166 éve született Hutÿra Ferenc, Állatkertünk első állatorvosa

2026. október 7. (szerda)

Hutÿra Ferencet, a jeles állatorvost elsősorban az állatorvosi belgyógyászat, járványtan, immunológia, szerológia, virológia és patológia kimagasló szakembereként, és a mai Állatorvostudományi Egyetem jogelődje nagy szervezőjeként, rektoraként szokták emlegetni. De kevesen tudják, hogy állatkerti állatok gyógyításával is foglalkozott.

Hutÿra Ferenc Állatkertünk első állatorvosa

Október 7-én ünnepeljük Hutÿra Ferenc (1860-1934) állatorvos születésének 166. évfordulóját (a trémás, vagyis felül két ponttal ellátott ipszilon azt jelöli, hogy ezt a betűt i-nek kell ejteni, tehát a név kiejtése: Hutira). A jeles, iskolateremtő szakember, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagságát is elnyerte, a magyar állatorvoslás történetének egyik kimagasló alakja volt. Az ő nevét viseli az Állatorvostudományi Egyetem könyvtára, levéltára és múzeuma, sőt egy utca is az egyetem István utcai kampuszának közelében.

Születésének évfordulóján sok intézmény méltatja életútját, szakmai eredményeit. Széleskörű munkásságából mi állatkerti állatorvosként végzett tevékenységét emeljük ki. Magyarországon ugyanis – pár korábbi, alkalmi próbálkozástól eltekintve – Hutÿra volt az első, aki sikereket ért el állatkerti állatok gyógyításában.

Azt persze tudni kell, hogy az állatorvosok még a 19. században is elsősorban lovakkal, illetve gazdasági haszonállatokkal foglalkoztak. A lovak azért voltak kiemelt fontosságúak, mert a közlekedés, a szállítás, de még a honvédelem is a lovakon alapult. A lovak egészségvédelme tehát stratégiai kérdés volt. A gazdasági haszonállatoknál pedig az óriási gazdasági károkat okozó járványok megfékezése volt kulcsfontosságú. Így a mai értelemben vett kisállat, kutya vagy macska praxis egyáltalán nem létezett, mint ahogy állatkerti és vadállatorvoslás sem nagyon. Az állatorvos szó sem terjedt még el igazán, lódoktoroknak, baromorvosoknak, vagy latinosan veterináriusnak nevezték a képzett állatgyógyítókat.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy amikor az Állatkertünk 1866-ban megnyílt, még egyáltalán nem volt állatorvosunk. De ez igaz volt a kor legtöbb állatkertjére. Talán csak a London Zoo volt kivétel, ott már az 1830-as években is volt állatorvos. Mindenesetre egy idő után más állatkertekben, így nálunk is felismerték, hogy az állatok egészségének védelme érdekében rendszeres állatorvosi felügyeletről kell gondoskodni.

A mi első állatorvosunk történetesen Hutÿra Ferenc volt, aki az egyetemi munkája mellett az 1890-as években rendszeresen vizitált az Állatkertben, sőt több beteg állatot, például az egyik oroszlánt is sikerrel kezelt.

A feladat egyébként nem lehetett könnyű, hiszen akkoriban még számos ma már mindennapos diagnosztikai eljárás még nem létezett, nem léteztek még antibiotikumok sem. Sőt, már az vadállatokhoz való hozzáférés sem volt egyszerű, hiszen altatópuskák sem léteztek még ebben az időben. Ez utóbbi eszközöket csak az 1950-es években kezdték el használni.

Fővárosi Állat- és Növénykert logó