Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Terv az Állatkert megújítására 2016. március 30.

Jubileumi cikksorozatunk tízedik részéből kiderül, hogyan határozta el 1907-ben a főváros az intézmény teljes megújítását, hogy milyen elvek alapján jelölték ki az egyes állatházak helyét, és hogy mit lehetett tenni a vasúti gőzvontatás füstje ellen.

Cikksorozatunk előző részében odáig jutottunk az Állatkert történetében, hogy 1907-ben az Állatkert tulajdonjogát és működtetését a feloszlatott Állat- és Növényhonosító Társaságtól Budapest Székesfőváros vette át. A szándék az volt, hogy az Állatkert színvonalát egy nagyobb rekonstrukcióval, sőt, a kert teljes újjászervezésével jelentősen megnöveljék, a fővároshoz méltóvá tegyék. Előbb azonban a napi feladatok ellátásáról kellett gondoskodni. Gyorsan kineveztek tehát az Állatkert élére egy új igazgatót a kiváló fővárosi állatorvos, Rátonyi Zoltán személyében. Rátonyi feladata az volt, hogy a feloszlatott társaságtól átvett állatállományról való gondoskodást, és egyáltalán a napi feladatok ellátását irányítsa. Az új igazgató ennek nagyszerűen meg is felelt, sőt, az állatok szaporításának kérdését tudományos alapossággal tanulmányozta. Megfigyelését évekkel később könyv formájában is kiadta.

A Wampetics-féle étterem bérletét 1910-ben Gundel Károly vette át Az Állatkert napi üzemeltetése így megfelelő kezekbe került, ám maga a kert mind a gyűjteményt, mind az épületeket tekintve elég rossz állapotban volt. Ráadásul a terület nagy részén a korábban bezárt Ős-Budavár elhagyott kulissza épületei terpeszkedtek. Volt tehát teendő bőven.

Az első feladat a Wampetics-féle vendéglő szerződésének újratárgyalása volt. A feloszlatott társaság által a vendéglőssel között szerződés ugyanis az új helyzetben már nem volt előnyös. Végül tíz évre terjedő bérleti szerződésben sikerült megállapodni. A bérleti díj 16 ezer korona volt, s a szerződésből kikerült a vendéglő működtetésére vonatkozó kizárólagos jog, vagyis ezután az Állatkert belső területén a Wampeticstől függetlenül is lehetett vendéglőt nyitni. Bár a szerződést az Állatkert még Wampeticcsel kötötte meg, 1910-ben a bérletet Gundel Károly vette át: ettől kezdve hívták a vendéglőt Gundel étteremnek.

A külső mutatványos telepnek az Állatkert Hermina úti végéből hasítottak le területet Ugyancsak foglalkozni kellett az Ős-Budavár és a cirkuszépület problémakörével is, amely igen bonyolultnak ígérkezett. Az eredeti elképzelés ugyanis az volt, hogy a korábban bezárt Ős-Budavár területéről a romos építményeket egyszerűen eltakarítják, és az máris felszabadul az újjászülető Állatkert állattartó terei számára. A területre azonban szemet vetettek a mutatványosok is, akik számára akkoriban a Városligetnek az az övezete volt kijelölve, ahol ma a Széchenyi Gyógyfürdő épülete áll. A fürdő építése éppen ebben az időszakban került napirendre, a mutatványosoknak tehát menniük kellett. A bezárt Ős-Budavár által elfoglalt terület azonban az Állatkert területe volt, amelynek fejlesztését mindenképpen szerette volna a főváros. Ugyanakkor a fürdő építése miatt korábbi helyükről kiszoruló mutatványosokat is el kellett valahol helyezni. A városatyák a problémát úgy oldották meg, hogy az Állatkert eredeti telkének legvégét, a Hermina úti sávot jelölték ki a mutatványosok új helyeként. Ezt a zónát hivatalosan külső mutatványos telepnek nevezték, a köznyelv azonban – ahogy a mutatványosok csoportosulásait általában – egyszerűen csak vurstlinak hívta. A mutatványosok számára átadandó területet azért pont a Hermina úti sáv mentén jelülték ki, hogy ne törje meg az Állatkert többi területének egységét. Persze ez azért így is veszteséget jelentett a kert eredeti területéhez képest, ám a városatyák a veszteséget azzal a rendelkezéssel ellensúlyozták, hogy a vurstli vállalkozói a területért járó bérleti díjat az Állatkert pénztárába tartoztak befizetni.

Beketow Mátyás cirkusza az Állatkerttől bérelt területen A mutatványosok ügyének rendezéséhez szorosan kapcsolódott a cirkusz épületének kérdése is. Az Állatkert területén álló állandó cirkuszépület ugyanis nem a legszerencsésebb helyen állt. Ennek orvoslása érdekében az egész vasszerkezetű épületet jó száz méterrel keletebbre helyezték át, hogy az Állatkert sarkában, épp a mutatványos telep mellett álljon, és ne szabdalja szét feleslegesen a kifejezetten állatkerti funkciókra fenntartott terület egységét. Mivel ez még mindig az Állatkert telke volt, Beketow Mátyás, a cirkusz bérlője évenként 18 ezer, majd később 24 ezer korona bérleti díjat tartozott befizetni a kert pénztárába.

