Két brummogó, bundás „születésnapi ajándékkal” kedveskedtünk a közönségnek Állatkertünk megnyitásának 158. évfordulóján. Ugyanis a jeles napon mutatkozott be Csángó és Hargita, a nemrégiben érkezett két fiatal barnamedve.
Augusztus 9-én, Állatkertünk 158. születésnapján mutatkozott be a közönségnek Csángó és Hargita, a nemrégiben érkezett két barnamedve. Bemutatásukkal kétéves hiányt pótlunk, hiszen barnamedvéket utoljára 2022 nyarán mutattunk be.
A két fiatal állat abban a kifutóban kapott helyet, amely korábban a jegesmedve lakóhelye volt. Az állatkerti Kisszikla északi oldalán elhelyezkedő kifutó eredetileg 1912-ben létesült, majd 2006-ban jelentősen kibővítettük, és egy nagy, a közönség felől üvegfalú medencét is építettünk hozzá. Az elmúlt hetekben már a barnamedvék fogadására készülve ismét megújult a kifutó, többek között megnöveltük az ásási lehetőséget kínáló talajfelületet, illetve különféle mászófákat, az állatoknak elfoglaltságot nyújtó berendezési tárgyakat is beépítettünk.
Hargita és Csángó mindketten fiatal, három és fél éves állatok. A Temesvári Állatkertben születtek, majd egy ideig a Veresegyházi Medveotthon lakói voltak. Onnan kerültek hozzánk nemrégiben, de mostanáig a belső férőhelyen ismerkedtek új otthonukkal. Ma volt az első alkalom, hogy a kültéri sziklakifutóra is kimehettek. A kifutóhoz tartozó tekintélyes méretű medencét a gondozók úgy töltötték fel, hogy viszonylag sekély legyen, mert bár a medvék remekül tudnak úszni, ezek az állatok még nem találkoztak túlságosan mély vízzel. A két medve szinte az egész napot a kifutó különböző zugainak felfedezésével töltötte, a közönség nagy örömére még a medencébe is leereszkedtek, ahol önfeledt pancsolásba kezdtek. A gondozók maci alakú, nagyrészt zabpehelyből készült, mazsolával díszített finomsággal lepték meg a kert új lakóit.
Állatkertünkben egyébként a megnyitás óta tartunk barnamedvéket, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A megnyitás évében, 1866-ban történetesen épp egy barnamedve, név szerint Kristóf volt a kert legnépszerűbb lakója. A maga korában nagy hírnévnek örvendő mackó első számú rajongója maga Deák Ferenc volt! A haza bölcse szinte minden nap ellátogatott brummogó kedvencéhez, sőt a korabeli pesti tréfa szerint az 1867-es osztrák–magyar kiegyezésről szóló dokumentum fogalmazványát is Kristófnak olvasta fel először.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!