1994 márciusában Persányi Miklós lett az Állatkert főigazgatója, aki először 2003-ig, majd négyévnyi szünet után 2007-től 2020-ig, összesen tehát 22 évig vezette az intézményt. A négyévi szünet ideje alatt környezetvédelmi és vízügyi miniszterként tevékenykedett, s ez idő alatt Bogsch Ilma állt az Állatkert élén.
1994-ben az Állatkert egészen másként nézett ki, mint manapság. A patinás, régi épületek szinte mindegyike igen rossz állapotban volt, tatarozásra, javításra, felújításra szorult. Illetve korszerűsítésre is, különösen az állatok elhelyezése szempontjából. Az állatok férőhelyeit ugyanis – kevés kivétellel – ekkor még mindig azok az épített keretek határozták meg, amelyeket 1912-ben helyesnek gondoltak. Nem meglepő azonban, hogy nyolcvan év elteltével ezek az állattartó terek már egyáltalán nem voltak korszerűek.
A nagyközönség számára az új idők első jele a mindenütt jelen lévő rácsok eltüntetésére irányuló program. Bár a rács önmagában még nem ördögtől való dolog, sőt, sok esetben az állat számára plusz mászási lehetőséget is jelent, nagyon sok olyan állattartó hely volt ekkoriban, ahol a rácsok alkalmazása mellett jóval korszerűbb és esztétikusabb, a zavartalan szemlélődést jobban elősegítő megoldásra is lehetőség kínálkozott.
Az első ilyen változtatás a lámák akkori kifutóját érintette: ez a Nagyszikla oldalában volt, nagyjából ott, ahol ma az aranyszőrű takinok laknak. Az állatokat itt egy óriási, eredetileg fehérre festett, de ekkorra már itt-ott rozsdásodó vaskerítés választotta el a közönségtől. A lámák tartásához ilyen rácsozat teljesen felesleges volt (nem is nekik, hanem a pödröttszarvú kecskéknek épült több mint egy évtizeddel korábban), éppen ezért le is bontották. Helyette egy sekély, szolid szárazárok került a közönség és a lámák közé, amely elegendő volt annak megakadályozására, hogy az állatok a közönség közé kijöjjenek, ugyanakkor nem volt semmi, ami a zavartalan szemlélődést akadályozta volna. A lebontott, több tonnányi vasrácsból egy lámaszobor – rácsláma – készült, amely az új idők jeleként a főbejáratnál került felállításra.
A régi épületek felújításának, illetve az állattartó terek korszerűsítések megkezdése mellett több más sürgető problémával is szembe kellett néznie az új főigazgatónak. Az egyik ilyen gond az elefántbika ügye volt. Arun, az akkori hím elefánt ugyanis ekkorra már egy ideje nagyon fájlalta az agyarát. Ennek oka az elefántbikák természetében keresendő.
A hím elefántoknál ugyanis létezik egy sajátos időszak, a musth (e: mászt), amely a szaporodással van összefüggésben. Nagyon leegyszerűsítve párzási időszaknak is lehetne nevezni, de ennél azért bonyolultabb a dolog. A természetben ugyanis az elefántbikák magányosan járnak, az elefántcsordákat a nőstény, és az ivarérettségüket még el nem ért fiatal állatok alkotják. Ha egy elefántbika mégis el akarna vegyülni a csodában, a nőstény állatok, a csoportot vezető matriarcha vezetésével elüldözik. Párzási időben azonban az elefántbikák máshogy viselkednek, és nem is hagyják magukat elüldözni, különben az utódnemzés sem lenne lehetséges. A musth állapotnak számos élettani jellemzője is van, például a halántéktájon található temporális mirigy fokozott váladéktermelése, a legszembetűnőbb azonban az elefántbikák természetének megváltozása. Nem ritka ugyanis, hogy nagyon agresszívvé, ön- és közveszélyessé válnak.
Ez persze a különböző elefántbikákra különböző mértékben volt jellemző, mostani elefántbikánk, Assam például egyáltalán nem szokott dühöngeni. Arunra azonban ez kifejezetten jellemző volt, még a fajnak és az ajtónak is nekitámadt, s közben persze le is tördelte az agyarát. Ennek következtében viszont megnyílt az agyar belsejében található pulpaüreg, amely hamarosan be is gyulladt, nagy fájdalmat okozva ezzel az elefántbikának.
