2026. június 11. (csütörtök)

18:30
22:00

Amikor a Fővárosi Állat- és Növénykert 1866-ban először megnyitotta kapuit, az állatkerti állatorvoslás még igencsak gyerekcipőben járt. Így aztán a legtöbb állatkertben nem is volt külön állatorvos. Nálunk az állatgyógyászati, illetve az állategészségügyi munka az 1890-es évek elején kezdődött. Az állatkerti állatok orvoslásának lehetőségei kezdetben igen korlátozottak voltak. Hiszen nagyon kevés ismeret és tapasztalat állt rendelkezésre az egzotikus fajok anatómiájáról, élettanáról, táplálkozásáról és jellemző betegségeiről. A gyógyítási lehetőségek is egészen mások voltak a régmúlt időkben, mint manapság. Ezen az estén meglátogatjátok a mai modern Állatorvosi rendelőnket és állatkertünk egyik állatorvosával beszélgethettek.

Takarmányozási Központból látjuk el takarmánnyal az Állatkertben lakóit, mintegy tizenegyezer állatot. Most megnézhetitek a takarmánykonyhát, a kapcsolódó hűtőtermeket és fagyasztókamrákat, illetve egyéb kiszolgáló helyiségeket. Mit eszik az oroszlán, a hangyász, a cápa vagy éppen a kenguru? Hogyan lakatunk jól több mint tizenegyezer állatot nap mint nap? Mi van az Állatkert bevásárlólistáján? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a takarmánykonyha egyik munkatársától.

Állatkertünk tagadhatatlanul népszerű állatai az elefántok. Vajon hol élnek ők? A legnagyobb termetű lakóink mindannyian a patinás Elefántház, vagy ahogyan a régi időkben nevezték a „Vastagbőrűek házának” lakói. Az elmúlt évtizedekben lezajlott fejlesztések nyomán elefántjainknak a régi Elefántház mellett ma már a Szavannaház végében 2008-ban kialakított új Elefántcsarnok is a rendelkezésükre áll. A séta során megismerhetitek az elefántcsalád tagjait, gondozóik mesélnek történeteket nektek és hallhattok arról is, hogyan gyógyult meg Samu, a kiselefánt. Megtudhatjátok miért fontos a tréning és hogyan segíti a mindennapos munkát.

Az est során frissítőkkel is készülünk nektek, ahol szendvicsvacsorával és többfajta itallal várunk egyik szabadtéri helyszínünkön (eső esetén pedig beltérben).

Hasznos infók


jegyek korlátozott számára tekintettel kérjük, időben biztosítsd a helyed. Alacsony létszámú limitált csoportszámú a program. A jegyeket nem váltjuk vissza, és másik időpontra cserélni sem lehetséges.

Online jegyvásárlás: tickets.zoobudapest.com

Helyszíni jegyvásárlás: korlátozottan vásárolható a helyszínen sétajegy automatából bankkártyás fizetési lehetőséggel. Ha a csoportok létszáma betelt, közzétesszük a séta leírásánál.

Alacsony létszámú csoportokban állatkerti szakvezetőink kíséretében bebarangolhatjátok az Állatkertet, és beleshettek a kulisszák mögött zajló titokzatos állatkerti életbe. Ezért kérjük, hogy a csoportvezetők és gondozóink utasításait minden esetben tartsátok be!

Kényelmes cipőben és ruházatban érkezz, mert órákon át fogunk barangolni a helyszíneken. Az egyes helyszínek közt szabadtéren fogunk sétálni, ezért figyeljetek az időjárási viszonyokra. Eső esetén is megtartjuk sétáinkat.

Az egyes séták találkozási pontja eltérő lehet, ezért mindig ellenőrizd, hogy a választott séta, mely kaputól indul. Kérjük pontosan érkezzetek, mert maximum 15 percet tudunk a későkre várni. Belépéskor a jegyed bemutatása után ajándékcsomagot fogsz kapni, melyet egy hátizsákban nyújtunk át részedre, hogy ne zavarjon a programokon.

Az Állatkert területén ezen időszakban nem üzemelnek vendéglátó egységeink és büféink. A séta során szendvics vacsorával, meleg és hideg italokkal fogunk megvendégelni.

Ha van valamilyen allergiád, mely befolyásolhatja közérzeted a séta során, kérjük jelezd a következő e-mail címen: rendezveny@zoobudapest.com

Ha személygépjárművel érkezel a helyszínre parkolni a ParkolóZoona-ban vagy az Állatkerti körúton tudsz fizető parkolóban. Tömegközlekedéssel érkezel, akkor közvetlenül az Állatkert Főbejárata előtt áll meg a 72 trolibusz. Ha a találkozási pont a Körhinta melletti kapu, akkor a 72 trolibusz Széchenyi fürdő megállóhely. Kisföldalattival szintén a Széchenyi fürdő megállónál kell leszállnod.

Amennyiben a Gyakori kérdések között sem találtad a választ, írj nekünk: rendezveny@zoobudapest.com

Jegyárak


25 000.- / fő

Jegyvásárlás >>

Bejárat


Körhinta melletti kapu (Állatkerti körút 14-16.)

Itt találod a programokat


Állatorvosi rendelő, Takarmánykonyha, Elefántok

Mosdók


Mesterségek udvarán (akadálymentesített)

Távozási pont


Körhinta melletti forgókapu

Kiegészítő infó


Akadálymentes helyszínek az este folyamán: Állatorvosi rendelő, Takarmánykonyha, Elefántok

Fővárosi Állat- és Növénykert logó