Állatkertünk első tigrisei

Kövér Árpád, Állatkertünk egyik munkatársa állatgondozói munkája mellett az állatgyűjtemény múltjának, vagyis a régi időkben nálunk élt állatoknak egyik jeles kutatója. Az alábbiakban az általa készített összefoglaló olvasható első tigriseinkről.

Persze ehhez tudni kell, hogy azokban az időkben az állatkerti tigristartás még más volt, mint manapság. Még a szakemberek is keveset tudtak ezekről az állatokról, így szaporítani is csak nagy ritkán, alkalmilag sikerült őket, és amíg ma az állatkerti állatok sokkal tovább élnek, mint a vadonban élő fajtársaik, ez akkoriban még nem volt igaz. Így az állatkerti állatállományok utánpótlására rendszeresen újabb és újabb állatokat kellett befogni a vadonból. Korunkra persze ez az irány lényegében megfordult, ma már inkább az a jellemző, hogy a veszélyeztetett fajok állatkertben szaporított egyedeit telepítjük vissza természetes élőhelyükre.

Kövér Árpád kutatásának nyomán most bepillanthatunk az állatkerti tigristartás hőskorába, s írásából kiderül, milyen tigriseket láthatott Állatkertünkben a XIX. századi közönség.

Az állatkertünk első két tigrise az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos ötödik gyermekének, gróf Batthyány Elemér, valamint Czetwertinszky Borisz herceg ajándékaként érkezett. 1877. március 29-én foglalták el új lakóhelyüket az Állatkert akkor, Hauszmann Alajos tervezte Oroszlánházának egyik, számukra kialakított ketrecében. Az állatokat 1874 októberében hozták magukkal indiai útjukról, amely jelentős részben vadászattal telt. A két tigris anyja is az elejtett állatok között volt, a kölyköket 1874. május 29-én ejtették fogságba az India délnyugati részén található Katakeri térségében. Erről a „túráról” Czetwertinszky Borisz herceg „Az én sportom Indiában” címmel íródott naplója az egykori Vadász- és Versenylap hasábjain jelent meg 1876-ban.

Az Indiában befogott és onnan hazahozott tigrisek az Állatkertbe helyezésük előtt a Vas vármegyei Ikerváron éltek a gróf birtokán. Amikor az Állatkertbe kerültek, egy párduc is érkezett velük. Nem ajándékozásról volt szó, az állatok továbbra is a grófé maradtak, de a tulajdonjog fenntartásával idehelyezték őket, hogy a közönség is láthassa az állatokat. A hasonló megoldások ma is léteznek, a Budapesti Állatkertnek is van más állatkertbe kihelyezett állatai. De intézményünk történetében az első kihelyezés tulajdonképpen ezeknek az állatoknak az esete volt.

A kihelyezés először 1 év időtartamra szólt, ám a tigrisek egyike 1877. június 23-án az örök vadászmezőkre távozott. És sajnos nem ő volt az egyetlen nagymacska, aki hasonlóan járt, ekkortájt jutott erre a sorsra a párduc, illetve valamivel korábban a szomszédos ketrecben lakó kért oroszlán is. A híradásokban az szerepelt, hogy az állatok romlott lóhúst kaptak, ez okozta a vesztüket. Ezt azonban szinte kizárhatjuk, mert az Állatkert olyan szerződést kötött a hús beszállítójával, hogy bármilyen veszteség éri az intézményünket, aminek köze lehet a takarmányhoz, a beszállító téríti meg az okozott kárt (a vagyonával felel érte). S ebben az időben több más, nagynevű társintézményben, Schönbrunnban, vagy épp a Berlini Állatkertben is előfordult, hogy rövid idő leforgása alatt több nagyragadozók is elveszítettek. Mindenesetre Budapesten az történt, hogy a hússzükséglet kielégítése végett a fővárosi hatóságok engedélyezték, hogy állatorvosi felügyelet mellett lovakat vághassanak az Állatkertben.

Az életben maradt tigrishez, Hattyúhoz (nem tudni, hogy a gróf és a herceg adták neki ezt a nevet vagy az Állatkertben kapta) 1879. szeptember 8-án egy kb. 3 éves hím bengáli tigrist vett az Állatkert a neves hamburgi állatkereskedőtől, Carl Hagenbecktől, 2500 forintért, Amurad/Jakub khán személyében. 1879. szeptember 15-én este 6-kor engedték őket össze először (gondosan vacsora után), de e kísérlet nem bizonyult sikeresnek. A következő próbálkozás 6 nappal később (kb. délután 5 óra tájban) került sor. Ez vélhetőleg sikeres volt, mert a két állat nászából később utódok is születtek.

Az első kölykök, mindjárt négyen, 1880. július 15-én születtek. Sajnos az egyiküket Hattyú, aki nyilván tapasztalatlan anya volt, szinte azonnal agyon is nyomta, a maradék hármat akkori igazgatónk, Serák Károly vette gondjaiba, de sajnos csak tíz napig sikerült életben tartani őket.

