Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 2800 Ft Gyermek: 1900 Ft Diák: 2000 Ft

Nyitvatartás

Minden nap: 9:00-16:00

Időjárásgyengén felhős 7°C

Régi idők budapesti jegesmedvéi 2017. március 16.

Előző rövid hírünkből többen kitalálták: hamarosan ismét jegesmedvék érkeznek Budapestre! Addig is idézzük fel a csodás faj évszázados budapesti históriáját és a jelentős múltbeli eredményeit!

Jegesmedvéink 1912-ben Néhány nappal ezelőtt röviden már beszámoltunk arról, hogy a Kisszikla oldalában lévő kifutóból a barnamedvék egy másik állatkertbe költöztek. Azóta a kifutón kisebb korszerűsítéseket végeznek munkatársaink, mert hamarosan új lakók veszik birtokba. Hétfőn ugyan még nem árultuk el, kik is lesznek az új lakók, de Facebook-oldalunk kommentelői közül sokan helyesen tippelték: újra láthatnak majd jegesmedvéket Budapesten! Az új állatok érkezéséig egy kicsit még várni kell, ám addig is érdemes röviden feleleveníteni a budapesti jegesmedvetartás évszázados történetét, és azokat az eredményeket is, amelyet intézményünk a múltban e faj szaporításában elért.

A budapesti jegesmedvék történetét hosszan mesélhetnénk, hiszen csak a törzskönyvben (amely a legkorábbi állatok adatait még nem is tartalmazza) összesen 59 itt élt jegesmedve szerepel, s közülük 39 nálunk is született! Utóbbiak közül a sikeresen felnövekedett, más állatkertekbe került állatok jó része maga is továbbszaporodott, így sok ma élő állatkerti jegesmedve felmenői között voltak Budapesten élt egyedek.

Amundsen, az 1925-ben érkezett hím: ő volt az apja az első sikeresen felnövekedett budapesti jegesbocsnak Alkalmilag már a XIX. században is láthatott jegesmedvét az Állatkert közönsége, ám komolyabban csak 1912-ben fogtunk hozzá a faj tartásához. A kert 1909 és 1912 között lezajlott átépítése során ugyanis az ekkor emelt Kisszikla északi oldalába külön sarkvidéki panoráma épült. Az előtérben a fókák kaptak a korábbinál sokkal tágasabb medencét, a háttérbe pedig a jegesmedvék kifutója került, amelyhez szintén tartozott egy kisebb, pancsolásra alkalmas mártózó. A fókák és a jegesmedvék férőhelyét – a Hagenbeck-féle panorámakifutós elvnek megfelelően – szárazárokkal választották el egymástól, oly módon, hogy az a külső szemlélő számára alig volt észrevehető, így a két férőhely és lakói egységes sarkvidéki panorámában tárultak a közönség szeme elé. Az új bemutatóhelyet természetesen hamar be is népesítették, így 1912-ben a közönség egy fél tucat jegesmedvét láthatott.

Az idővel eltávozott állatok pótlására sem az első világháború alatt, sem az azt követő években nem nyílt lehetőség. Így a budapesti jegesmedvék történetében a következő fejezet 1925 májusában kezdődött, ekkor sikerült újabb jegesmedvéket beszerezni. A két nőstény, Zsuzsi és Böske, illetve az Amundsen nevű hím állat remekül összeszoktak, olyannyira, hogy 1930-tól kezdve már a gyermekáldás is rendszeres volt. Gondot okozott azonban, hogy a bocsok sajnos csak nagyon rövid ideig, néhány napig maradtak életben.

Zsuzsi és bocsa 1934 kora tavaszán: korábban csak öt állatkertben volt sikeres a jegesmedvék szaporításaA korabeli állatkertekben, ahol egyáltalán eljutottak a jegesmedvék szaporításáig, rendszerint hasonló problémával szembesültek a szakemberek. Akkoriban ugyanis még nem állt rendelkezésre elegendő ismeret a jegesmedvék ellés utáni időszakáról. Az anyaállatok ilyenkor hosszú ideig egyáltalán nem is jönnek elő a szülőszobából. A kor állatkertjeiben a szakembereknek még nem állt rendelkezésükre zárt láncú televíziós megfigyelés, vagy a sötétben is „látó”, infravörös kamera, amelyekkel nyomon követhették volna az állatokat. Így a kicsik világra jötte után – kétségkívül a legjobb szándékkal – csak bizonyos zavarás árán tudtak meggyőződni a kicsik állapotáról, amivel pont megzavarták az alom életét. Anghi Csaba, az állatkerti emlősosztály akkori vezetője azonban felismerte, miért nem maradnak életben a bocsok, ezért a következő elléskor megváltoztatták a korábban követett gyakorlatot. Teljes nyugalomban hagyták az anyaállatot, hadd húzódjon vissza a barlangjába, s hadd intézze ő maga a bocsok világra hozatalának és nevelésének teendőit. Így a következő ellés csak akkor vált biztossá, amikor Zsuzsi 1934 tavaszán elővezette a barlangból az előző év novemberében született bocsot. Az életerős utód rendben felcseperedett, és 1937-ben a Belgrádi Állatkertbe került. Akkoriban az egész világon csupán nyolc-tíz olyan állatkert létezett, ahol valaha is születtek jegesmedve bocsok, felnevelésük pedig 1934 előtt csak öt állatkertben (Köln, Lipcse, Stockholm, Milwaukee, Cincinnati) volt sikeres.

A budapesti jegesmedvék történetének következő izgalmas időszaka a második világháború után kezdődött. Ehhez persze tudni kell, hogy a háború előtti és a háború utáni jegesmedve állomány között nem volt folytonosság, hiszen a bombázásokat és az ostromot sajnos csak nagyon kevés állat élte túl, a túlélők között pedig egyáltalán nem voltak jegesmedvék. Sőt, a háború után is hosszú éveknek kellett eltelnie, amíg egyáltalán szóba kerülhetett újabb jegesmedvék beszerzése.

Gazsi, a második világháború utáni első hím jegesmedve Budapesten. Az európai állatkertekben élő jegesmedvék közül több is az ő leszármazottja.Az új tenyészállatok 1950-ben, illetve 1951-ben érkeztek meg. A nőstényeket – a háború előtti hagyományokat felidézve – Zsuzsának és Bözsinek nevezték el, a hím állat pedig a Gazsi nevet kapta. Mivel a tenyészállatok és a kipróbált férőhelyek is megvoltak, a szakemberek pedig már a háború előtt kitapasztalták a jegesmedvék szaporításának legjobb módját, az újabb bocsokra is csak addig kellett várni, amíg a fiatalon érkezett jószágok elérték a tenyészérett kort. 1957 decemberétől kezdve tehát megindult a rendszeres jegesmedve szaporulat. A bocsok – egy-két kivételtől eltekintve – rendben fel is cseperedtek. Amikor elérték a megfelelő kort, más állatkertekbe kerültek: az 1957-es születésű Júlia Rotterdamba, az 1959-es bocsok, Titusz és Alba pedig a Rostocki Állatkertbe.