Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Kockakővel sújtották halálra az egyik görög teknősünket 2019. június 13.

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon egyik görög teknősünket. Az állat halálos sérüléseket szenvedett, sajnos nem lehetett őt megmenteni. A térfigyelő kamera mindent rögzített. Természetesen feljelentést tettünk.

Halálos sérüléseket szenvedett az a görög teknős, akit egy súlyos kockakővel sújtott agyon Állatkertünk egyik látogatója szerda délután. Az állatot a gondozóink a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok sajnos már nem tudtak segíteni rajta, így egyedüli lehetőségként a teknős elaltatása maradt. Az állatnak óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, és a belső szervei is súlyosan sérültek.

Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében az illetékes munkatársaink csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott (ez nem ritka a teknősöknél ilyen esetben). Ezután az elkövető keresett egy követ, és – talán bosszúból – agyonütötte vele az állatot. Mindez szerdán délután 17:37-kor történt a Madagaszkár-ház melletti kifutónál, ahol görög, mór és sarkantyús teknősöket mutatnak be egy füves kifutóban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt. Természetesen a térfigyelő kamerák felvételeit is átadtuk a nyomozóknak, illetve csütörtökön kora délután helyszíni szemlét is tartottunk a teknősök kifutójánál.

Komolyan fontolgatjuk a térfigyelő kamerák által felvett képek közzétételét, amelyeken maga a cselekmény, illetve az elkövető is jól látható. A közzététel lehetőségét jelenleg adatvédelmi szakértőnk vizsgálja.
A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj. A Magyarországon hatályos jogszabályok szerint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajnak minősül, és szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján is (ehhez az egyezményhez Magyarország még 1985-ben csatlakozott). Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztítása, illetve károsítása esetén a Büntető Törvénykönyv 242. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.