Matuzsálemi korú állatok 2017. december 20.

Talán sokak számára okoz némi meglepetést, de az állatokkal foglalkozó szakemberek körében régóta ismeretes, hogy a korszerű állatkertekben élő állatok rendszerint lényegesen tovább élnek, mint a természetben élő fajtársaik. Ennek oka egyszerűen az, hogy az állatok élete a vadonban nem vidám szökdécselésből, a szabadság érzésével való eltöltekezésből áll, hanem folytonos élethalál harcból, a túlélésért folytatott küzdelemből. Meg kell küzdeni a szűkös erőforrásokért (táplálékért, ivóvízért, lakóterületért, búvóhelyért) a fajtársakkal és a konkurens fajokkal, rejtőzködni kell a ragadozók elől, vagy menekülni előlük, és persze ha egy állat megbetegszik, akkor is csak arra számíthat, hogy a saját szervezetének sikerül legyőznie a kórt. Így aztán a legritkább esetben fordul elő, hogy egy állat békés öregkort ér meg.

A korszerű állatkertekben viszont sokkal „puhábbak” a feltételek, nem kell nap mint nap kemény küzdelmet folytatni a túlélésért. Nem kérdés, hogy mindenki hozzájut a megfelelő táplálékhoz, ivóvízhez és minden egyébhez, amire biológiai szempontból szüksége van. A ragadozók sem jelentenek fenyegetést, ráadásul, ha az állat netán megbetegedne, megfelelő ellátásban és kezelésben részesül. Így aztán nem meglepő, hogy az állatkerti állatok életteljesítménye, a fiatalok életben maradási aránya, a kifejlett állatok szaporasága és átlagos élettartama jóval magasabb, mint a vadonbeli fajtársaiké. Az állatkerti szakemberek gondoskodása nyomán nem számít ritkaságnak az sem, ha egy-egy állat nemcsak a szokásosnál valamivel tovább él, hanem kifejezetten matuzsálemi kort ér meg.

A fentiek minden korszerű állatkertre igazak, minden olyan kertre, ahol szakszerű módon gondoskodnak az ott élő állatokról. Nincs ez másképp nálunk sem, amit nemcsak az példáz jól, hogy a mi állataink átlagos élettartama is lényegesen magasabb a vadonban jellemző élethossznál, hanem az is, hogy a kert megnyitása óta eltelt 151 év során számos olyan állatunk is volt, aki kifejezetten matuzsálemi kort ért meg. Közülük külön is említést érdemel például a Sziám nevű ázsiai elefánt, akit néhány éves fiatal állatként 1897-ben ajándékozott Csulalongkorn sziámi király Ferenc Józsefnek. Az elefánt Bécsből 1900-ban került hozzánk. Nem tudni pontosan, meddig élt volna, de amikor Budapest második világháborús ostromakor légnyomás miatt elpusztult, kora ötven év körül lehetett.

Ugyancsak az ostrom idején érte a halál azt az andeszi kondort is, aki a régi feljegyzések szerint legkésőbb 1907 óta már az Állatkert lakója volt. Az 1950-es és ’60-as évek egyik matuzsálemének Sanyi, a hím Bennett-kenguru számított, aki 19 éves korában pusztult el, s ez a középnagy termetű kenguruknál már-már világrekordnak mondható. Tekintélyes kort ért meg Kincsem, a legendás víziló is, aki 1931-ben született Állatkertünkben, s életének mind a 45 évében a városligeti intézmény lakója volt (ez idő alatt 11 borjat hozott a világra).

A közelmúlt matuzsálemi kort megért állatai közül érdemes kiemelni Johnny-t, a fehérfejű rétisast, Mamit, a onager (perzsa vadszamár) kancát, Hildát, a sziamangot és Samut, a marabut. Johnny 2007 júliusában 37 évesen, Mami 2009 januárjában, 35 esztendős korában, Hilda 2014 novemberében, 45 évesen, Samu 2016 novemberében pedig 49 évvel a háta mögött hagyta itt az árnyékvilágot.

A legutóbb távozott állat-matuzsálem Berci, a – nevével ellentétben tojó – bukázó sas volt. Világra jövetelének pontos dátumát ugyan nem ismerjük (már felnőttként került hozzánk), de azt tudni lehet, hogy valamikor 1965 és 1975 között kelt ki a tojásból. Mindez azt jelenti, hogy amikor nemrégiben, 2017 decemberében elpusztult, minimum 42 éves volt, de az is lehet, hogy már az ötvenedik életévet is meghaladta. Ez pedig a bukázó sasoknál igen tekintélyes kornak számít, hiszen ezek az állatok a természetben nemigen élnek tovább 25 évnél. Állatkerti körülmények között persze igen, de a 40 évnél idősebb állatok már állatkertben rendkívüli ritkaságnak számítanak. Jelenleg nem is tudunk még egy olyan jelenleg is élő bukázó sasról, amelyik Bercinél idősebb lenne, így a mi Bercink utolsó éveiben már valószínűleg a világ legidősebb élő bukázó sasa lehetett. Ha a múltban élt és megfigyelt egyedeket is beleszámítjuk, akkor pedig 55 év az abszolút rekord (vagyis az a legmagasabb élettartam, amit ennél a fajnál valaha is dokumentáltak), s Berci már ettől sem volt nagyon messze.

Az állatok életkorát egyébként kétféleképpen is értelmezhetjük: vagy egyszerűen az évek száma szerint, és akkor abszolút életkorról beszélünk, vagy pedig az adott fajra jellemző élettartamhoz viszonyítjuk az egyes egyedek korát, s akkor a relatív életkorukról van szó. Egy 19 éves Bennett-kenguru például az évek számát tekintve természetesen fiatalabb egy 40 éves gorillánál, de 19 évesnél hosszabb élettartamot a Bennett-kenguruknál még sosem jegyeztek fel, viszont a gorillák körében a tudomány által ismert leghosszabb élettartam 60 esztendő volt. Így tehát egy 19 éves Bennett-kenguru – a fajra jellemző élettartamhoz képest – tekintélyesebb korral bír, mint egy 40 esztendős gorilla.