Az állatvilágban a szőrzet valóságos csodafegyver a zord időjárási viszonyok, a hideg elleni védekezésben! A testet borító bunda persze az emlősök „találmánya”, még akkor is, ha más élőlényeknél, például az ízeltlábúaknál, sőt a növényeknél is léteznek szőrszerű képletek. Ezeknek azonban mind az eredete, mind a szerkezete eltér az emlősökétől.
A szőrzet több mindenre jó, de az egyik legkézenfekvőbb funkciója a hőszigetelés. A szigetelőanyag valójában nem is a szőr maga, hanem a szőrszálak között csapdába esett levegő. Ennek a levegőnek a mennyisége adja meg a hőszigetelés hatékonyságát, de a levegő mennyisége meg a szőrszálak hosszától, vastagságától, sűrűségétől függ. Esetleg olyan trükköktől, hogy egyes fajoknál még a szőrszálak belsejében is vannak mikroszkópikus légkamrák: ez a sajátosság a szarvasfélékre – mint az Állatkertünkben is látható dámszarvas, a déli pudu vagy a kínai muntyákszarvas – általánosan jellemző.
A nálunk bemutatott emlősfajok közül talán a manul, azaz a pusztai macska tűnik a leginkább bolyhosnak, szőrmóknak. Ez nem is véletlen, hiszen a bundája olyan sűrű és tömött, hogy testének minden egyes négyzetcentiméterén nagyjából 9 ezer szőrszál található. Összehasonlításként az ember hajas fejbőrén hajtípustól függően 120-300 hajszál van négyzetcentiméterenként. A vörös panda bundája egyes testtájakon még a manul szőrzeténél is sűrűbb.
A hőszigetelő képességet természetesen a szőrszálak átmérője is befolyásolja. Persze itt nemcsak a különféle fajok között vannak nagy különbségek, hanem ugyanannak az állatnak a testén is többféle, eltérő típusú szőrszál szokott lenni. A szőrszálak átmérőjét általában mikrométerben, azaz mikronban (μm), a milliméter ezredrészében mérjük. Az emberi hajszálak átmérője hajtípustól függően 50 és 120 μm között szokott lenni. Ehhez képest a vörös panda testét borító szőrszálak nagy része 60 μm körüli átmérőjű, a manulnál a vékonyabb pehelyszőrők esetében ez az érték nagyjából 20 μm. Tapintásra a legfinomabb szőrzete a denevéreknek szokott lenni (10 μm átmérőjű szőrszálakkal), de nagyon finom bundája van a rágcsálók közé tartozó gundinak is: bundáját, amely nagyrészt 20-40 μm átmérőjű szálakból áll, a hátsó lábán, a lábujjakon nőtt durvább szőrszálakból álló sörtefésűvel rendszeresen átfésüli, hogy a bunda rendezettebb maradjon és jobb legyen a hőszigetelő képessége.
A másik végletet talán az elefántok testét ritkásan borító, durva szőrszálak jelentik, amelyek közül a legvastagabb, szinte drótszerű szálak átmérője akár az 500 μm-t is elérheti. Persze még ezek ellenére sem állíthatjuk, hogy az elefántok túlságosan szőrösek lennének: első látásra inkább csupasznak láthatjuk őket, de ha jobban megnézzük, a fejük tetején, a hátukon, és más testtájaikon is akadnak azért bőven szőrszálak. Kifejezetten csupaszok azonban a vízilovak (csak a szájuk körül van némi tapintószőrzet, egy kevés finomabb szőr a fülüknél, és persze a farkuk végén egy pamacs), vagy a földalatti életmódhoz alkalmazkodott csupasz turkálók.
A szőrszálak hosszában is lehetnek jelentős különbségek. Az Állatkertünkben látható állatok közül általánosságban a takinok bundája lehet a legvastagabb, mert a hosszú fedőszőrök akár 25 cm-esre is megnőhetnek. Ugyanakkor vannak speciális szőrszálak, amelyek ennél is lényegesen hosszabbak lehetnek: ilyenek például a lófélék sörényét vagy farokszőrét alkotó szőrszálak is.
Vannak olyan állatok is, amelyeknek az őshazájában az időjárás évszakonként nagyon sokat változik. Nekik télen a hideghez, nyáron a meleghez kell alkalmazkodniuk. Ennek megfelelően másmilyen a téli és más a nyári szőrzetük. Kétpúpú tevéinken például már most jól látszik, hogy télire vastag bundát növesztenek, amit tavasszal majd le fognak vedleni. Ebből következően hiába nevezik a tevét a sivatag hajójának, ezek az állatok téli szőrzetüknek köszönhetően a magyarországinál sokkal hidegebb, mondjuk kazahsztáni vagy mongóliai teleket is gond nélkül átvészelik.
