Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Másfél hét mentett állatai 2014. július 29.

Állatkertünk állatorvosai nemcsak az élő gyűjtemény részét képező állatok egészségének védelméről gondoskodnak, hanem az állatmentő tevékenység keretében a mentőhelyünkre került állatok gyógyításáról is. Másfél hét alatt 74 esetben vizsgáltak meg, illetve láttak el mentett állatokat. A páciensek között akadt rühös sün, lábsérült széncinege, elgázolt parlagi sas, szemgyulladásos házi rozsdafarkú, áramütött vörös vércse és a haspáncélján sérült mocsári teknős is.

A Fővárosi Állat- és Növénykert évente több ezer emberi segítségre szoruló, Magyarországon honos és többnyire természetvédelmi oltalmat élvező állat mentésében vesz részt. Munkatársaink közül elsősorban az állatorvosoknak, illetve a természetvédelmi mentőhelyen, karanténállomáson dolgozó állatgondozóknak van feladatuk a mentett állatokkal. Az újonnan bekerülő állatoknak felvesszük az adatait – ide értve a bekerülésének körülményeit is – majd állatorvosaink megvizsgálják őket. Erre még akkor is szükség van, ha az állatnak egyébként nincs gyógyítandó problémája, hiszen erről épp a vizsgálat keretében lehet megbizonyosodni. Gyakoribb azonban, hogy valamilyen kezelés, gyógyító beavatkozás is szükséges, s ezeket – a gyógyulásig esetenként többet is – szintén állatorvosaink végzik el. A lábadozás alatt a mentőhely állatgondozói gondoskodnak a mentett állatokról.
A mentett állatok nagy száma miatt állatorvosaink munkaidejének igen jelentős részét teszi ki a róluk való gondoskodás – természetesen az Állatkert tulajdonképpeni lakóinak, az élő gyűjtemény részét képező állatoknak az egészségvédelme, gyógyítása mellett. Mivel a mentő tevékenység keretében végzett munka szinte teljes egészében a színfalak mögött zajlik, fontosnak tartjuk, hogy természetvédelmi erőfeszítéseinknek erről a területéről is beszámoljunk. Éppen ezért rendszeresen hírt adunk majd arról, hogy egy-egy időszakban miféle mentett állatok fordultak meg az Állatkert állatorvosi állomásán.
A július 16-tól 25-ig, vagyis múlt hét előtti szerdától múlt péntekig terjedő időszakban például összesen 74 alkalommal vizsgáltak meg, illetve láttak el mentett állatokat állatorvosaink, természetesen nemcsak hétköznap, hanem a hétvégi napokon is. A szóban forgó időszak legfontosabb páciensei a következők állatok voltak:

- július 16. (szerda) – egy sün, nyolc különféle madár, egy erdei sikló és egy mocsári teknős ellátása; a madarak között egy szárnysérült bütykös hattyú, egy fejsérülésre visszavezethető egyensúlyzavart mutató füstifecske, egy törött alkarú barázdabillegető és egy vállsérült tengelic is akadt; a sünnek a légynyüves sebét kellett ellátni, a mocsári teknősnél a sérült haspáncél műtéti ellátására volt szükség, az erdei siklót pedig közterületen találták, a vizsgálat során elengedhető állapotúnak bizonyult;

- július 17. (csütörtök) – tíz madár ellátása, köztük négy különféle problémákat mutató gólya, egy törött ujjú fekete rigó, egy legyengült szürke gém, valamint egy elgázolt, s emiatt törött lábú parlagi sas, amelynek műtéti előkészítését végezték el az állatorvosok;

- július 18. (péntek) – tíz madár kezelése, illetve vizsgálata; köztük egy idegrendszeri tüneteket mutató füstifecske (valószínűleg üvegnek repült), egy szemgyulladásos barázdabillegető, egy ellenőrizendő röpképességű erdei fülesbagoly és a csütörtökön műtétre előkészített, törött lábú parlagi sas, amelyen ezen a napon végezték el az állatorvosok a tulajdonképpeni műtéti beavatkozást;

- július 19-20. (szombat-vasárnap) – egy mókus és négy különféle madár vizsgálata, kezelése; a madarak között egy idegrendszeri tüneteket mutató házi rozsdafarkú és egy vörös vércse, amelynél antibiotikum-kúrára van szükség;

- július 21. (hétfő) – tíz madár kezelése és vizsgálata; köztük egy macska fogta, alkartöréses citromsármány, egy áramütött vörös vércse és egy sérült szárnyú fehér gólya, amelynél a műtét utáni utókezelést végezték el az állatorvosok;

- július 22. (kedd) – kilenc madár vizsgálata, illetve ellátása; köztük egy sérült, elhalt szárnyvégű búbos banka, egy idegrendszeri tüneteket mutató sárgarigó, három különböző okok miatt bekerült fehér gólya és egy törött lábú erdei fülesbagoly, amelyről már a kötést is le lehetett venni;

- július 23. (szerda) – három madár kezelése; köztük két idegrendszeri tüneteket mutató sárgarigó és egy lábsérült széncinege;

- július 24. (csütörtök) – hét madár vizsgálata, illetve ellátása; köztük egy vállsérüléses fekete rigó, egy törött lábú énekes rigó, három szemproblémás madár (két molnárfecske és egy barázdabillegető), valamint az a lábtöréses lábtöréses parlagi sas, amelyiket előző pénteken műtöttek; ennél a madárnál a sínbe tett láb ellenőrzését kellett elvégezni;

- július 25. (péntek) – nyolcféle madár és egy rühös sün ellátása; a madarak között akadt törött kulcscsontú, rossz kondícióban lévő egerészölyv, fejsérülés-gyanús karvaly, csonttöréses gólya, valamint három szemgyulladásos madár (házi rozsdafarkú, molnárfecske, fekete rigó) is.

Az Állatkert állatmentő tevékenységére az intézményünk által életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány égisze alatt kerül sor. Az alapítványról és az állatmentő tevékenységről további részleteket ide kattintva olvashat.