A problémát végül egy speciális agyarműtéttel kellett orvosolni. Ennek megvalósítása azonban a régi idők viszonyai és szemlélete mellett – aligha lett volna kivitelezhető. Hiszen jelentős költségekkel járt a dolog. Az új főigazgató egy jótékonysági indiai estet szervezett, amelynek bevételét az agyarműtét költségeinek fedezésére fordították. A műtét elvégzésére sikerült felkérni dr. Kertész Pétert, a magyarországi születésű, de Angliában élő specialistát, aki a szokásos tiszteletdíjáról is lemondott, így a költségeket tovább sikerült csökkenteni. Magára az agyarműtétre 1994 őszén került sor. Arunt ezalatt természetesen altatásban tartották. Kertész doktor és csapata kitisztította a pulpaüreget, és egy speciális, nagy szakítószilárdságú „dugóval” be is tömte, a további fertőzések elkerülése érdekében.
A kisebb-nagyobb felújításokat, korszerűsítéseket, például az egykori „kismedvesor” vasketreceinek eltűntetését, és egy üvegfalú új kifutóvá való átalakítását elsősorban saját erőből kellett megoldani. De egyre inkább megnyíltak a különböző pályázati lehetőségek is. Az egyik ilyen pályázati forrás a millecentenáriumhoz, a honfoglalás 1100. évfordulójához kapcsolódott. Ebből a forrásból épült fel az 1996-ban átadott Magyar Parasztudvar, illetve a hozzá tartozó új állatsimogató is.
Az 1990-es évek második felében indult el az Állatkert átfogó rekonstrukciója. A felújítási, korszerűsítési munkálatok lépésről lépésre egészen 2012-ig folyamatosan zajlottak, és az idők során szinte az Állatkert valamennyi állatháza és létesítménye sorra került. Nem is egyszerű felújításokról volt szó, hanem a szó legnemesebb értelmében vett műemléki rekonstrukcióról, melynek nyomán a patinás állatházak ismét eredeti szépségükben pompáztak. Közben viszont az állattartó helyek is korszerűsödtek, tágasabbak, kényelmesebbek lettek, és sokkal jobban megfeleltek az állatok biológiai igényeinek.
Az Állatkert területét bejárva szinte minden létesítménnyel, épülettel, építménnyel kapcsolatban elmondható, hogy megújult az 1998 és 2012 közötti időszakban.
A Főkapu felújításra például 2012-ben került sor, vagyis abban az évben, amikor az épület éppen százesztendős lett. A műemléki rekonstrukció mellett a főbejáratnál lévő teret is újra burkoltuk, illetve ekkor készült el az egészen a Nagy-tó partjáig tartó gázlámpasor is.
Az 1912-ben épült Madagaszkár-ház hosszú időn keresztül Majomház, illetve Kismajomház néven működött, s látogatóink közül bizonyára sokan vannak még, akik emlékeznek a majmok sárga csempés, vasrácsos ketreceire. A 2004-ben, 325 milliós költséggel felújított állatházban a belső ketreceket és a külsőketreceket nagy, üvegfalú, télikertként is működő belső férőhelyekké alakítottuk át, az épület körüli terjedelmes aszfaltfelületek helyett pedig tágas, füves kifutókat hoztunk létre. Ekkor készült például az aranyhasú mangábéknak otthont adó füves sziget is. A nagy rekonstrukció után hat évvel, 2010-ben további átalakításokat és korszerűsítéseket végeztünk, a létesítmény azóta működik Madagaszkár-házként.
Az emberszabású majmoknak otthont adó, 1987-ben épült, de eredeti formájában nem igazán jól sikerült épületet több lépcsőben alakítottuk át. Megnöveltük a belső állattartó terek méretét, az eredetileg három faj számára tervezett kifutóterületet teljes egészében az orangutánoknak adtuk, a gorillák számára pedig az épület és a Nagyszikla közötti egykori sétány felszámolásával, illetve az eredetileg oroszlánok számára épült nagyobbik sziklakifutót is a területhez kerítve egy 1300 négyzetméteres, tágas, füves kifutót hoztunk létre. Ezek a munkálatok 2008-ban fejeződtek be.
