Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Történeti arcképcsarnok

Történelmi arcképcsarnokunkban az Állatkert történetének néhány jeles alakját, illetve az intézményben kifejtett tevékenységüket mutatjuk be röviden, szinte távirati stílusban. Természetesen az itt bemutatott tizenegy személy mellett még hosszan lehetne sorolni azoknak a nevét, akik az Állatkert másfél évszázados története során jelentős mértékben hozzájárultak az intézmény gyarapodásához. Ebbe az arcképcsarnokba főként azok a múltbeli igazgatók kerültek be, akik meghatározó szerephez jutottak a kert történetében. Az egyedüli kivételt Szabó József személye képezi, aki sosem volt igazgató, viszont három évtizeden át irányította az Állatkertet fenntartó részvénytársulat, illetve az Állat- és Növényhonosító Társaság életét.

 

Anghi Csaba (1901-1982)

Anghi Csaba (1901-1982)Dr. Anghi Csaba zoológus és agrármérnök a hazai zoológia, állattenyésztés és természetvédelem kiemelkedő alakja volt. Az állattenyésztésen belül Schandl József tanítványaként előbb a szarvasmarha és a juhtenyészés kérdéseivel, majd a magyar kutyafajtákkal foglalkozott. Később a baromfitenyésztés, a nyúl- és prémesállat-tenyésztés terén alkotott maradandót, s részt vett az őshonos, illetve régen honosult állatfajták, köztük a hucul ló és a magyar szürkemarha védelmében is. Zoológusként főleg emlősökkel, ezen belül egyebek mellett vadlovakkal, zebrákkal, illetve zsiráfokkal foglalkozott, de érdekelték az ember és az állat kapcsolatának kultúrtörténeti vonatkozásai is.

Állatkerti tevékenysége 1930-ban kezdődött meg, amikor az Emlősosztály felügyelője lett. Ebben a minőségben kezdte meg az állatok törzskönyvezését, ami ekkoriban még ritkaságnak számított az állatkertekben. Később, 1956 és 1967 között az intézmény főigazgatója volt. A háborút követő évek nehézségei után újra szakmai és tudományos alapokra helyezte az intézmény működését. Különösen nagy hatású ismeretterjesztő és előadó volt, még nyugdíjasként is évente mintegy 80-100 előadást tartott, illetve számos ismeretterjesztő könyvet is írt.

 

Bogsch Ilma (1942-2014)

Bogsch Ilma (1942-2014)Dr. Bogsch Ilma szakmai munkásságának szinte teljes egésze a Fővárosi Állat- és Növénykerthez kötődik, hiszen már az egyetem elvégzése után az intézmény munkatársa lett, s már nyugdíjasként bízták meg a kert vezetésével. 1964-től 1971-ig az Akvárium-Terrárium Osztály tudományos munkatársaként, majd helyettes vezetőjeként, 1971-től 1980-ig zoopedagógusként, 1980-tól 1991-ig az Emlősosztály helyettes vezetőjeként, majd 1992-től 1994-ig osztályvezetőként, 1994-től 2000-ig gyűjteményi igazgatóként dolgozott. Ezután nyugdíjba vonult, de 2003-ban megbízást kapott a főigazgatói feladatok átvételére, így ettől kezdve négy éven át főigazgatóként irányította az intézményt.

Életpályája megfelelt szakmai érdeklődésének, hiszen kezdetben főként akvarisztikával és terrarisztikával foglalkozott, majd érdeklődése fokozatosan az emlősök felé fordult, s közülük is különösen érdekelték az emberszabású majmok, de írt tudományos cikket az erszényesekről is. Mivel németül anyanyelvi szinten beszélt, különösen jó kapcsolatokat ápolt a német nyelvterületen működő állatkertek szakembereivel, s ennek nyomán nagyszerű szakmai és cserekapcsolatot sikerült kiépíteni a nemcsak az NDK, hanem az NSZK, illetve Ausztria és Svájc állatkertjeivel is.

