Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Herman Ottó és az Állatkert 2015. június 26.

A mai napon lenne 180 éves Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor, akinek természetesen az Állatkerttel is volt kapcsolata. 1885-ben például az Állatkertben állították ki a nagyszerű tudós és ismeretterjesztő halászati gyűjteményét.

Herman OttóJúnius 26-án – születésének 180. évfordulóján – Herman Ottóra emlékezünk. A természet fáradhatatlan kutatójára, a hazai állat- és természetvédelem jeles alakjára, a nagy ismeretterjesztőre, akit a tudománytörténet az utolsó magyar polihisztorként tart számon. Kiterjedt munkásságáról a tavalyi évben is sokat lehetett hallani, mert halálának századik évfordulója alkalmából a 2014-es esztendőt Herman Ottó emlékévvé nyilvánították. Az emlékév alkalmából szeptemberben intézményünk főigazgatója, prof. dr. Persányi Miklós avatta fel Herman Ottó szobrát Gárdonyban, az agárdi szabadparton.

Ez alkalommal nem is annyira életének és munkásságának történetét kívánjuk felidézni – hiszen erről bőségesen lehet olvasni az emlékév honlapján - , hanem inkább azt elevenítjük fel, hogy munkássága hol kapcsolódott a Fővárosi Állat- és Növénykerthez.

Állatkertünk egykori vezető munkatársai közül két személy is volt, aki szoros szakmai kapcsolatban állt Herman Ottóval. Egyikük Lendl Adolf (1862-1943), a nála majd harminc évvel fiatalabb természettudós, aki 1911 és 1919 között az Állatkert igazgatójaként tevékenykedett. Lendl többek között a pókok kutatásával, emlősök és madarak tudományos és oktatási célú preparálásával, madártojások gyűjtésével, illetve halakkal, pontosabban akvarisztikával foglalkozott, vagyis csupa olyan kérdéssel, ami Herman Ottót is érdekelte. Herman az 1870-es évek végén tette közzé a Magyarország pókfaunájával foglalkozó monográfiáját, Lendl pedig egy évtizeddel később publikált több fontos eredményt a pókok vonatkozásában, s a kutatómunka során már eleve kapcsolatban álltak egymással. Emellett Lendl Adolf volt Herman Ottó útitársa 1888-as északi, norvégiai útján, amelyet a sajtóban megjelent beszámolók nyomán, és a később kiadott, Az északi madárhegyek tájáról című könyvet elolvasva a hazai közvélemény nagy érdeklődéssel kísért figyelemmel.

A másik állatkerti vezető, aki szoros kapcsolatban állt Herman Ottóval, sőt, bizonyos értelemben a tanítványának is számított, Cerva Frigyes (1856-1935) volt. Cerva – akit Herman Ottó többnyire csak „Frickó fiamnak” nevezett – eredetileg preparátorként tevékenykedett, illetve a rovarok és a madarak neves kutatója volt, tojásgyűjteményének pedig akkoriban csodájára jártak a szakemberek (később a kollekció az akkori Nemzeti Múzeum állattárába került). Az akkor még új intézménynek számító Mezőgazdasági Múzeumban az ősfoglalkozásokat bemutató kiállítást Herman Ottóra bízták, aki azt Cerva Frigyessel együtt rendezte be. Mi több, Cerva a Herman Ottó által életre hívott Ornithológiai Központnak is külső munkatársa volt. Később, 1910-től 1926-ig Cerva Frigyes az Állatkert madárosztályának felügyelőjeként tevékenykedett, nagy tekintélyt vívva ki magának mind itthon, mind az állatkerti szakma nemzetközi köreiben.

Lendl Adolf és Cerva Frigyes mellett Herman Ottót a néprajzi kutatás a nála tíz évvel idősebb Xántus Jánossal (1825-1894), az Állatkert alapító igazgatójával is összehozta, de már azokban az időkben, amikor Xántus a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályát, a mai Néprajzi Múzeum elődjét igazgatta. Herman halászati gyűjteményének jelentős része ide került, sőt, Xántus halála után, 1895-ben még az is felmerült, hogy Herman Ottó legyen az utódja a múzeum Néprajzi Osztályának élén.

A személyes kapcsolatok mellett hivatalos együttműködésre is akadt példa Herman Ottó és az Állatkert között. Egyrészt az 1891 májusában megtartott II. Nemzetközi Madártani Kongresszus lebonyolításában, másrészt abban, hogy még 1885-ben az Állatkertben állították ki Herman Ottó halászati gyűjteményét, az akkor megrendezett országos kiállításhoz kapcsolódóan. Bár tudományos közökben Herman már az 1870-es évek végén, a hazai pókokról írt nagyszerű monográfiája kapcsán ismertté vált, a széles nyilvánosság először a halászattal kapcsolatos munkálkodása nyomán találkozott a nevével. Nemcsak magukat a halakat kutatta állattani szempontból, hanem a halászatot, mint ősfoglalkozást, méghozzá néprajzi, sőt nyelvészeti szempontból is. Ez a megközelítés jelenik meg a Magyar halászat könyve című kétkötetes munkájában, amely 1887-ben jelent meg. A halászati gyűjteményt a könyv anyagát is adó kutatás során gyűjtötte össze