Ugyancsak 2008-ban fejeződött be a szomszédos Nagyszikla szerkezeti rekonstrukciója, amelynek nyomán – több évtizednyi szünet után – a közönség ettől kezdve ismét felmehetett a sziklaépítmény felszínén kanyargó sétautakra. A Nagysziklával kapcsolatos munka azonban ezzel még nem fejeződött be, hiszen ezután került sor a szikla belsejébe tervezett Varázshegy kialakítására. A komplex bemutatóhely 2012-ben került átadásra.
A Varázshegy bejárata előtt álló két épület, a Bivalyház és a Régi Zsiráfház „feltámasztott” állatháznak számít. Ez azt jelenti, hogy ugyan nemrég épültek, ám az 1912-ben emelt, ám az idők során elpusztult, s az 1960-as években más épületekkel pótolt eredeti állatházak mintájára. A „feltámasztásra” 2011-ben került sor, miután az 1960-as években emelet újabb házak is felújításra szorultak, ám felújítás helyett inkább lebontottuk őket, és az eredeti, 1912-es épületeket építettük fel ismét a helyükön. Természetesen a régi terveket mindenütt átdolgoztuk, így a „feltámasztott” állatházak megjelenésükben a régiekre emlékeznek, állattartó tereik azonban korszerű, új tervek alapján készültek.
A szemközti Elefántház még az 1990-es évek második felében újult meg, az újjászületett állatház avatására 1999-ben került sor. A rekonstrukció annyira jól sikerült, hogy a következő évben ki is érdemelte az Europa Nostra díj aranyérmét. A „vastagbőrűek” csodálatos, Zsolnay kerámiákkal díszített palotája nemcsak újjászületett, hanem belső terében kibővítettük a vízilovak medencéjét, az elefántok istállóját, sőt, az elefántkifutó területe is nagyobb lett, s a korábbi tocsogó helyett egy megfelelő méretű medence is épült, amelyben egy kifejlett elefánt is el tud merülni akár a feje búbjáig. Az elefántok férőhelyének bővülése 2008-ban tovább folytatódott, az akkor átadott Szavanna-komplexum istállóépületének végében ugyanis egy új elefántcsarnok is készült az ormányosok számára.
Amint a fentiekből sejteni lehet, a szomszédos Szavanna-kompexum is az átfogó rekonstrukció során megvalósul korszerűsítések eredménye. Az 1930-ban létesült egykori Afrika-kifutó, illetve az 1967-ben átadott egykori Teveház, továbbá a régi lovaspálya és a Micsurin-kertészet területének felhasználásával az Állatkert legnagyobb területű szabadkifutóját sikerült itt kialakítani. A kifutóhoz természetesen istállóépületek is tartoznak: a struccoké a régi Afrika-istálló átalakításával, az orrszarvúké pedig az egykori Teveház falait felhasználva jött létre, az antilopok, gazellák, illetve zsiráfok istállói azonban újonnan épültek. Az egész komplexum 2008-ban nyílt meg.
A szomszédos Mérgesház átadására ugyancsak 2008-ban került sor. Az épület maga 1991-ben épült Kenguruháznak, majd az erszényeseknek a kert másik végébe való átköltözése után nagyarányú felújítás kezdődött, ennek során készült el Közép-Európa legnagyobb mérgeskígyó bemutatója, illetve az állatház többi létesítménye is.
A kissé odébb található tigriskifutó kialakítására több lépcsőben került sor. Az első bővítés az 1990-es évek közepén történt, akkor a tigrisek férőhelyének mérete a korábbinak több mint kétszeresére növekedett. Majd 2000-ben ismét sikerült megkétszerezni a tigriskifutó méretét, amelyhez megfelelő méretű medencék is készültek, illetve a kifutó számos pontjára került golyóálló üveg betekintő ablak a zavartalan szemlélődés érdekében (ezt a kifutót egyébként 2022/2023-ban ismét felújítottuk, ami időszerű is volt, hiszen az előző felújítás óta már csaknem negyedszázad telt el).
Műemléki és állatjólléti szempontból is jelentős fejlesztés volt a macskaféle ragadozók számára épült állatház felújítása, amelynek során megszűnt a régi vasrácsos ketrecsor is. A ketrecek helyett üvegfalú, füves kifutók létesültek, ekkor készült el az oroszlánok és a hiénák jelenlegi kifutója is. Az 1999-ben befejeződött rekonstrukció után az épület először Nyugat-Afrika-házként működött, a 2011-es átalakítás óta pedig India-házként, indiai oroszlánokkal várja a nagyközönséget.
