Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3000 Ft Gyermek: 2000 Ft Diák: 2000 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

Időjárásközepesen felhős 21°C

Megnyílt a Holnemvolt Vár 2018. május 22.

Május 17-én, csütörtökön került sor a Holnemvolt Vár hivatalos megnyitójára, péntek reggeltől pedig már a nagyközönség is birtokba vehette az új állatkerti játszóparkot. Mesés állatok, állatos mesék, játékok és élmények sokasága várja a családokat.

Május 17-én, csütörtökön tartottuk a Holnemvolt Vár ünnepélyes megnyitóját. Az eseményen először Tarlós István főpolgármester, az Állatkertet fenntartó Budapest Főváros első embere mondott avatóbeszédet, majd Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (aznap még miniszterjelöltként) méltatta az új állatkerti fejlesztés megvalósulását. Ezt követően prof. dr. Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója vette át a szót, beavatva a meghívottakat a Holnemvolt Park létrehozásának részleteibe, s egy köszöntő erejéig a mikrofonhoz kérte Csukás István Kossuth-díjas költőt, írót, a Nemzet Művészét is, aki maga is komoly szerepet vállat a Holnemvolt Vár, és ezen belül különösképpen a Hetedhét Palota koncepciójának létrejöttében.

A beszédeket az ünnepélyes szalagátvágás követte a Holnemvolt Vár bejáratánál, majd Persányi professzor vezetésével a vendégek megtekintették a másfél hektáros játszóparkot minden állatával, játékával, bemutató- és játszóhelyével együtt.

A nagyközönség másnap, péntek reggel vehette birtokba először az új állatkerti játszóparkot. A Holnemvolt Vár programjairól, a látnivalókról, a nyitva tartásról, a megközelíthetőségről és a jegyárakról minden fontos információ elérhető a Holnemvolt Vár új, önálló honlapján, amely a www.holnemvoltvar.hu címen érhető el. Magáról a fejlesztésről, a Holnemvolt Vár előzményeiről és létrehozásáról pedig itt olvashat további részleteket.