fbpx

Csalók hirdetnek nyereményjátékot az Állatkert nevében

2024. szeptember, 30. (hétfő)

Megint célba vették a csalók Állatkertünk barátait, követőit: megtévesztő álprofillal próbálják meg becsapni a Facebook felhasználókat. Az adathalász kamuprofilon megnyerhető állatkerti jegyeket ígérnek, de csak a jóhiszemű internetezők pénzét akarják.

Álprofil
Álprofil

Ismeretlen elkövetők Állatkertünk hivatalos Facebook-oldalát utánzó, szándékosan megtévesztő kamuprofillal próbálják megkárosítani a gyanútlan felhasználókat. Az álprofilon az internetezők kétféle tartalommal találkozhatnak: állatokról szóló képekkel és posztokkal, illetve az Állatkert nevében hirdetett nyereményakcióval. A rövid szövegek és képek célja, hogy azt a benyomást keltsék, mintha az olvasó valóban az Állatkert Facebook-oldalán járna. Árulkodó azonban a magyartalan, valószínűleg fordítóprogrammal készült szöveg, illetve az is, hogy a feltöltött képek nem is a mi Állatkertünkben készültek.

A kamuprofil mögött álló bűnözők egy általuk kitalált nyereményjátékon keresztül igyekeznek pénzhez jutni. Úgy tesznek, mintha az Állatkertnek most lenne a 155. születésnapja (ami valójában még 2021 augusztusában volt), és a születésnap alkalmából arra biztatják a felhasználókat, hogy kommentben írják oda, „boldog születésnapot”. Cserébe azt ígérik, hogy ezzel egy olyan nyereményjátékon vesznek részt, amellyel állatkerti belépőket nyernek. A kommentelőket később privát üzenetben keresik meg, és bankkártya adatokat kérnek tőlük, általában arra hivatkozva, hogy az állítólagos nyeremény eljuttatásához szükséges postaköltségre kérnek pénzt.

Nem szeretnénk, ha a csalók bárkinek is anyagi kárt vagy csalódást okoznának! Ezért ahol csak lehet, igyekszünk felhívni a figyelmet a kamuprofilra, hogy lehetőleg senki ne dőljön be az átverésnek. Hivatalos Facebook-oldalunkon már a múlt héten szerdán közzétettünk egy figyelmeztetést, tehát még aznap, amikor az álprofil aktív lett, és hirdetni kezdték a „nyereményakciónak” álcázott csalást. Azóta egy újabb figyelmeztetés is kikerült, de ugyanezt a célt szolgálja ez a honlaphír, illetve a ma kiküldött sajtóközleményünk is, amelyben a médiumok segítségét kérjük, hogy minél több embert figyelmeztethessünk.

Természetesen a Facebook felé is jelentettük a csaló oldalt, de a korábbi tapasztalatok alapján az üzemeltető csak hetek múlva, többszöri és több irányból történő jelzés után szokta eltávolítani az ilyen megtévesztő oldalakat.

2023 áprilisában egyébként egy igen hasonló álprofillal próbálták meg becsapni az internetezőket az ismeretlen elkövetők. Sőt, az elmúlt hónapokban hasonló próbálkozások voltak több más állatkert, többek között a Bécsi Állatkert közönségének átverésére is.

Ha bárkinek kétsége lenne, hivatalos Facebook-oldalunk címe: www.facebook.com/allatkert. Ami itt található, azt valóban mi tettük közzé.