Amikor a Fővárosi Állat- és Növénykert 1866-ban először megnyitotta kapuit, az állatkerti állatorvoslás még igencsak gyerekcipőben járt. Így aztán a legtöbb állatkertben nem is volt külön állatorvos. Nálunk az állatgyógyászati, illetve az állategészségügyi munka az 1890-es évek elején kezdődött. Az állatkerti állatok orvoslásának lehetőségei kezdetben igen korlátozottak voltak. Hiszen nagyon kevés ismeret és tapasztalat állt rendelkezésre az egzotikus fajok anatómiájáról, élettanáról, táplálkozásáról és jellemző betegségeiről. A gyógyítási lehetőségek is egészen mások voltak a régmúlt időkben, mint manapság. Ezen az estén meglátogatjátok a mai modern Állatorvosi rendelőnket és állatkertünk egyik állatorvosával beszélgethettek.
Növénykertünk egész évben pompás látnivalót kínál a nagyközönségnek. Kertészeink, kerttakarítóink és növénygyűjteményi munkatársaink rendszeres kert- és gyűjteményfenntartói munkát végeznek, mindemellett parkfejlesztéssel is foglalkoznak. Botanikai szakemberünk segítségével megismerhetitek a nemzetközi szinten is egyre jelentősebb egzotikus, szukkulens gyűjteményünket és betekintést nyerhettek botanikai gyűjteményünk háttér üvegházaiba.
Miért „suli” a Cápasuli? Azért, mert az itt bemutatott cápák mind fiatal állatok, akik a közönség szeme láttára cseperednek. Ráadásul nemcsak testileg gyarapodnak, hanem a szó szoros értelmében is tanulni fognak. A Cápasuli ugyanis valóban „iskola” a cápák számára, ahol megtanulnak együtt élni más halakkal, a medencék többi lakójával, megszokják a közéjük könnyűbúvár felszerelésben lemerülő állatkerti dolgozók jelenlétét, valamint a gondozókkal, állatorvosokkal való együttműködéshez is hozzászoktatjuk őket. Ennek érdekében rendszeresen foglalkozunk az állatokkal, és különböző tréningeket végzünk velük. Többek között erről is hallhattok majd az Esti séta során tengerbiológus munkatársainktól.
Az est során frissítőkkel is készülünk nektek, ahol szendvicsvacsorával és többfajta itallal várunk egyik szabadtéri helyszínünkön (eső esetén pedig beltérben).
Hasznos infók
A jegyek korlátozott számára tekintettel kérjük, időben biztosítsd a helyed. Alacsony létszámú limitált csoportszámú a program. A jegyeket nem váltjuk vissza, és másik időpontra cserélni sem lehetséges.
Online jegyvásárlás: tickets.zoobudapest.com
Helyszíni jegyvásárlás: korlátozottan vásárolható a helyszínen sétajegy automatából bankkártyás fizetési lehetőséggel. Ha a csoportok létszáma betelt, közzétesszük a séta leírásánál.
Alacsony létszámú csoportokban állatkerti szakvezetőink kíséretében bebarangolhatjátok az Állatkertet, és beleshettek a kulisszák mögött zajló titokzatos állatkerti életbe. Ezért kérjük, hogy a csoportvezetők és gondozóink utasításait minden esetben tartsátok be!
Kényelmes cipőben és ruházatban érkezz, mert órákon át fogunk barangolni a helyszíneken. Az egyes helyszínek közt szabadtéren fogunk sétálni, ezért figyeljetek az időjárási viszonyokra. Eső esetén is megtartjuk sétáinkat.
Az egyes séták találkozási pontja eltérő lehet, ezért mindig ellenőrizd, hogy a választott séta, mely kaputól indul. Kérjük pontosan érkezzetek, mert maximum 15 percet tudunk a későkre várni. Belépéskor a jegyed bemutatása után ajándékcsomagot fogsz kapni, melyet egy hátizsákban nyújtunk át részedre, hogy ne zavarjon a programokon.
Az Állatkert területén ezen időszakban nem üzemelnek vendéglátó egységeink és büféink. A séta során szendvics vacsorával, meleg és hideg italokkal fogunk megvendégelni.
Ha van valamilyen allergiád, mely befolyásolhatja közérzeted a séta során, kérjük jelezd a következő e-mail címen: rendezveny@zoobudapest.com
Ha személygépjárművel érkezel a helyszínre parkolni a ParkolóZoona-ban vagy az Állatkerti körúton tudsz fizető parkolóban. Tömegközlekedéssel érkezel, akkor közvetlenül az Állatkert Főbejárata előtt áll meg a 72 trolibusz. Ha a találkozási pont a Körhinta melletti kapu, akkor a 72 trolibusz Széchenyi fürdő megállóhely. Kisföldalattival szintén a Széchenyi fürdő megállónál kell leszállnod.
Amennyiben a Gyakori kérdések között sem találtad a választ, írj nekünk: rendezveny@zoobudapest.com
Bejárat
Körhinta melletti kapu (Állatkerti körút 14-16.)
Itt találod a programokat
Állatorvosi rendelő, Hungária Kertészet, Cápasuli
Mosdók
Mesterségek udvarán (akadálymentesített)
Távozási pont
Körhinta melletti forgókapu
Kiegészítő infó
Akadálymentes helyszínek az este folyamán: Állatorvosi rendelő, Hungária Kertészet Mosdó helység: Mesterségek udvarán (akadálymentesített)