Azokon a vizes élőhelyeken, amelyek a mérsékelt égövben vannak, vagyis olyan éghajlati övezetben, ahol nyáron meleg, télen pedig hideg szokott lenni, a barátságtalan, hűvös időjáráshoz is alkalmazkodniuk kellett az édesvízi élőlényeknek. Erre többféle módszerük is van, az inaktív állapottól az elvándorlásig. Nézzük meg, mely élőlények milyen megoldást választanak!
A teljes életüket vízben töltő halak számára alighanem igen nagy szerencse, hogy a víznek van egy speciális tulajdonsága. Éspedig az, hogy a jég sűrűsége kisebb, mint a folyékony halmazállapotú vízé. Ezt bárki megtapasztalhatta, aki tett már fagyasztóba vízzel feltöltött jégkockatartót. A tartóban a víz úgy dermed jéggé, hogy közben felfelé kitüremkedik. Ha a jégnek nincs hová tágulnia, akár szét is repesztheti az edényt (vagy a csővezetéket). Mivel ugyanazon súly mellett nagyobb térfogatot foglal el, a jég sűrűsége kisebb, mint a folyékony vízé, vagyis a jég úszik a folyékony víz felszínén.
Ennek a fizikai jelenségnek köszönhető, hogy amikor a víznek a levegővel érintkező felülete a hidegben kezd megfagyni, a jég a víz felszínén marad. Minél hidegebb van, annál vastagabb a jégréteg, de ha a víz elég mély, a jégpáncéllal borított felszín alatt a víz folyékony állapotban marad. Vagyis a halak nem fagynak meg, és tudnak akár úszni is.
Persze azért a vízben oldott oxigén mennyisége lecsökken, és táplálék is kevesebb marad. Ezért próbálják a halak a legkevesebb energiaveszteséggel átvészelni a hideg heteket, hónapokat. Ennek érdekében elvermelik magukat. Azt, hogy ez pontosan miként történik, fajonként eltérő, de a lényeg, hogy keresnek a víz alatt egy alkalmas helyet, általában egy mélyedésben, ahol a hőmérséklet még elviselhető (mivel a 4°C-os hőmérsékletű víz a legsűrűbb, a mélyedésekben ez vízhőmérséklet a jellemző) és viszonylag állandó.
Sokan valamilyen iszapos gödörként képzelik el ezeket a helyeket, de sok olyan halfaj is van, amelyik inkább a köves aljzatot részesíti előnyben, mert a felkavarodó iszap a kopoltyúk működésének hatékonyságát csökkentheti. Sok faj olyan helyet keres, ahol azért van némi vízáramlás is, hogy a víz elsodorja az anyagcseretermékeket. Ezzel együtt a halak anyagcseréje ilyenkor takaréklángon működik. Téli álomnak ezt talán túlzás lenne nevezni, de keveset mozognak, alig táplálkoznak, életfolyamataikat nagyrészt a zsírtartalékok lebontásával keletkező energiából tartják fenn.
A kétéltűek is elteszik magukat télire, de náluk a dolog egy kicsit másként működik. A parton telelő fajok, mint a varangyok vagy a gőték, más állatok üregeibe, korhadó fák alá és más fagymentes zugokba, akár pincékbe húzódnak vissza, és némelyikük fagyálló anyagot is termel, amelyek megvédik őket attól, hogy a sejtjeikben jégkristályok alakuljanak ki. Más fajok a homokba, iszapba ássák be magukat, és vannak olyanok is, akik jeges vízfelszín alatt, növények között vagy az aljzatban vészelik át a telet. Persze az anyagcsere itt is lelassul, ami nemcsak az energiatartalékokkal való takarékos gazdálkodás miatt fontos, hanem azért is, mert ilyen anyagcsere mellett a víz alatt elegendő az az oxigén is, amit az állatok a bőrükön keresztül fel tudnak venni.
A kétéltűeknek ez az állapota sokban hasonlít az emlősök hibernációjához, de a testhőmérséklet változására itt a szervezetnek nincs sok hatása, a test megától nem képes hőt termelni és szabályozottan lecsökkenteni a testhőmérsékletet, hanem az kizárólag a környezet hőmérsékletétől függ.
Az édesvízi hüllők, mint a mocsári teknős szintén takaréklángon működtetik az anyagcseréjüket, és rendszerint beássák magukat valahová, akár a víz alatti aljzat iszapjába is. Persze ők nem tudnak a bőrükön át oxigént felvenni, és a tüdő sem működik a víz alatt. A kloákájuk tájékán kialakult, vérerekkel dúsam behálózott terület viszont alkalmas arra, hogy a vízben oldott oxigént felvegye: annyit mindenképpen, amennyi a lelassult életműködésekhez szükséges. Sőt mi több, a mocsári teknős szükség esetén még anaerob anyagcserére is képes, amelyhez egyáltalán nincs szükség oxigénre!
A madarak sokkal mozgékonyabbak, hiszen repülni is tudnak. Ezért a téli időszakban ők kevésbé kerülnek nehéz helyzetbe. A vizes élőhelyekhez kötődő madarak egy része télen is marad, mert így vagy úgy, de találnak maguknak táplálékot. A tőkés récék, azaz a vadkacsák például ilyenek. A gólyák azonban, akik a hideg teleken, befagyott vizek környékén alig jutnának táplálékhoz, inkább melegebb éghajaltra vonulnak el az égi országúton. Bár amióta a kemény telek megritkultak, a gólyák között is egyre több az olyan egyed, aki inkább helyben próbálja átvészelni a téli hónapokat.
Az emlősök körében sok faj téli álomba merülve vészeli át a telet, de a vizes élőhelyekhez kötődő emlősök közül több ilyekor is aktív, és egészen jól boldogul. A hódok például „éléskamrában” ennivalót halmoznak fel a télre, a vidra pedig a jég alatt is kiválóan tudnak halászni, ráadásul még könnyebben is elkapja az ilyenkor sokkal lassabban, lomhábban mozgó halakat.
Weboldalunkon és közösségi média felületeinken rendszeresen teszünk közzé a vizes élőhelyekkel és az ottani élővilággal kapcsolatos ismeretterjesztő tartalmakat, amelyek annál is inkább aktuálisak, mivel Állatkertünk is csatlakozott az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége által meghirdetett, Wetlands for Life természetvédelmi kampányhoz, amelynek fókuszában a vizes élőhelyek és az ott honos élőlények állnak.