Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Kétezer felett a mentett állatok száma 2016. december 29.

Január elseje óta már több mint kétezer emberi segítségre szóló vadállatról gondoskodtunk. Vagyis mindenki másnál több madarat, kisemlőst és hüllőt mentünk, sőt, még a saját rekordunkat is megdöntöttük.

Állatkertünk természetvédelmi tevékenységének egyik fontos része a mentőmunka. Ez lényegében a Magyarországon vadon élő, többnyire természetvédelmi oltalom alatt álló fajok olyan egyedeinek mentését jelenti, amelyek valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. A törött szárnyú, meglőtt vagy mérgezett madaraktól kezdve az elárvult mókuskölykökön, telelésben megzavart denevéreken és a megégett sünökön át egészen az elgázolt mocsári teknősökig.

Az idei évben is számos ilyen, emberi segítségre szoruló állatnak tudtunk segíteni, a felgyógyult, megerősödött, illetve munkatársaink segítségével felcseperedett, mentett állatokat pedig minden olyan esetben, amikor állapotuk ezt megengedte, visszajuttattuk természetes élőhelyükre. Több ilyen szabadon engedést is szerveztünk erre alkalmas helyszíneken, a Hortobágytól kezdve egészen a Börzsönyig.

A mentett állatok számát állatcsoportonként utoljára november végén összesítettük. Akkor a madaraknál 88 faj kereken 1000 egyede, az emlősöknél 11 faj 781 egyede, a hüllők és a kétéltűek körében pedig 9 faj 205 egyede volt a január elsejétől addig behozott mentett állatok száma. Ez összesen 1986 mentett állatot jelent, amelynek valamivel több, mint a fele tartozik a madarak közé. December folyamán újabb segítségre szoruló állatokat vettünk gondozásba, így a mentőtevékenység idei állatforgalma már meghaladja a kétezer egyedet. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az ország összes, hasonló mentő tevékenységgel foglalkozó szervezete közül mi mentjük a legtöbb ilyen állatot (természetesen szorosan együttműködve partnereinkkel, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, illetve a hazai nemzeti parkokkal), hanem még a saját rekordunkat is megdöntöttük.

Az elmúlt években egyébként folyamatosan növekedett a hozzánk bekerült mentett állatok száma, ami egyben azt is jelenti, hogy természetvédelmi tevékenységünk ezen területe is egyre nagyobb mérvű. Ez persze több ráfordítást is igényel. A tervezett, a jövő év harmadik negyedévében átadásra kerülő Meseparkban épp ezért tervezzük egy új, nagy kapacitású mentőközpont kialakítását, ahol ezt a tevékenységünket az eddigieknél jobban be tudjuk majd mutatni az érdeklődő nagyközönségnek is.

Az Állatkertben zajló mentőmunka az intézményünk által életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány égisze alatt folyik. Az alapítványról, illetve magáról a mentő tevékenységről további részleteket ide kattintva olvashat.