fbpx

Margitszigeti kisállatkert

Ez a néha vadaskertnek is nevezett állatbemutató kert az 1950-es évek óta létezik, de csak 2002 óta tartozik a Fővárosi Állat- és Növénykerthez. Az addigra nagyon leromlott állapotú kertet Budapest főváros abban az évben teljesen felújíttatta, működtetését pedig Állatkertünkre bízta.

Információk

A terület egyik felén a dámvadak karámja kapott helyet, ahol a hazai erdőkben is honos szarvasfélén kívül a mezei nyulak is kedvükre ugrándozhatnak. Ezzel az összeállítással arra törekedtünk, hogy felidézzünk valamit a Margit-sziget egykori természetes állapotából, vagy legalábbis a kora középkori kolostorkertek és vadaskertek világából, amelyeknek ez a sziget is otthont adott. Mint ismeretes, a középkorban ezt a szigetet Insula Leporum, vagyis „Nyulak Szigete” néven emlegették. A kisállatkert másik felében vízimadarak, illetve egyéb díszes madárfajok kaptak helyet. A Bahama, mandarin és a kisasszony récéken kívül különösen az ázsiai selyemtyúkok keltik fel a közönség figyelmét. A kert belsejében található istálló pónilovak lakóhelye. A fentieken kívül számos bagoly és ragadozó madár is helyet kapott a kertben. Ezek szinte kivétel nélkül olyan állatok, amelyek sérülten kerültek be hozzánk, és bár az életüket sikerült megmenteni, emberi segítség nélkül már nem lennének képesek a természetben életben maradni.

Címe: Budapest, XIII., Margitsziget

Információs vonal: +36 1 273 4901

Nyitvatartás:
Tavasztól őszig minden nap 10:00-18:00
Télen zárva.

Belépőjegy: ingyenesen látogatható

Elhelyezkedése: A Margitsziget pesti oldal felé néző Duna partján terül el, a Margit és az Árpád hidaktól megközelítően egyenlő távolságra. Területe kb. 5.200 m2

Páva a Margitszigeti kisállatkertben
Páva a Margitszigeti kisállatkertben

A Kisállatkert célja

„Díszparki állatbemutató”, mely jól illeszkedik a Margitsziget történelmi hangulatához, amely az egykori Nyulak Szigetétől József nádor főúri parkján át ível a mába. A funkcióját tekintve egyesíti mind a házi, mind az erdei, valamint az egzotikus állatok bemutatását.

Alapfeladatai

Díszparkban gyakran előforduló állatok: dámszarvas, mezei, vagy üregi nyúl, póniló, díszrécék és díszbaromfiak bemutatása.

Állatok bemutatása

A Margitszigeti Kisállatkert – az állatok bemutatása céljából – átlátható kerítéssel körülhatárolt terület. Ebből a sajátosságból adódóan a látogatók az év minden napján felkereshetik.

Belső sétány látogatása

A terület mintegy egyharmadára – meghatározott nyitvatartási időben – a területre belépő látogatók (a Kisállatkert befogadó képességét figyelembe véve legfeljebb összesen 40 fő) a területen kialakított sétányon díjmentesen körbesétálhatnak.