Lendl Adolf, az újjászülető intézmény szakmai programjának kidolgozójaA fenti módon tehát mind az étterem, mind a cirkusz, mind a mutatványosok dolgát sikerült rendezni, oly módon, hogy azok az általuk fizetett bérleti díjakkal az Állatkert számára bevételt is jelentettek. Emellett sikerült a kert területén egy egységben több mint 11 hektárnyi területet kifejezetten az állatkerti funkciók számára fenntartani és biztosítani.

A következő lépés az volt, hogy ezen a területen egy olyan Állatkert jöjjön létre, amely valóban méltó volt Budapesthez. Ez különösképpen a nagy városfejlesztőnek, Bárczy István akkori polgármesternek, későbbi főpolgármesternek volt a szívügye, de általában elmondható, hogy a városatyák mindegyike helyeselte a főváros tulajdonába került Állatkert nagyarányú fejlesztését. Első lépésként 1.212.000 aranykoronát szavaztak meg a fejlesztésekre, a tervek kidolgozására pedig egy 14 fős bizottságot hoztak létre Bódy Tivadar elnöklete alatt. A bizottságon belül három személyt egy-egy fontos terület fő felügyelőjének jelöltek ki: Kovách Aladár a nagyközönség általános kívánalmainak érvényesülésére ügyelt, Lendl Adolf a zoológiai, illetve szakmai program kidolgozásáért volt felelős, Neuschloss Kornél pedig az összes építkezések és technikai munkák felülvizsgálatára kapott megbízást. A mérnöki munkálatok irányítója Végh Gyula, a Székesfővárosi Mérnöki Hivatal mérnöke volt, a kertészeti terveket a főváros főkertésze, Ilsemann Keresztély készítette.

Carl Hagenbeck 1907-ben megnyílt hamburgi állatkertjének képeiA tervezés során egyrészt figyelembe vették a területen álló nagyobb fák elhelyezkedését, valamint tekintettel kellett lenni az Állatkert szomszédságából, a vasút felől jövő zajra, füstre és koromra is, amely a gőzvontatás korában egészen más dimenziókat öltött, mint manapság. Az Állatkertnek a vasúttal szomszédos szegélyén egyrészt egy támfal épült, másrészt ahol csak lehetett, a terepszintet is megemelték, s a fákat is úgy ültették, hogy a vasút felőli oldalon a fák lombkoronájukkal valamennyire megfogják a légszennyezést. A sétányok és a közművek hálózatának tervét Végh Gyula készítette el.

A Nagyszikla építéséhez készített makett (1909) Az egyes állatok bemutatóhelyeinek kijelölésekor Lendl Adolf a rendszertani bemutatást választotta általános rendezőelvnek. Az állatkertekben ugyanis gyakran valamilyen előre meghatározott tematika alapján kerülnek egymás mellé a különféle állatok. Az persze nem minden állatkertre igaz, mert sok helyen nem egyszerre terveztek meg egy egész állatkertet, hanem a különböző állatok férőhelyei fokozatosan, lépésről lépesre épültek ki, mindig ott, ahol éppen hely volt. Abban az esetben viszont, ha egy állatkert létesítésekor vagy rekonstrukciójakor lehetőség nyílott nagyvonalú megoldásokra, általában valamilyen rendezőelvet követtek. Münchenben például kontinensek szerint csoportosították a különféle állatokat, Budapesten viszont ekkoriban a rendszertani alapú bemutatás mellett döntöttek. Vagyis a kert területén belül meghatározott helyet jelöltek ki a halak, a kétéltűek és a hüllők, vagy éppen a madarak számára. A legnagyobb tér természetesen az emlősöknek volt fenntartva, de ezen belül is külön helyet kaptak a majmok, a nagyragadozók, a „vastagbőrűek” és a többi állat is.

Az egykori Madárház (a mai Ausztrálház) látványterve, amely végül kisebb módosításokkal valósult meg Az egyes állatok férőhelyének kialakításában a Hagenbeck-féle elveket kívánták követni. Az állatkerti állattartásban ugyanis korábban az volt a jellemző, hogy a különféle állatokat ketrecekben, illetve karámokban tartották. A 20. század elején azonban forradalmi változásokra került sor az állatkerti állatbemutatásban, amelyek nagy része a neves állatkereskedő és idomár, Carl Hagenbeck nevéhez kötődik. Hagenbeck ugyanis egyéb tevékenysége mellett Hamburg Stellingen nevű városrészében létrehozott egy állatkertet is, amely éppen 1907-ben nyitotta meg a kapuit. Ebben az állatkertben Hagenbeck számos újszerű elképzelést valósított meg. Például azt, hogy az állatokat nem rácsokkal és kerítésekkel, hanem száraz- és vizesárkokkal, megmászhatatlan műsziklákkal választotta el egymástól és a közönségtől.

A nagyszabású terveket látva a városatyák az eredeti költségvetési előirányzatot jelentőségen kibővítették, főleg annak nyomán, hogy a tervbe bekerült egy pálmaház kialakítása is. A menet közbeni módosításokkal együtt végül több mint négymillió aranykoronát biztosítottak az Állatkert megújítására.

1909 tavaszára tehát már megvoltak a tervek. Meg lehetett kezdeni az új állatházak és a műsziklák felépítését, valamint a meglévő igencsak szegényes állatállományt kiegészítve benépesíteni az újjászülető Állatkertet. Minderre az 1909-től 1912-ig tartó időszakban került sor.