fbpx

Szakkör

Tehetséggondozó állatkerti szakkör

A nagy sikerre való tekintettel, a tavalyi csoport mellett ősztől új kezdő csoportot indítunk.

Kik számára javasoljuk:
Elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az állatok és növények titkai iránt, szeretnének természettudományos kérdésekkel foglalkozni, valamint bepillantást nyerni az állatkert kulisszái mögé. Mindezek mellett itt a helye minden olyan gyereknek, aki minél több információt szeretne tudni az állatok viselkedéséről és az ökológiai – környezetvédelmi kérdések sem hagyják hidegen.

A szakkör maximális létszáma 15 fő, olyan 5-7. osztályosokra számítunk, akik szívesen áldoznak a szabadidejükből arra, hogy a természet titkairól tanuljanak.

Mivel foglalkozunk?
A foglalkozásokat az állatkert zoopedagógusai tartják, és nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati tevékenységekre is (például a tanulók bagolyköpetet elemeznek, távcsővel madarakat figyelnek meg, egyszerű kísérleteket végeznek, állatkert-makettet építenek stb.). Lehetőség van bizonyos állatokkal közelebbről is megismerkedni a gondozóik segítségével. A foglalkozások során otthoni feladatokat is kapnak, tehát mindenképpen csak abban az esetben érdemes szakkörre jelentkezni, ha még nincs túlzottan leterhelve a tanuló!

Mikor lesznek a szakkörök?
A kezdő csoport foglalkozásait kéthetente péntekenként tartjuk 15.30 – 18.30 között. Az első alkalom október elején lesz, az utolsó júniusban, az iskolai szünetek alatt nincsenek foglalkozások.

Mennyibe kerül a szakkör?
A teljes program díja 25.000Ft/fő, mely tartalmazza a tanév során a háromórás foglalkozásokat, valamint az ingyenes állatkerti belépést a szakkör napján!

Hogy lehet a programba bekerülni?
Aki szeretne a Tehetséggondozó Állatkerti Szakkör tagjai közé kerülni, töltse ki szülői segítséggel a következő űrlapot ITT.

A tavalyi tapasztalatok alapján bízunk benne, hogy idén is sokan jelentkeznek, de csak 15 fő részére tudjuk a megfelelő színvonalú foglalkozásokat biztosítani, ezért ismét egy JÁTÉKOS SZAKKÖRI VÁLOGATÓNAPOT szervezünk, ennek dátuma: 2024. szeptember 21. szombat! Erről külön tájékoztatót küldünk a jelentkezőknek.

Az űrlap kitöltési határideje: 2024. szeptember 19. éjfél, az ezután beérkező űrlapokat már sajnos nem tudjuk elfogadni!

További információk kérhetőek a tehetseggondozas@zoobudapest.com e-mail címen!