrációba kényszerült, ezalatt az amerikai kontinens több országát is beutazta.
Rottenbiller Lipót (1806-1870) a reformkor ismert nemzeti liberális politikusaként, és az 1838-as nagy pesti árvíz utáni újjáépítés zseniális pénzügyi szervezőjeként 1848-ban már Pest város alpolgármestere volt. Március 15-én a márciusi ifjaknak a városháza üléstermébe érkező küldöttségét már a szabadság első hírnökeiként üdvözölte, Jókai Mórral és Vasvári Pállal lelkesítő beszédet tartott a tömegnek, a polgármesterrel és a tanács tagjaival együtt ő is aláírta a 12 pont követeléseit, és ő volt az, aki az aláírt papírt az ablakon át felmutatta a városháza előtt összegyűlt sokaságnak. Júniusban őt választották meg főpolgármesternek. A következő évben, amikor a kormány és az országgyűlés az osztrákok elől Debrecenbe menekült, ő Pesten, a helyén maradt. A szabadságharc után egy időre bebörtönözték, illetve száműzték, de az ellene felhozott vádakat 1850-ben elejtették. Később, az 1860-as években még két ízben lett Pest város főpolgármestere.
Schwendtner Mihály (1820-1885) római katolikus plébános, illetve apát a szabadságharcban tábori lelkészként vett részt, és közben Bende Mihály álnéven forradalmi cikkeket jelentetett meg. A szabadságharc leverését követően hat évig volt fogságban.
Gróf Szapáry Antal (1802-1883) politikus a szabadságharcban lovas nemzetőr tisztként szolgált, egy ideig Móga János tábornok parancsőrtisztje is volt. 1849-ben az osztrákok fogságába esett, váltságdíj ellenében szabadult.
Vidats János (1826-1873) gyáriparos és politikus 1848-ban a márciusi ifjak egyike volt, Jókai, Petőfi és Vasvári mellett ő is tagja volt annak a küldöttségnek, amely a Landerer és Heckenast nyomdában a cenzúra eltörlését szolgáló első lépésként az egyik sajtót lefoglalta, hogy azon a Nemzeti dalt és a 12 pontot kinyomtassák. A szabadságharcot is végigharcolta, előbb a délvidéki harcokban, majd a téli, a tavaszi és a nyári hadjáratban is részt vett. Később egy ideig bujdosott, de elfogták, és előbb kötél általi halálra ítélték, majd az ítéletet várfogságra változtatták. 1853-ban szabadult.
Weisz Bernát Ferenc (1800-1888) kereskedő, bankár, pénzügyi szakember 1848-ban Kossuth Lajos pénzügyminiszter mellett dolgozott osztályvezetőként, később jelentős szerepe volt a Kossuth-bankók bevezetésében és a honvédsereg finanszírozásának megszervezésében. A szabadságharc után egy időre őt is börtönbe vetették.
Meg kell említeni még Deák Ferencet (1803-1876), „a haza bölcsét", az első felelős kormány igazságügyminiszterét, aki az Állatkert megnyitása után szinte minden nap eljött az Állatkertbe, hogy meglátogassa kedvencét, Kristófot, a barnamedvét.