Visszatért Argentínába az ott őshonosnak számító, de évtizedekkel ezelőtt eltűnt óriásvidra. A visszatelepítési programban állatkerti születésű állatok és azok leszármazottjai vesznek részt, akik javarészt európai állatkertekből utaztak a dél-amerikai országba. A programban az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége által fenntartott óriásvidra tenyészprogram több résztvevője, köztük a Budapesti Állatkert is szerepet vállalt.
Argentína északkeleti részén, Corrientes tartományban található Iberá, egy több tízezer négyzetkilométer kiterjedésű vizes ökoszisztéma. Jelentős részét védett területté nyilvánították, így például itt található az Iberá Nemzeti Park is.
A vidék élővilága igen változatos, de az őshonos fajok közül több az idők során igencsak megritkult az emberi tevékenység miatt, sőt mi több, némelyikük teljesen el is tűnt a területről. A helyi természetvédelmi szakemberek éppen ezért nagyon sokat dolgoztak a fauna helyreállításán, többek között az eltűnt fajok újbóli visszatelepítésével. Az első sörényes hangyászokat 2007-ben engedték szabadon Iberában, ma pedig már több mint 90-en vannak. A pampaszarvasok visszatelepítése 2009-ben kezdődött, és ma már a 100-at is meghaladja a számuk. Közben dolgoznak a jaguárok visszatelepítésén, és az elmúlt tíz évben örvös pekarikat és tapírokat is hoztak a területre. Több mint száz év után újra vannak zöldszárnyú arák is Iberában.
Legújabban az óriásvidra tért vissza Iberá vizeibe, amiben a mi Állatkertünknek is van némi szerepe. Éppen ezért örömmel mutatjuk meg azt a négy rövid videóból álló sorozatot, amelyet argentin barátaink azért készítettek, hogy bemutassák az óriásvidrák visszatelepítésének történetét. Aki angolul vagy spanyolul olvas, a feliratokból könnyen megértheti, mit is látni a képeken (amelyek felirat nélkül is igen beszédesek egyébként), de néhány szóban magyarul is összefoglaljuk a videók tartalmát. A négy rövid kisfilm közül az elsőben arról van szó, hogy amikor nyolc évvel ezelőtt hozzáfogtak az óriásvidrákkal kapcsolatos munkához, komoly gondot jelentett, hogy akkorra Argentínában már nem éltek vadon ilyen állatok, állatkerti tartásukkal pedig ott még sosem próbálkoztak. Felvették tehát a kapcsolatot az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségével, amely összehangolt óriásvidra tenyészprogramot működtet a faj megmentése érdekében.
A program résztvevői közül eddig hat állatkertből érkeztek óriásvidrák Iberába, köztük a mi Állatkertünkből is. Sőt, éppenséggel a Budapestről 2019-ben Argentínába szállított Alondra nevű állat egyike volt annak a két óriásvidráknak, akik először kerültek oda a program keretében. A visszatelepítéshez az európai tenyészprogram résztvevői közül Budapest mellett eddig a svédországi Eskilstuna, a dániai Givskud, a németországi Halle, a franciaországi Doué-la-Fontaine, valamint a spanyolországi Madrid állatkertje csatlakozott, illetve az Egyesült Államokból a Los Angeles Zoo is. Közben egy argentin állatkertben, Buenos Aires városában is elkezdtek óriásvidrákat tartani.
A visszatelepítés előkészítésének következő lépése a különféle technikai részletek kidolgozása volt. Ebben az Iberában dolgozó természetvédelmi szakemberek segítséget kaptak a brazil „Projeto Ariranhas” programban részt vevő brazíliai kollégáiktól, akik már korábban sok tapasztalatot szereztek az óriásvidrák kutatása és védelme terén.
Az óriásvidrák visszatelepítéséhez az argentin természetvédőknek számos kihívással kellett szembenézniük. Ki kellett dolgozni a legjobb módszereket az állatok szállítására, az állatorvosi és karanténozási műveletekre, illetve az állatok gondozására és monitorozására, nem is szólva az olyan szoktatókarámok kialakításáról, amelyekben a szabadon engedés előtt hozzá lehet szoktatni az állatokat a helyi környezeti viszonyokhoz.
Az utolsó kisfilmen azt láthatjuk, amint a „szoktatókarámból” (vagyis abból a kifutóból, ahol az állatokat a helyi viszonyokhoz hozzászoktatták) épp kiengedik a visszatelepítésre váró óriásvidrákat, akik aztán boldogan úsznak az Iberá Nemzeti Park szívében található élővízben, amely valójában a Paraná folyó szinte tóvá kiszélesedő része.
A videóból az is kiderül, hogy Argentínában az elmúlt évtizedekben már egyáltalán nem éltek vadon óriásvidrák. Iberában úgy ötven éve fordultak elő, s bár a szomszédos Misiones tartományban 1986-nan még megfigyeltek egy óriásvidra családot, azóta a faj – eltekintve néhány magányos állat alkalmi felbukkanásától – lényegében eltűnt Argentína összes olyan vidékéről, ahol korábban előfordult. A visszatelepítés tehát nemcsak Iberá, vagy Corrientes tartomány, hanem egész Argentína számára mérföldkő, hiszen mostantól ez a faj újra megtalálható itt.
Az óriásvidra egyébként több dél-amerikai országban is őshonosnak számít, és mindenütt veszélyeztetett fajként tartják számon. A Budapesti Állatkertben 2014-ben, tehát most már több mint egy évtizede kezdtünk el az óriásvidrákkal foglalkozni, férőhelyüket is akkor adtuk át (bár a létesítményen épp tavaly komolyabb felújítási munkákat végeztünk).
2014-ben eredetileg három nőstény állatunk volt, közülük az egyik, Alondra utazott 2019-ben Argentínába, hogy a visszatelepítési program részese legyen. Egy nőstény állatunk, Cora ugyanabban az évben a Madridi Állatkert lakója lett. Cserébe a spanyol fővárosból egy Madidi nevű hím érkezett a Budapesten maradó nőstény, Cumana mellé, akiknek kapcsolata igazi szerelem volt első látásra. Olyannyira, hogy az elmúlt években rendszeresen meg is örvendeztettek bennünket újabb és újabb kölykökkel.
Órásvidráink akrobatikus ügyességű úszásukkal, bohókás szárazföldi mozgásukkal látogatóink kedvencei közé tartoznak. „Légy ott!” élményprogram-sorozatunk részeként minden nap 13:30-kor látványetetést tartunk náluk.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!