Kősziklahegy épül 2016. április 11.
Történeti cikksorozatunk előző részében azt mutattuk be, hogy miután a főváros 1907-ben átvette az Állatkertet, milyen terveket dolgoztak ki az intézmény megújítására. A következő lépés a tervezett új épületek, építmények, létesítmények felépítése volt. Erre az időre, vagyis az 1909-től 1912 tavaszáig tartó időszakra az Állatkertet bezárták, hiszen az építkezések a kert teljes területére kiterjedtek. A korábbi épületek közül csak a zenepavilon, illetve a Bagolyvár maradt meg, bár ez utóbbit is új helyre költöztették, és némileg át is építették. A régi állatházakat és pavilonokat azonban mind elbontották, s helyükre teljesen új építményeket emeltek.
Az épületek legnagyobb részét két fiatal, tehetséges, de akkor még igen fiatal építész, Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte. Kós és Zrumeczky annak a Neuschloss Kornélnak volt a tanítványa, aki az Állatkert újjászületésének műszaki és építészeti részét irányította, vagyis Neuscloss tanárként és mentorként biztosított lehetőséget a két fiatal építésznek. A Kós és Zrumeczky által tervezett épületek többsége a „fatornyos” erdélyi népi építészet világát, különösen a Kalotaszegre jellemző formakincset idézte meg, bár állatkerti épületeik között akadtak olyanok is, amelyeket inkább a távoli tájak egzotikus építészete ihletett. Az épületek jó része ma is megvan, bár némelyiküknek a funkciója és neve is megváltozott az idők során. Kós és Zrumeczky majomháza például ma a Madagaszkár-ház nevet viseli, a madarak számára épített ház pedig, amelynek fatornyai a magyarvalkói református temploméra emlékezetnek, az újabb időkben Ausztrálházként működik. Néhány épület azóta elpusztult, így a zsúpfedeles struccházra ma már csak régi fotók emlékeztetnek.
Két épületet, a Főkaput és az Elefántházat maga Neuschloss Kornél tervezte meg. Természetesen díjmentesen, minden honoráriumról lemondva, hiszen máskülönben összeférhetetlenség merült volna fel az ügyben. A Főkapu kőelefántjaival, cikkelyes álkupolájával, Maugsch Gyula által készített szobraival és Róth Miksa nevével fémjelzett mozaikdíszével az elmúlt száz évben Állatkertünk egyik jelképévé lett. De az Elefántház sem kevésbé emblematikus épület, annál is inkább, mivel jól példázza azt a 20. század elején világszerte divatos gondolkodásmódot, amely az állatkerti épületek tervezését akkoriban jellemezte. A legtöbb építész ugyanis ebben az időben olyan stílusú állatházakat igyekezett az egzotikus állatok számára megálmodni, amelyeken az ott látható állatok őshazájára jellemző építészeti stílus jellegzetességei elevenednek meg. A kupolás Elefántház éppen ezért lett orientális, keleties hatású, ötvözve a bizánci, az ottomán és a mogul építészet formakincsét, egyfajta sajátos, szecessziós felfogásban.
A Pálmaház terveit Végh Gyula fővárosi mérnök készítette, Räde Károllyal és Ilsemann Keresztéllyel együttműködésben. A nyeregtetős, illetve parabolikus tetejű központi csarnokból, a hozzá kapcsolódó hat oldalszárnyból, illetve egy fedett kávézóból álló építmény alagsorában a tengeri és édesvízi akváriumot, Magyarország első jelentősebb nyilvános akváriumát alakították ki.
A legnagyobb érdeklődés talán az állatkerti műsziklák, vagy – ahogy akkoriban nevezték – a két „kősziklahegy” építését kísérte. E tekintélyes méretű mesterséges sziklákat az 1907-ben megnyílt hamburgi Hagenbeck Állatparkban látottak alapján vették fel a tervek közé, így „Hagenbeck-stílben” épülő kősziklahegyről beszéltek. Az eredeti ötlet azonban nem Carl Hagenbecktől, hanem egy svájci szobrásztól Urs Eggenschwylertől ered. Ő kereste meg Hagenbecket azzal az elgondolással, hogy a készülő hamburgi állatkertben mesterséges sziklaépítményekkel lehetne tagolni a teret, ráadásul a műsziklák számos állat elhelyezésére is alkalmasak lennének.
A budapesti sziklák tehát elvileg a hamburgiak mintájára készültek, de szó sem volt szolgai utánzásról, csupán az alapötlet átvételéről. A megvalósításban azonban igyekezték felülmúlni Hagenbecket. A sziklaépítmények vasbeton szerkezetét Végh Gyula tervezte, a felszín megmintázása Benke Gyula szobrászművész csapatának munkája volt. A mesterséges sziklafelszín kialakításához segítségül hívták a Magyar Állami Földtani Intézet szakembereit is, akik abban működtek közre, hogy a cementbeton felszín minél inkább hasonlítson egy természetes geológiai képződményre. A Nagysziklának ráadásul természetes „modellje” is volt: az erdélyi Hagymás-hegységben álló Egyes-kő.
A tulajdonképpeni építkezés 1909 nyarán már javában folyt. Az épületek egy része késő őszig tető alá került, igaz, voltak olyan épületek, amelyek kivitelezése csak ezután kezdődött meg. A műsziklák építésének legfőbb feladatai is az 1909-es évre, a befejező munkálatok pedig a következő esztendőre jutottak. A Schmaus József és Pohl György vezette építkezésen volt, hogy egyszerre több száz munkás dolgozott, méghozzá nemcsak nappal, hanem villamos világítás mellett egészen éjfélig. Az ilyesmi egy építkezésen akkoriban nagy szó volt, hiszen Budapesten éppen ebben az évben, 1909-ben jelent meg az elektromos közvilágítás. Az alapozás után az első munka a zsaluzat összeácsolása, illetve a betonvasak összeállítása volt. Az így előkészített zsaluzatba öntötték be a betont, ám azt nem a ma igen elterjednek számított betonágyukkal öntötték be (hiszen ilyesmi akkoriban nem létezett), hanem kézzel, vödrök segítségével. Még a 34 méter magas Nagyszikla vázának tetejére is ilyen módon vödrözték fel a betont. A betöltött anyag megkötésére hatheti időt hagytak, ekkor távolították el a deszkazsaluzatot. Miután a kősziklahegy váza már állt, megkezdődhetett a felület kialakítása. A sziklafelszín fő geometriáját ujjnyi vastag vaspálcákból álló váz adta meg, amelyre több mint 20 ezer négyzetméternyi sodronyhálót húztak fel. Erre a vázra hordták fel a cementpépet, amelybe – hogy kötéskor ne repedezzen – előzőleg mangalica szőrt kevertek. A felszín kialakítását a szobrászok, Benke Gyula és munkatársai irányították a MÁFI már említett geológusaival együtt.
Lassacskán nemcsak a Nagy- és a Kisszikla, hanem az Állatkert többi új épülete, építménye, létesítménye is elkészült. Ahhoz azonban, hogy az újjászületett intézményt újra megnyissák a közönség előtt, még be is kellett népesíteni az újonnan elkészült állattartó tereket.