A Bagolyvár voltaképpen az Állatkert legrégebbi épülete, hiszen már a megnyitáskor, 1866-ban is állt. Eredetileg Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik tervei szerint építették fel, majd 1909 és 1912 között, amikor az Állatkert nagy átépítése volt, a Bagolyvárat korábbi helyéről a kert egy másik pontjára helyezték át, s némileg változtatva újra felépítették. A már eleve romnak épült Bagolyvárhoz az 1980-as évek derekán több új épületszárnyat is csatoltak, kialakítva az akkori „farkastanyát”, illetve teljesen új bemutatóhelyet kaptak a vidrák is. Az elmúlt két évtizedben ez a térség több lépcsőben született újjá. Az 1980-as években emelt épületszárnyakban 1997-ben a Vízparti Élet Háza került kialakításra, amely jelenlegi formájában 2004 óta működik, az egykori Vidraházban pedig a Pákásztanya várja a látogatókat: ez utóbbit 2007 nyarán adtuk át a nagyközönségnek.
A szomszédos épület eredetileg madártelelőnek épült 1954-ben, s akként is működött egészen az 1990-es évek végéig. 1999-től a „Természet ékszerei” című, főleg trópusi madaraknak, hüllőknek és kétéltűeknek otthont adó bemutatóhelyként szolgálta a nagyközönséget, majd 2007-ben itt nyílt meg a Xántus János nevét viselő állatház, amely nagyrészt a délkelet-ázsiai állatvilág képviselőinek ad otthont.
A szomszédos, 1912-ben épült Fácánház nagy rekonstrukciójára 1998-ban került sor, de azóta is több kisebb-nagyobb felújítás történt az állatház térségében, amelynek során az eredeti műemléki külső megtartásával sikerült megnövelnünk az állatok számára rendelkezésre álló fűtött belső férőhelyek alapterületét.
A Fácánházzal szemközti Dombház viszont teljesen új építmény: a kenguruknak és kazuároknak otthont adó, félig a földbe süllyesztett, zöld tetős állatház a hozzá kapcsolódó kifutókkal 2004-ben került átadásra. Ugyancsak új építménynek tekinthető a ragadozó madarak egykori röpdéjének helyén kialakított Dél-Amerika ház a hozzá tartozó kifutóval, amely 1999-ben lett felavatva.
A Dél-Amerika házzal szomszédos zónában 1996-ban, a millecentenárium program részeként került átadásra a Parasztudvar és a szomszédos állatsimogató, amelynek néhány építményén 1999-ben további fejlesztések történtek. A területen 2014-ben következtek be újabb jelentős változások, ugyanis a háziállatokat átkerültek a Holnemvolt Parkba, s az ilyen módon felszabaduló övezetben az Ausztrál zóna bővülhetett tovább. Az egykori állatsimogató helyén még 2014-ben az Ausztrál ösvényt alakítottuk ki, a Parasztudvar helyére pedig 2015-ben a koalák új háza és kifutója került.
Az Ausztrál-zóna persze ekkor már évek óta töretlenül fejlődött. A folyamat a nagyobb testű kenguruk Dombházba való költöztetésével még 2007-ben kezdődött, majd az 1912-ben Madárháznak épült állatházban alakítottuk ki az Ausztrálházat, amelynek ünnepélyes megnyitója 2010 januárjában volt. Átalakultak a szomszédos épületek és kifutók is, az egyik ilyen kisebb pavilon például 2011-ben a vombatok új otthona lett. Az Ausztál-zónához tartozik az egykori Szarvasház boronafalas faépülete is. Ez eredetileg szintén 1912-ben épült, és sokáig ott állt, ahol ma az emberszabású majmok háza helyezkedik el. Az 1980-as évek derekán a régi Szarvasházat lebontották, majd mai helyén újra felépítették. Itt először a darvak új otthonaként működött, majd kiállítások és előadások helyszínéül szolgált, de laktak benne dél-amerikai kisemlősök is. Legújabb funkcióját 2013-ban nyerte el, azóta az erszényesnyestek, illetve a hangyászsünök laknak a szarvasokhoz ma már csak történelmi nevében kapcsolódó állatházban.