Bő egy évvel később, 1881. október 31-én újabb királytigris érkezett, ezúttal ajándékba. Az érkezésekor közel féléves állatot Kund Béla somogyfajszi birtokostól kaptuk, aki India Kasmír régiójában található Srinagar környékén, 1881. május 27-én fogta be az akkor még csak hathetes állatot. A befogás itt is vadászathoz kapcsolódott, az anyaállat életét itt is puskagolyó oltotta ki. A kistigris a Mohamed Ali nevet kapta, a névadó Kund Béla egyik fegyverhordozója volt, aki tulajdonképpen turbánjába tekerve fogta be az apróságot.

Erről az 1881. január 10-től május 31-ig tartó vadászatról az 1881-es Vadász és Versenylap 34-36. számában „Indiai Vadász-naplóm címmel, valamint később az 1924-es Nimród 2-5. számában olvashattak az érdeklődök „Néhai Kund Béla Vadásznaplója” címmel. Ez utóbbi megjelenés érdekessége, hogy Béla nevű fia fordította angolról magyar nyelvre.

Az említett két vadászat közös pontja, pontosabban alakja az Indiában szolgáló Sir Montagu Gilbert Gerard brit katonatiszt (1874-ben még kapitány, 1881-ben pedig már alezredes) volt, aki tulajdonképpen a tanácsadói-vezetői feladatokat látta el ezeken a vadászatokon. Nemcsak Indiában, hanem Oroszországban és nálunk (Magyarországon, akkor még Osztrák-Magyar Monarchiában) is vadászott, s Kund Bélával útba ejtette Albániát és Korfu szigetét is.

A Budapesti Állatkertnek tehát három tigrise volt, Hattyú, a Batthyány grófék által hozott nőstény, Jakub Khán, a Hagenbeckéktől vásárolt hím, valamint a Kund Bélától kapott Mohamed Ali, aki, mint a névből sejthetjük, szintén hím állat volt. Emellett Hattyú újabb és újabb kölyköket is a világra hozott. Hattyú és Jakub Khán nászából az első, 1880-as alom után 1882. március 6-a körül újabb négy kölyök született, de sajnos ez a gyerekáldás még annyira sem volt sikeres, mint az előző, mert a kicsik közül három halva született, míg a negyediket az anya kettéharapta.

Időközben a másik hím, Mohamed Ali is elérte az ivarérettséget, Hattyú további utódainak már ő volt az apja. Közülük három kölyök 1884. október 25-én, illetve 26-án, további négy pedig 1886 áprilisában született. Ezeknél a kölyköknél már voltak ígéretesen kezdődő életek, akadtak egy, sőt három hónapig életben maradt utódok is közöttük, ami az akkori idők viszonyai között jó eredménynek számított.

A tenyészállatok közül Jakub khán 1888 januárjáig, Hattyú 1989 decemberéig, Mohamed Ali pedig 1890-ig élt. A korra jellemző érdekes adalék, hogy Ali halála után a bőrét kikészítették, és eljuttatták Kund Bélának, az egykori ajándékozónak. A sors egyfajta fintora, hogy 1894-ben Kund Bélát orrvadászok megölték, amikor őzet szeretett volna elejteni a birtokán, s a ravatalon ezzel a tigrisbőrrel terítették le a koporsóját.

Az Állatkert közben gondoskodott újabb tigrisek beszerzéséről is. 1888 januárjában egy ötéves hím (Jakub Khán pótlására), 1890. április 25-én egy Hagenbecktől vásárolt nőstény (Hattyú helyett) érkezett. A tenyészállatok összeszoktatása ezúttal is sikerült, a nőstény 1890 novemberében három kölyköt fialt. Közülük az egyik, egy Miska nevű állat volt az első budapesti tigriskölyök, aki sikeresen fel is cseperedett. Igaz, nem az anyja nevelte, hanem egy szoptatós dajkakutya gondjaira bízták. A kistigris és pótmamája az akkori Majomház egyik ketrecében kapott helyet. Ez az állatház egyébként több kisállat otthona is volt akkoriban, a szomszéd ketrecben például egy aprócska majomkölyök cseperedett, neki egy anyanyúl volt a dajkája.

Az 1888-ban, illetve 1890-ben érkezett tigrispárról, illetve utódaikról még 1901-ből is van adat, és amennyire a dokumentumokból kiolvasható, ők ketten, illetve az időközben felcseperedett Miska is Állatkertünk lakója volt még az 1809 és 1912 között lezajlott átépítés idején. A teljesen újjászületett Állatkert 1912-es újranyitása előtt azonban a meglévő tigrisek mellé 1911 telén három újabb állatot is beszereztek. Amíg a korábbi állatokról tudjuk, hogy bengáli tigrisek voltak, az 1911-ben érkezett állatok alfaji hovatartozása nem világos. De akár szibériaiak is lehettek! Hiszen az 1900-as évek elején elsősorban a cári Oroszország külvilág felé nyitása miatt az állatkereskedők már onnan is be tudtak szerezni állatokat. Állítólag Hagenbeck első két szibériai tigrisét Vlagyivosztok környékén fogták be kölyökként.