A Főkapu tér ezen a napon igazi időutazó színtérré alakul: könyvek, szekerek, történetek és élő jelenetek idézik meg az állatkert múltját és jelenét. Két tematikus „jelenet” várja a látogatókat, kora délután pedig egy különleges színházi pillanat teszi teljessé az élményt.
Megidézzük a Mozgókönyvtár világát. A téren egy hangulatos olvasósarok kap helyet könyvespolcokkal és asztalokkal. Az olvasgatás közben egy játékos kvízben is részt vehetnek, a megfejtők jutalma pedig igazán különleges: egy századfordulós olvasójegy. Felsorakoznak az állatkerti takarmányozás eszközei sorakoznak fel, látványos időmetszetet adva a múltból a jelenbe. A parasztudvari gondozók egész nap szívesen mesélnek munkájukról, a munkalovakról, a szekerekről és az állatok etetéséről. A vállalkozó kedvűek egy kvízjátékban is részt vehetnek, amelynek jutalma egy apró emléktárgy: egy 160-as jelvény. Naponta egy rövid, ismeretterjesztő előadás is elhangzik a témában. Kora délután a múlt szó szerint életre kel: a Vígszínház színművészei egy rövid, kifejezetten erre az alkalomra készült állatkerti jelenetet adnak elő.
A Pálmaház teraszán egész nap pezseg az élet: művészet, játék, kreativitás és egy csipetnyi nosztalgia várja az ide látogatókat. Ez a helyszín a könnyed kikapcsolódásról, az alkotás öröméről és a korabeli hangulat megidézéséről szól. Kreatív kézműves foglalkozások – Tollal díszítve: Egész napos kézműves program, ahol minden korosztály megtalálja a hozzá illő alkotást. Az alkotás közben a természet ihlette formák és színek kerülnek a középpontba. Verkli és verklis karaoke – Zene, amit mindenki ismer: A hangulatot a nap folyamán egy verkli teszi teljessé, amely korabeli dallamokkal idézi meg a múltat. Itt a bátrabbak együtt énekelhetnek a jól ismert dallamokra – mosoly és jókedv garantált. Kádár Ferkó Fotószínháza – Lépj be a múlt egy pillanatába! Egy fénykép, amely nemcsak emlék, hanem egy kis időutazás is. Tollak titkai (övid ismeretterjesztő előadás) A nap folyamán egy 30 perces, könnyed előadás során gondozó kollégánk mesél a tollakról.
A Mesterségek udvarában az állatkerti kulisszák mögé pillanthatnak be a látogatók: ízek, illatok, régi képek és játékos feladatok segítségével kel életre az állatok mindennapi ellátásának világa. Ezen a hétvégén a takarmánykonyha beköltözik (vagy visszaköltözik) a Mesterségek udvarába. A bemutatóasztalon különféle állati eledelek sorakoznak fel – a látogatók pedig megtippelhetik, melyik finomság melyik állat kedvence. A program egyik legnépszerűbb része a mini majompogácsa-kóstoló. A receptet emlékül magukkal is vihetik, hogy otthon is felidézhessék az élményt. A Vadállatmentő Központ munkatársai játékos feladatokon keresztül vezetik be az érdeklődőket mindennapi munkájuk világába. A játékos feladatok során próbára tehetjük tudásunkat, miközben közelebbről megismerkedhetünk a vadállatmentés izgalmas és fontos világával, a hazai fajokkal, valamint számos érdekességgel. Kiderül, melyek a róluk keringő tények, és melyek csupán elterjedt tévhitek.
A Biodóm elefántkifutója mellett sétálva a látogatók ezúttal az állatkert egy kevésbé ismert, mégis nélkülözhetetlen világába pillanthatnak be: a kertészek és gépeik mindennapjaiba. A kiállítás a múltat és a jelent kapcsolja össze, megmutatva, milyen eszközökkel őrzik és ápolják a zöld környezetet. Mindkét napon egy alkalommal egy botanikai munkatárs tart rövid, közérthető előadást arról, hogyan használják ezeket a gépeket az állatkerten belül: a növényállomány gondozásától kezdve a kifutók, sétányok és zöldfelületek fenntartásáig.
Állatkert történeti séták: Ismerje meg az Állatkert múltját egy vezetett séta keretében, ahol a történelem szó szerint megelevenedik! Ez a program tökéletes választás mindazoknak, akik szeretnek sétálva tanulni, történeteket hallgatni, és kíváncsiak arra, mi minden zajlott a ma már ismerős helyszíneken régen.
Indulás időpontjai: mindkét napon 10:30 és 14:00
Találkozási pont: Információs pavilon
Regisztráció: a helyszínen, a séták indulása előtt az Információs pavilonnál
Csoportlétszám: maximum 25 fő / séta
Részletes program
Részletes programot hamarosan közzétesszük!
Jegyárak
A rendezvény általános állatkerti belépőjeggyel, éves bérlettel is látogatható.
Bejárat
Főkapu, Körhinta melletti kapu
Mosdók
Főkapu tér, Pálmaház, Nagyszikla, Vadállatmentő Központtal szemben, Korallzátony játszótér mellett
Távozási pont
Főkapu tér, Körhinta melletti kapu