 

Fitzinger Lipót (1802-1884)

Fitzinger Lipót (1802-1884)Dr. Leopold Fitziner bécsi születésű osztrák ember volt, de a korabeli magyar szövegekben gyakran „magyarosították” a nevét Fitzinger Lipótra. A kiváló zoológus élete legnagyobb részében a bécsi Természetrajzi Múzeumban dolgozott, s ott számos állatcsoport, de különösképpen a hüllők, a halak és az emlősök kutatásában jeleskedett. Olyannyira, hogy munkásságát ezeken a szakterületeken mind a mai napig számon tartják és elismerik. Az állatok mellett botanikával is foglalkozott.

A Pesti Állatkerttel akkor került kapcsolatban, amikor a formálisan már megalakult, de még kialakítás alatt álló, s a közönség előtt még meg sem nyitott Állatkert élére igazgatót kerestek. A közvélemény az alapítás körül sokat buzgólkodó Xántus Jánost látta volna szívesen ezen a poszton, Xántus maga azonban tartott attól a vádtól, hogy azért szorgalmazta volna az alapítást, hogy magának állást teremtsen. Ezért aztán nem is pályázott az állásra. Az Állatkerti Részvénytársulat így végül Fitzingert nevezte ki a kert első igazgatójának. Az osztrák tudós valóban nagyszerű szakember volt, ám éppen osztrák mivolta miatt sokan helytelenítették a kinevezését, mondván, az első magyarországi állatkertet inkább magyar ember igazgassa. A közhangulatot érzékelve Fitzinger végül maga mondott le, s végül mégiscsak Xántus lett a kert igazgatója.

 

Holdas Sándor (1931-2014)

Holdas Sándor (1931-2014)Dr. Holdas Sándor 1955-ben szerzett oklevelet a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Friss diplomásként először a termelésben dolgozott, majd az Állattenyésztési Kutatóintézet, utóbb pedig a Kisállattenyésztési Kutatóintézet munkatársaként vett részt a kutatásban. Nevéhez kiterjedt oktatói munkásság is fűződik, és számos ismeretterjesztő könyvet, illetve cikket is írt. Könyveinek egy része kifejezetten az ifjúságnak íródott, „Gyere velem az állatkertbe!", „Állatkertjeink lakói", valamit „Különös vadászat" című könyvein az állatok iránt érdeklődők egész generációi nőttek fel. Az állatvilág gyorsasági rekordereiről szóló ifjúsági ismeretterjesztő könyvét bolgár, cseh és orosz nyelvre is lefordították.

1978. január elsejétől töltötte be az Állatkert főigazgatói munkakörét. Saját bevallása szerint alighanem azért szemelték ki erre a posztra, mert kutatói munkája során számos különféle állatcsoporttal volt alkalma foglalkozni, a patásoktól a kisemlősökön és a ragadozókon át egészen a szárnyasokig. A városligeti intézményt összesen kilenc éven át, 1986. december 31-ig vezette.

 

Kriesch János (1834-1888)

Kriesch János (1834-1888)Dr. Kriesch János ugyan osztrák származású volt, de önmagát saját bevallása szerint is magyarnak vallotta. Zoológusként a halak és a halgazdálkodás, illetve a méhészet volt a fő szakterülete, de számos más szakterülettel, így a hüllőkkel, a Magas-Tátra állatvilágával, hidrobiológiával, illetve a biológia egyes általános kérdéseivel is foglalkozott. Emellett jelentős volt tanári munkássága, sőt, egy ideig még a Műegyetem rektoraként is tevékenykedett.

Az Állatkert vezetésével 1868-ban bízták meg, mint tudományos igazgatót, de a következő évben lemondott. A fennmaradt dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy előremutató elképzelései voltak az intézmény fejlesztésére, többek között haltenyészetet, illetve akváriumot is létesített volna. Erre azonban akkoriban még nem kerülhetett sor, ráadásul feszültség alakult ki Kriesch, és a saját feje után, illetve – mint később kiderült – a maga hasznára intézkedő gazdasági vezető, Czimeg János között.