A kert átfogó rekonstrukciójának legnagyobb felújítási programjai közé tartozott a Pálmaház felújítása. Ez voltaképpen már az 1990-es évek elején megkezdődött, ám amikor 1994-ben Persányi professzor átvette a kert igazgatását, a beruházás épp csipkerózsika álmát aludta. Lényegében elfogyott a pénz, a munka menet közben állt le. A terveket át kellett dolgozni, a kivitelezéshez megfelelő anyagi forrásokat kellett szerezni, majd az új Pálmaház benépesítéséről is gondoskodni kellett. Ez a túlzás nélkül heroikus munka végül 2000-ben fejeződött be, majdnem egy évtizednyi zárva tartás után ekkor nyitotta ki kapuit ismét a patinás bemutatóhely a nagyközönség előtt. A Pálmaház azóta is folyamatosan működik, bár a bemutatott gyűjtemény tekintetében kisebb-nagyobb változásokra időközben is sor került. A régi időkhöz képest már 2000-ben újdonságot jelentett, hogy az állatok bemutatása, amely korábban szinte csak két oldalszárnyra korlátozódott, ekkortól a Pálmaház egészében általánossá vált. Vagyis állatok és növények együttesen kerültek bemutatásra. Azóta annyi változás történt, hogy a trópusi bemutató hangsúlyozottan az újvilági trópusi élőhelyek állat- és növényvilágára koncentrál, ezért is került az építmény bejárata fölé az „America Tropicana” felirat.
A Pálmaház alatti Akvárium ugyancsak patinás létesítmény, ez is 1912-ben nyílt meg először. Az idők során többször is át kellett alakítani, de az igazán nagy rekonstrukció mindig elmaradt. Egészen az 1990-es évek legvégéig, amikor végre ehhez a létesítményhez is hozzá lehetett nyúlni. A műemléki keretek megtartása, a Róth Miksa műhelyében készült mozaikok restaurálása mellett az akváriumi üvegek mögé megnagyobbított medencék kerültek, az elérhető legkorszerűbb gépészeti háttérrel felszerelve. Az újjászületett Akvárium újbóli megnyitására 2004 januárjában kerülhetett sor.
Az átfogó rekonstrukció során megújult és újonnan létrehozott létesítmények sorát hosszan lehetne még folytatni, hiszen újra felépült a háborúban elpusztult nádfedeles Krokodilház, teljesen új bonsai pavilont is kialakítottunk, sőt mit több, a rekonstrukciós munkák kiterjedtek a park növényzetére, sőt még a közműhálózatra is.
A létesítmények megújulása minden esetben együtt járt az állattartó helyek korszerűsítésével is. Ez nemcsak tágasabb, és az állatok biológiai igényeinek jobban megfelelő állatférőhelyeket jelent, hanem egyúttal esztétikusabb, szebb, természetszerűbb bemutatást is. Ráadásul a régi időkben elterjedt vaspálcás rácsok helyett ma már igen sok helyen páncélüvegen, illetve biztonsági üvegen át lehet látni az állatokat, amely nemcsak jobban mutat, hanem zavartalanabb szemlélődést tesz lehetővé. Ráadásul az állatokat is jobban lehet látni, hiszen amíg például még húsz évvel ezelőtt is egy sziklakifutóban éltek az oroszlánok, s a közönség egy széles szárazárok túloldalán, tehát viszonylag messziről láthatta őket, a páncélüveg alkalmazásának köszönhetően azonban ma már akár néhány centiméteres távolságból is meg lehet tekinteni ezeket a nagymacskákat mindenféle veszély nélkül.
Az oroszlánokat ugyan nem szabad, és nem is praktikus megérinteni, abban is sokat változott az Állatkert, hogy egyre több állattal találkozhatnak a látogatók testközelből. Azon a helyen, ahol ma a tigrisek kifutójának északkeleti vége van, 1989-től kezdve ugyan már működött egy állatsimogató, de ez eléggé szűkös volt, ráadásul nem volt olyan hátsó udvara, ahová az állatok visszahúzódhattak volna. Így viszont csak napi kétszer két órában tudta fogadni a látogatókat. 1996-ban aztán elkészült a sokkal tágasabb második állatsimogató, amely már lehetőséget nyújtott a simogatást megelégelő állatoknak arra, hogy egy védett hátsó udvarba visszahúzódhassanak. Ez az állatsimogató egészen 2014-ig működött (azóta többször is költözött, jelenlegi helyére, a Cápasuli közekébe 2018-ban került).
