A Nagyszikla/Varázshegy 113 éve

Aki kívülről, a vasútról vagy a villamosról nézi a Budapesti Állatkert Nagyszikláját, akár természetes képződménynek is vélheti, holott valójában építmény – mondhatni: sziklának álcázott ház, vasbeton vázon betonkéreggel. 1909 és 1912 között épült fel, és 34 méteres magasságával abban az időben Pest legmagasabb épületének számított, ezért csúcsában víztornyot is kialakítottak. Mint a házaknak általában, tervezője is van: Végh Gyula mérnöki munkáját dicséri, de kialakításában Benke Gyula szobrászművész, valamint a Magyar Királyi Földtani Intézet munkatársai is részt vettek, biztosítva a minél inkább természethű megjelenést. Igazodva az Állatkert épületeihez, melyeknek nagy részét Kós Károly és Zrumeczky Dezső az erdélyi szecesszió stílusában tervezte meg, a szikla modellje is egy erdélyi hegycsúcs, az Egyeskő volt. Nagysziklánkat a mai napig Európa legszebb műsziklájának tartják.

Az első állatkerti műszikla nem sokkal korábban, 1907-ben készült el a hamburgi Hagenbeck Állatkertben; ezt az akkor forradalmian modern megoldást vette át Lendl Adolf, aki igazgatóként az Állatkert újjáépítését irányította. A szikla keleti oldalának száraz árokkal határolt, barlangszerűen kialakított kifutóit oroszlánok és tigrisek, valamint páviánok és sörényes juhok, míg a nyugat felé nézőket medvék foglalták el. A szikla belsejébe – túl azon, hogy itt voltak a külső kifutókhoz kapcsolódó belső állattartóterek is – a tudós igazgató, aki egyben preparátor is volt, múzeumi jellegű ismeretterjesztő kiállítást álmodott meg, csontvázakkal, kitömött állatokkal. Ez a terv azonban csak álom maradt száz éven keresztül. Ezalatt a szikla gyomra sokféle célt szolgált: működött benne lovarda, raktároztak benne takarmányt és állatszállító ládákat, otthont adott időszaki kiállításoknak, és sokáig itt volt látható az Állatkert európai szinten is kiemelkedő rovargyűjteménye.

A második világháborúban a szikla súlyos sérüléseket szenvedett: akkor semmisült meg az oldalába ékelődő, zsindelytetős Tejcsarnok is, amely 2008-ban épült újjá, de már új funkcióval. Kerek száz évnyi Csipkerózsika-álom után 2012-ben ugyanis megvalósult az eredeti elképzelés, és a Nagyszikla belseje – immár Varázshegy néven – az ismeretterjesztés színterévé vált. Központi vezérfonala az élővilág fejlődése és alkalmazkodása a különféle életkörülményekhez a földtörténet időszakai során. A preparátumokon és szemléltető modelleken – többek között egy ámbrás cet életnagyságú másolatán – kívül élő állatok is helyet kaptak benne. Mivel a szikla belseje (még ha mesterséges szikla is) korlátozott lehetőséget ad a világításra és a szellőzésre, csak olyan állatok kerülhettek ide, amelyek számára a megfelelő életkörülmények mesterségesen is biztosíthatók: elsősorban gerinctelenek, halak, kétéltűek, hüllők, valamint éjszakai, barlangi vagy föld alatti életmódot folytató, kistestű emlősök, például denevérek vagy a csupasz földikutyák.

A Varázshegyet folyosó köti össze az Emberszabásúak Házával, felidézve fajunk evolúcióját is. A belső téren kívül a szikla külső részei is sokat változtak. A három egykori medvebarlang helypazarlóan széles száraz árkaikat biztonsági üvegfal váltotta fel, és egyetlen nagy kifutóvá olvadtak össze, mely az ázsiai vadkutyák népes falkájának ad otthont. Az oroszlánok is elköltöztek: egykori látványos, de nem túl praktikus barlangjaik egyike a gorillakifutó része lett, míg a másikba besétálhat a közönség, és egy neandervölgyi család élethű rekonstrukciói mellett azzal is szembesülhet, milyenek lehettek az állatkerti nagymacskák életkörülményei száz évvel ezelőtt. Újra járható a sok-sok éven át lezárt ösvény is a szikla oldalában, ahonnan a látogató felülről tekinthet le fővárosunk sok vihart látott, mégis páratlan szépségű állatkertjére.