 

Lendl Adolf (1862-1943)

Lendl Adolf (1862-1943)Dr. Lendl Adolf nemcsak kiváló zoológus, de jó nevű dermoplasztikus és vállalkozó is volt. Műintézetében részben vadásztrófeákat készítettek ki, részben természetrajzi preparátumokat készítettek iskolai szemléltetés céljaira. Emellett Lendl a politika és a közélet ismert alakja is volt. Zoológusként speciális tudományterülete a pókok kutatása volt, emellett jelentős volt tanári és ismeretterjesztő munkássága is.

Állatkerti tevékenysége eredetileg azzal kezdődött, hogy őt bízták meg a főváros által átvett Állatkert újjáépítésének szakmai irányítójává. Ebben a minőségben olyan fontos szakmai alapelveket fogalmazott meg, amelyekkel számos tekintetben 50-60 évvel megelőzte a korát. Ő szorgalmazta először az élővilág sokféleségének megjelenítését az állatkerti gyűjteményben, s egyúttal elsőként vetette fel a háziállatok állatkerti bemutatásának fontosságát is. 1911-ben az újjászülető Állatkert igazgatói állását is rábízzák, amely munkakört egészen 1919-ig látta el.

 

Nadler Herbert (1883-1951)

Nadler Herbert (1883-1951)Nadler Herbertet a hazai és a külföldi vadásztársadalom elsősorban vadászati szakíróként, illetve a róla elnevezett agancsbírálati képlet kidolgozójaként ismeri. De emellett a művészetek is érdekelték, festészettel és fotográfiával is foglalkozott.

1929-ben nevezték ki az Állatkert igazgatójának, ahol sok tekintetben új szemléletet vezetett be. Megtiltotta például a többi állatra veszélyes szarvasbikák agancsának akkoriban szokásos lefűrészelését. Helyette egy olyan kerítést készíttetett, amelyen az agancsos bika nem tud átmenni, a többi állat viszont könnyűszerrel átfér rajta. 1930-tól kezdve lépésről lépésre fejlesztette az Állatkertet, ekkoriban létesítették például az Afrika-kifutót, ahol a szavannák patásai közös térben, együtt tartva kerültek bemutatásra. A háború idején – amíg lehetett – igyekezett megszervezni az Állatkert folyamatos működtetését, sőt, az ostrom után a romok eltakarítását is az akkor már 62 éves Nadler vezetésével kezdték meg. Végül 1948-ban vonult nyugdíjba.

 

Serák Károly (1837-1905)

Serák Károly (1837-1905)Serák Károly nem volt sem természettudós, sem mezőgazdász, sem pedig vadgazdálkodási szakember. Ennek ellenére ő vezette a leghosszabb ideig az Állatkertet. Eredetileg egy Nagyabonyban gazdálkodó kisbirtokos volt, akit 1873-ban éppen azért bíztak meg az intézmény vezetésével, hogy gazdálkodói tapasztalataival segítse elő és szervezze meg a kert hosszabb távú fenntartható működtetését.

Igazgatói működése alatt az állatok és növények bemutatása mellett különféle egyéb látványosságokkal, kötéltáncosokkal, tűznyelőkkel, „túlszőrös ifjú hölggyel”, valamint néprajzi mutatványokkal igyekeztek növelni a látogatottságot. Emiatt Serák szerepét a múltban hosszú időn keresztül negatívan ítélték meg, arra hivatkozva, hogy ezek a műsorszámok csak igen laza összeköttetésben álltak az Állatkert eredeti küldetésével. Ugyanakkor ma már úgy látjuk, hogy ezek nélkül a kert alighanem csődbe jutott volna, ráadásul az ilyen típusú látványosságok bevételéből az állatállomány fejlesztésére is futotta. Serák hivatalosan egészen haláláig volt hivatalban, de 1903-tól kezdve betegsége miatt a kert napi irányítását már a Serákot helyettesítő Lónyai Gézára bízták.