Ugyancsak több élményt nyújtanak a nagyközönségnek azok a kifutók, amelyek ugyan nem simogatóként működnek, de a közönség bemehet az állatok közé. Húsz évvel ezelőtt még csak egy ilyen bemutatóhely volt, az egykori Madárház trópusi csarnoka, manapság azonban a Madagaszkár-házban, a Xántus János-házban és az Ausztrálházban is vannak olyan bemutatóhelyek, ahol a közönség egy térben mozoghat az állatokkal, sőt, ilyen kialakítású az Ausztrál ösvény, a gyűrűsfarkú makik kifutója, illetve a nyári szezonban működő Lepkekert is.
Az állatállomány változatossága terén is többet kínált az Állatkert az elmúlt húsz évben, mint a megelőző évtizedekben. Számos olyan fajt sikerült beszerezni, amelyek ugyan voltak a múltban, de már évek, illetve évtizedek óta hiányoztak a kert gyűjteményéből. Ilyenek az indiai antilopok, a mókusmajmok, a vombatok, a hangyászsünök, vagy a különféle óriásteknősök, a földimalacokat és a sörényes hangyászokat pedig éppenséggel több mint egy évszázadnyi szünet után mutatja be ismét a magyar főváros állatkertje. S persze szép számmal akadnak olyan állatfajok is, amelyeket a budapesti közönség korábban még sosem láthatott. Ilyen például a komodói varánusz, az indiai oroszlán, a takin vagy a sörényes hangyász
Közben sokat fejlődtek az Állatkertben a szabadidős és kényelmi szolgáltatások. Például a mosdók, amelyek az 1990-es évek második felében egészültek ki először pelenkázóval. Ráadásul a múltban a mosdók használatáért külön fizetni kellett, ám jó ideje az az alapelv, hogy ez nem extra szolgáltatás, hanem külön díjazás nélkül is hozzáférhető kell legyen mindazoknak, akik az Állatkertbe belépőjegyet váltottak. A vendéglátás színvonala is sokat javult, nem is beszélve az olyan, nyári kánikulában nagy népszerűségnek örvendő berendezésekről, mint amilyen például az elmúlt évtizedben bevetetett párakapuk sokasága. Az intézmény nagy gondot fordított az akadálymentesítésre, sőt, a látássérültek ismeretszerzésére és tájékoztatására is.
A több látogatói élményt több program is szolgálja, hiszen ma már rengeteg látványetetés, bemutató és más, adott időpontban megtartásra kerülő, szervezett látnivaló várja a nagyközönséget. Még a tapintással történő ismeretszerzésnek is komoly szerep jut a „tapiZOO” állomásokon, ahol különböző „állati alkatrészeket”, strucctojást, levedlett kígyóbőrt, madártollakat, különleges állatok csontjait is kézbe vehetik az érdeklődők.
A már említett ritka és különleges állatok bemutatása nemcsak a nagyközönség számára kínált élmény szempontjából érdemelnek említést, hanem mert sokuk beszerzése és sikeres tartása egyúttal szakmai eredménynek is mondható. Még fontosabb szakmai eredmény azonban, ha egy-egy faj szaporításában is sikeresen részt veszünk. Még felsorolni is nehéz lenne azt a sok-sok állatfajt, amelyet az elmúlt két évtizedben sikeresen szaporítottunk, a gorilláktól és orangutánoktól kezdve a kispandán és a különféle ritka nagymacskákon át egészen a tarvarjakig. A legnagyobb szakmai eredménynek alighanem a két orrszarvú világra jövetele számít, hiszen a 2007 januárjában született Layla volt az első, a 2008. szeptemberi születésű Lisimba pedig a második olyan orrszarvú volt az egész világon, amelyik mesterséges termékenyítés eredményeképpen jött a világra.
2012 után az Állatkert fejlesztésének egyik fontos új iránya a kert területének bővülésével függött össze. Az Állatkert területe ugyanis az idők során többször is változott, de ez a változás egészen a közelmúltig mindig negatív előjelű volt, vagyis területveszteséggel, területcsonkítással jár. Az Állatkert számára eredetileg kijelölt terület 31 katasztrális hold és 600 négyszögöl volt, amely a ma használatos mértékegységekkel számolva mintegy 18 hektárnak felel meg. Ebből a területből azonban az Állatkert története során több lépésben újabb és újabb szeleteket hasítottak ki és csatoltak el. Így például az egykori Vidámpark területének jelentős része, a Fővárosi Nagycirkusz területe, a szomszédos Gundel és Bagolyvár éttermek által elfoglalt terület eredetileg mind az Állatkerthez tartozott, sőt, az 1950-es években az Állatkert területének rovására szélesítették ki a Dózsa György utat is oly módon, hogy az Állatkert kerítését a teljes Dózsa György úti szakaszon néhány méterrel áthelyezték.
