Bemutatkozott a matakó kölyök

Bár a kisállatok világrajövetelének legfőbb időszakát a tavaszi és a nyári hónapok jelentik, télire is jut gyermekáldás. December elején történetesen Luna, a matakó anyuka adott életet egy újabb kölyöknek. Az első néhány hétben persze még nem lehetett sokat látni a jövevényből, de január elejére már egyre többször előmerészkedik, természetesen anyjával együtt, így egy kis szerencsével már a látogatók is megcsodálhatják a Pálmaház nagycsarnokában kialakított bemutatóhelyen. A gondozók már azt is megállapították, hogy a kicsi hím ivarú, és hamarosan nevet is keresünk majd neki.

A matakó, más néven déli háromöves tatu (Tolypeutes matacus) Dél-Amerikában őshonos. A húsznál is több ismert tatufaj közül inkább a kisebb, vagy legalábbis közepes termetű fajok közé tartozik. Állatkertünkben 2016 óta foglalkozunk matakókkal (pontosabban az első állatunk még 2015 végén érkezett, de a nagyközönség 2016 óta láthatja nálunk ezt az állatfajt), az első budapesti matakó kölyök pedig 2018-ban jött világra. Azóta több alkalommal is sikerült szaporítani őket, és a cseperedő fiatalokat néhány alalommal még kisfilmen is megmutattuk honlapunk olvasóinak. Sőt, még arról is készült videós beszámoló, amikor a koronavírus világjárvány miatt zárva volt az Állatkert, és a matakókat gondozóik kirándulni vitték a Pálmaház szomszédságában található Japánkertbe.

A tatuk, vagy más néven övesállatok igazi emlősállatok. Ezt már csak azért is érdemes leszögezni, mert az a tény, hogy a tatuk testét páncélzat borítja, többeket is elbizonytalanít. Megesett, hogy az ízekből álló páncél miatt volt, aki azt gondolta, hogy a tatuk a pincebogarakkal lehetnek rokonságban (amelyek egyébként nem is bogarak, hanem ászkák). Természetesen erről szó sincs, a tatuk ugyanis a vendégízületesek közé tartoznak, az emlősállatok azon csoportjába, ahová a tatukkal rokonságban álló lajhárokat és hangyászokat is soroljuk.

Ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni, hogy Állatkertünkben lajhárokkal és hangyászokkal is találkozhatnak a látogatók. A kétujjú lajhárok szintén a Pálmaházban laknak, és ők is rendszeresen szaporodnak. A termetes sörényes hangyászoknak a Pálmaház szomszédságában alakítottunk ki lakhelyet: náluk legutóbb nyáron volt gyermekáldás. És kicsit több mint egy éve dolmányos hangyászokkal is foglalkozunk. Egyébként a tatukból is több fajt mutatunk be, mert a matakókon kívül vannak nagy szőröstatuink, más néven sörtés armadillóink is.

Az armadilló a tatuk spanyol eredetű neve, amely az állatok testét borító páncélzatra utal. A csontos páncél nem a csontvázhoz kapcsolódik, mint például a teknősöknél, hanem bőreredetű képződmény. Általában egy vállövi és egy medenceövi vértből, a köztük található övekből, illetve a fejtetőt és a farkat védő csontpajzsból áll. Mivel az egyes elemek között rugalmas a kapcsolat, az állatok a súlyos páncél ellenére is könnyedén mozognak, és akár össze is tudnak gömbölyödni.

Más kérdés, hogy az összegömbölyödés milyen mértékű. A legtöbb faj csak részben tud összegömbölyödni, és ezért nekik más trükköt is be kell vetniük ahhoz, hogy páncélozatlan, puha hasi oldaluk védve legyen. Ez a trükk pedig általában az, hogy villámgyorsan beássák magukat a talajba. A hátuk persze hozzáférhető, de az páncélozva van, felfordítani viszont szinte lehetetlen őket, olyan erősen kapaszkodnak nagy karmaikkal a maguk ásta gödröcske szélébe.

A matakónak nincs szüksége ilyen trükkre. A csontpáncélt alkotó elemek közötti kapcsolat annyira rugalmas, hogy az állat szinte tökéletes, páncélozott labdává képes összegömbölyödni. A fej és a farok pajzsa szinte hézagmentesen lezárja a minden oldalról védett gömböt.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a tatukat nemcsak a ragadozóktól védi a páncél. Mivel ezek az állatok sokat ásnak, a páncél az állat teste felett lévő föld súlyát is segít megtartani. A páncél tehát – bányászati szakkifejezéssel élve – afféle különleges vágatbiztosító szerkezet is, amelyet az állat természetesen mindig magával visz.