 

Szabó József (1822-1894)

Szabó József (1822-1894)Dr. Szabó József korának egyik legkiemelkedőbb geológusa volt, aki mind a kutatás, mind az oktatás, mind pedig a gyakorlat területén maradandót alkotott. Az ásványtantól a bányászatig és a kohászatig számos területtel foglalkozott, ám az állatvilág nem szerepelt szakmai repertoárjában, olyannyira, hogy amikor egy ízben olyan oktatói munkára kérték fel, ahol az ásványtan mellett zoológiát kellett volna tanítania, azt éppen arra hivatkozva hárította el, hogy nem foglalkozott elég sokat az állattannal ahhoz, hogy taníthassa.

Ennek ellenére Szabó József szerepe kulcsfontosságú volt az Állatkert történetének első néhány évtizedében. A kertet életre hívó részvénytársulat első számú vezetőjeként elévülhetetlen érdemei voltak az intézmény alapításában, illetve későbbi megmaradásában is. Hiszen az Állat- és Növényhonosító Társaság választott vezetőjeként lényegében Szabó vezette azt a testületet, amelytől az Állatkert akkori igazgatója is a megbízását kapta.

 

Szederjei Ákos (1911-1991)

Szederjei Ákos (1911-1991)Dr. Szederjei Ákos harmadik generációs erdőmérnök és kiváló, nemzetközileg is elismert vadgazdálkodási szakember volt. A vadgazdálkodás számos ágával foglalkozott, többek között azt is tanulmányozta, hogy a szarvasagancs alakulása mennyiben függ össze az állatok genetikai hátterével, illetve a terület sajátosságaival, vadeltartó képességével. Szakmai tevékenysége mellett emberi magatartásáért is nagy megbecsülésnek örvendett a vadgazdálkodással és erdészettel foglalkozók körében.

Az Állatkertet 1967 és 1977 között irányító főigazgatóként különösen az állatok rendszeres tréningjét, foglalkoztatását szorgalmazta. Ezzel kapcsolatos eredményeire a külföld is felfigyelt, olyannyira, a modern etológia egyik megalapozójának tekintett Konrad Lorenz kifejezetten az állatfoglalkoztatás tapasztalatainak megvitatása végett látogatott el Budapestre.

 

 

Xántus János (1825-1894)

Xántus János (1825-1894)Xántus János élete valósággal regénybe illő, nem véletlen, hogy Karl May róla mintázta Winnetou fehér barátja, Old Shatterhand alakját. A kortársaitól a „világjáró” ragadványnevet is kiérdemlő Xántus a zoológiától a néprajzig igen sok mindennel foglalkozott, s több intézmény, így a Néprajzi Múzeum, illetve a Fővárosi Állat- és Növénykert is elsősorban benne látja alapítóját.

Tulajdonképpen Xántus volt az, aki az Állatkert alapításának ötletét felvetette, s éveken át buzgólkodott azon, hogy ez a gondolat valóra is válhasson. Igaz, hogy közben egy ideig Amerikában időzött, ahol az USA konzuljaként Mexikóban tevékenykedett, de közben is igyekezett állatokat gyűjteni a majdani Pesti Állatkert számára. Az 1866. augusztus 9-i megnyitáskor már Xántus volt az Állatkert igazgatója, bár csak 1868-ig maradt ebben az állásban. A „világjáró” alighanem túlságosan nyughatatlan volt ahhoz, hogy ilyen hosszú ideig egy helyben maradjon. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az Állatkert megalapítása és működésének megindítása után következő feladatként mindjárt Délkelet-Ázsiába utazott egy expedíció keretében.