Az eredeti 18 hektár így az 1950-es évekre 10’71 hektárra csökkent, majd több mint fél évszázadon át változatlan maradt. Ez pedig jelentősen korlátozta az Állatkert fejlesztését. Az állatkertek világában ugyanis inkább az a jellemző, hogy ha egy adott területen létrehoznak egy állatkertet, azt a későbbiekben további területekkel igyekeznek bővíteni. Ez még az egykori vasfüggönytől keletre eső országok állatkertjei esetében magától értetődő volt. Így a Budapesti Állatkert szinte egyedülálló abban a tekintetben, hogy a területét nemhogy nem bővítették, hanem még el is vettek belőle.
2012 novemberében azonban egy fontos döntésre került sor az Állatkert területe szempontjából. A szomszédos, megszűnt Vidámpark területét ugyanis az Állatkert kapta meg. Jobban mondva inkább visszakapta, hiszen az egykori Vidámpark területének egy része 1907 előtt az Állatkerthez tartozott. Mindenesetre ez volt az első alkalom a kert történetében, hogy a terület megváltozása végre nem zsugorodással, hanem területi növekedéssel járt.
Tudni kell persze, hogy a Vidámparkot korántsem azért zárták be, mert az Állatkertnek szüksége volt a területre. Hiszen arra már 1907-ben, a terület elcsatolásakor is szüksége lett volna, s onnantól kezdve is folyamatosan, mégsem szüntették meg emiatt a Vidámparkot. A megszüntetésnek más, az Állatkerttől független okai voltak. De ha már a Vidámpark bezárt, az Állatkert természetesen örült, hogy a területet megkapta, és azt nem más célra használták fel.
Az új területen az Állatkert a 2014-es és a 2015-ös szezonban családi szabadidőparkot működtetett, amelynek Holnemvolt Park volt a neve. Ezt azért alakították ki ideiglenesen, a meglévő, átvett létesítmények felhasználásával, mert tudni lehetett, hogy az új területekre szánt létesítményekkel kapcsolatos építési munkálatok csak 2015 után kezdődhetnek meg. Hiszen ekkor még csak a tervezési, engedélyezési szakaszban volt a beruházás. A 2015-ös szezon végét követően azonban megkezdődött a területen a közműáthelyezés, majd pedig az új létesítmények kivitelezése.
A Holnemvolt Várnak elnevezett zóna 2018-ban nyílt meg, részben azon a területen, amely mindig is az Állatkerthez tartozott, részben pedig a Vidámpark megszüntetése után visszakapott terület egy részén. Itt jött létre többek között az új állatsimogató, a háziállatokat bemutató új zóna, a közönség számára is látogatható vadállatmentő központ, illetve a Cápasuli is. Az Állatkert közben a patinás, műemlékivédelmi oltalom alatt álló Schäftner-körhintát is felújította.
A terület nagyobb részére tervezett új létesítmény, az akkoriban Pannon Park néven emlegetett komplexum, amelynek leginkább a központi építménye, a Biodóm számít közismertnek. Ennek kivitelezése 2017-ben kezdődött meg, és maga az építéskivitelezés 2020 végéig be is fejeződött. A létesítmény most kb. 80 %-os készültségben van, befejezése azonban várat magára (2023 vége óta azonban egyre több érdekes rendezvénynek, izgalmas programnak ad otthont, sőt, 2024 nyarára a Biodómhoz tartozó szabadtéri kifutókba az első állatok is beköltöztek).
Persányi professzor 2020-ban egészségi állapotára való hivatkozással felmentését kérte, amivel egy korszak lezárult az Állatkert történetében, s ettől kezdve már nem is annyira az Állatkert múltjáról, történetéről, hanem inkább jelenéről beszélhetünk. Az Állatkert élén ma dr. Sós Endre áll természetvédelmi és állategészségügyi igazgatóként. Mindarról azonban, ami már nem az Állatkert múltjához, hanem jelenéhez tartozik, nem itt, hanem weboldalunk aktualitásokkal foglalkozó fejezetében számolunk be.
