A tigrisek világnapjára

A tigrisek népszerű, és a nagyközönség körében eléggé jól ismert állatok. Nem meglepő tehát, hogy sok állatkertben foglalkoznak ezzel az állatfajjal. Persze, ha jobban megnézzük az állatkerti tigriseknél elhelyezett ismertető táblákat, azt fogjuk tapasztalni, hogy a jobb állatkertekben nem egyszerűen a „tigris” felirat szerepel, hanem bengáli, szibériai, vagy éppen szumátrai tigrisekről van szó. Az Ázsiában őshonos tigris eredeti elterjedési területe ugyanis elég nagy volt: a Kaukázus vidékétől Indonéziáig, illetve az orosz-kínai határvidékig terjedt. Ezen az óriási területen persze a tigrisek nem teljesen azonos éghajlati, környezeti viszonyokkal találkoztak, így a különböző vidékeken kissé eltérő környezeti feltételekhez kellett alkalmazkodniuk. Ez pedig oda vezetett, hogy a fajon belül egymástól némileg különböző, meghatározott elterjedési területtel rendelkező helyi változatok, úgynevezett alfajok jöttek létre.

A szakemberek többsége manapság kilenc ilyen alfajt különböztet meg: a kaszpi tigrist, a bengáli tigrist, a szibériai tigrist, a hátsó-indiai, más néven indokínai tigrist, a maláj tigrist, a dél-kínai tigrist, a szumátrai tigrist, a jávai tigrist és a bali tigrist. Közülük talán az Indiában honos bengáli tigrisek a legismertebbek, részben azért, mert hosszú időn keresztül ez az alfaj volt a leggyakrabban látható az állatkertekben, de nem kis részben azért is, mert Rudyard Kipling híres novellagyűjteménye, A dzsungel könyve egyik szereplője, Sir Kán is bengáli tigris volt.

Sajnos a kilenc alfaj közül hármat már csak régi fényképeken, illetve múzeumok vitrinjeiben láthatunk: a kaszpi tigris, a jávai tigris és a bali tigris ugyanis a kihalt állatok közé tartozik. És a fennmaradt alfajok is ritkulóban vannak, védelemre szorulnak.

Állatkerti tartásuk egyik fontos célja ennek megfelelően a természetvédelem, például az állatkerti szaporítás útján. Ennek érdekében az állatkerti tigrisekről nemzetközi törzskönyvet vezetnek, s az olyan állatkerti szakmai szervezetek, mint például az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége tenyészprogramot is életre hívtak a tigrisek állatkerti szaporításának összehangolására.

A mi Állatkertünkben 1868 óta foglalkozunk tigrisekkel: az első csíkos nagymacska ugyanis akkor, két évvel az Állatkert megnyitását követően érkezett. Az idők során többféle tigrist láthatott nálunk a közönség, a múltban voltak bengáli, más néven királytigriseink, sőt, az időközben kihalt jávai, azaz szunda tigriseket is bemutattuk egykor. Manapság szibériai tigriseket mutatunk be: ebből az alfajból az első egyed 1937-re érkezett Budapestre, a második világháborút követően pedig 1971-ben fogtunk bele ismét a tartásukba.

A szibériai tigrisekről persze tudni kell, hogy a „szibériai” név esetükben egy kissé megtévesztő. Hiszen ezek az állatok nem is a szó szoros értelmében vett Szibériában, hanem még keletebbre, az Orosz Távol-Keleten, az Amur és az Usszuri folyók vidékén őshonosak.Ezért szokták a szibériai tigriseket amur tigriseknek is hívni.

Tigriskifutónkban jelenleg egy fiatal tigrispár látható. Agnes, a hároméves nőstény, és Dáriusz (becenevén Igor), aki pedig a nyolcadik életévében jár. Mindketten a közelmúltban érkeztek hozzánk az említett tigris tenyészprogram keretében, amelynek természetesen mi is részesei vagyunk. Agnes egy csehországi állatkertből, Dáriusz pedig Debrecenből került Budapestre. A két állatot azóta sikeresen össze is szoktattuk, mi több, annyira megkedvelték egymást, hogy már párzást is megfigyeltünk náluk. Persze nem lesz feltétlenül mindjárt az első párzásból utód, de nagyon bizakodók vagyunk, és reméljük, hogy hamarosan gyermekáldásnak örülhetünk. Ez annál is inkább időszerű lenne, mivel Állatkertünkben utoljára 2013-ba születtek kistigrisek. Az akkori kölykök, Grusa és Macan persze azóta már rég felcseperedtek és másik állatkertbe öltöztek.