Megvannak Állatkertünk és a Magyar Írószövetség közös meseíró pályázatának második körös eredményei is.
A zsűri az I. díjat Csongor Andrea Ahová az Uralkodó sem gyalog jár című meséjének, a II. díjat Máté Istvánné A Xantus János Titkos Küldetés című írásának, a III. díjat pedig Szász Adrián Hihetetlen Állatok Társasága című pályaművének ítélte oda. A három díjazott mellett további 19 pályamunkát találtak alkalmasnak arra, hogy a pályázat anyagából készülő gyűjteményes mesekönyvbe bekerüljön. Állatkertünk a Magyar Írószövetséggel közösen idén júniusban meseíró pályázatot hirdetett „Tollak és Tappancsok” címmel, melynek fővédnöke Nagy Zsuzsanna, a köztársasági elnök házastársa. A pályázat első fordulóját olyan tapasztalt alkotók számára írtuk ki, akik legalább az egyik, a hivatalos pályázati felhívásban megjelölt írószervezet tagságába tartoznak. A pályamunkák leadási határideje augusztus 1-jén járt le, az eredményhirdetésre pedig szeptember elején került sor. A honoráriummal is együtt járó 3 nyertes pályamunka mellett további 3 különdíjat is odaítélt a zsűri az arra érdemes pályázóknak.
A pályázat meghirdetését követően a nyár folyamán több megkeresés is érkezett olyan alkotó kedvű érdeklődőktől, akik ugyan nem feltétlenül tapasztalt írók, és nem tagjai egyik írószervezetnek sem, ám kedvet és tehetséget éreznek magukban a meseíráshoz, és egy hasonló pályázaton való részvételhez. Ezért a Magyar Írószövetség és az Állatkert úgy döntött, hogy meghirdeti a meseíró pályázat második körös folytatását „Tollak és Tappancsok – Újratöltve” címmel, ahol az írószervezetek valamelyikében való tagság már nem számított részvételi feltételnek. Ezzel a pályázatot kinyitottuk a tehetséges amatőr meseírók előtt is. A pályázatra olyan alkotásokat vártunk, melyek megfelelnek a mese műfaji követelményeinek, foglalkoznak a mai kor gyermekeit érdeklő kérdésekkel, természetszeretetre és együttérzésre ösztönöznek vagy történelmi eseményt dolgoznak fel, továbbá a humor eszközrendszerét is sokrétűen használják.
A „Tollak és Tappancsok – Újratölve” meseíró pályázatra szeptember 30-áig vártuk az alkotásokat, majd ezután kezdődött meg az öttagú szakértő zsűri munkája. Ez egyáltalán nem bizonyult könnyűnek. A nyílt fordulóra 201 pályamű érkezett, és a zsűritagok számára némiképp meglepetést okozva nagy részük semmivel nem maradt le a gyakorlott szerzők írásai mögött. Így a bőség zavarával küzdve választották ki a nyerteseket, illetve azokat az írásokat, amelyek a pályázat anyagából készülő kötetbe belekerülhetnek.
A mesék stílusa igen változatos: voltak, akik a klasszikus mesekellékekből és meseszituációkból indultak ki, olykor modern elemekkel fűszerezve azokat, mások a humor eszköztárához nyúltak, vagy olyan sajátos, groteszk világot varázsoltak az olvasó elé, amely az Alice Csodaországban hangulatát idézi. Jó volt szembesülni azzal, hogy több pályázó is beleszőtt a munkájába történelmi vonatkozásokat, akár a Budapesti Állatkert történetének egyes elemeit is. Számos mű hordozta magában a természet és az állatok védelmének gondolatát, vagy az emberi kapcsolatok során megszívlelendő erkölcsi tanulságokat is.
Különösen örvendetes, hogy sokan az ízeltlábúak roppant izgalmas, változatos, de a mai napig méltatlanul mellőzött csoportjából választották mesehőseiket: pókokat, méheket, lepkéket és bogarakat, amelyeknek valóságos világában is mindennapos dolognak számítanak az olyan mesés varázslatok, mint az átváltozás. További érdekesség, hogy a pályázók között egészen fiatalok, 10, illetve 12 éves ifjú alkotók is voltak.
A „Tollak és Tappancsok – Újratöltve” meseíró pályázat I. díját a zsűri Csongor Andrea Ahová az Uralkodó sem gyalog jár című meséjének ítélte, amely eredeti, szokatlan megközelítésével, kiforrott stílusával, finom humorával, szakszerű, precíz, mégis közérthető ismeretanyagával, valamint nagyon aktuális tanításával nyűgözi le az olvasót.
A II. díjat Máté Istvánné A Xantus János Titkos Küldetés című meséje érdemelte ki, amelynek az Állatkerthez való kötődése rendkívül bájos, a sztori izgalmas és lebilincselő, így minden korosztály élvezettel olvashatja.
A III. díjat Szász Adrián Hihetetlen Állatok Társasága című meséje nyerte el, amelynek parádés nyelvi humora és az állati univerzum gyerekszemmel való láttatása a fő erénye.
A három díjazott pályamű mellett a zsűri további 19 mesét tartott érdemesnek arra, hogy a pályázat legjobb meséit tartalmazó mesekönyvbe bekerüljön:
Dékány Dorottya Mamuszi a nyuszimuszi című meséjét,
Flóriánné Angi Nóra Állati szeretet című művét,
Gaál Zsuzsa Egy korty mese című írását;
Gurzó Györgyné Sün Samu kalandjai című alkotását,
Helmeczi Benjamin Csodabogarak című munkáját,
Kartali Zsuzsanna Az ikrek és a huss-leves című szerzeményét,
Kelemen Balázs Egy facsemete élete című művét,
Mezei Lívia A méhészkirályfi című meséjét,
Mikó-Baráth György A koszoskák királynője című írását,
Román Szandra Az időegér című alkotását,
Simon Ilona Samu az előkertben című meséjét,
Szabó Mária Az aranyhal meséi című pályaművét,
Tarcsai Szabó Tibor A csepptündérek című meséjét,
Száler Péter Noé Bárkája című meséjét,
Szinayné Rigó Éva A barátság ereje című meséjét,
Varga-Müller Mónika Buga és az új kölyök című meséjét,
Veres Tamás Nokomplettiában című meséjét,
Wacháné dr. Hirka Luca A rút kis kolibri című meséjét, valamint
Zentai Ildikó Az árva kert című meséjét.
A „Tollak és Tappancsok”, illetve a „Tollak és Tappancsok – Újratöltve” meseíró pályázatok ünnepélyes díjátadását november 23-án, szombaton tartjuk meg az Állatkertben.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!