Csokonai és a természetrajz

József Attila 1905. április 11-én született. Születésének évfordulója 1964 óta a magyar költészet napja, amely nagyszerű lehetőség arra, hogy a nagyközönség figyelmét a költészet szépségeire, érdekességeire irányítsák az irodalommal foglalkozók.

A dologhoz nekünk is közünk van, nemcsak azért, mert a magyar költészet remekeit mi magunk is nagy értéknek tekintjük, hanem azért is, mert a költészet és a természettudomány között a világirodalomban, és a magyar irodalomban is sok kapcsolat van.
Tavaly ilyenkor Tandori Dezső egyik állatos versét idéztük fel a költészet napja alkalmából, idén pedig azt, hogy Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) hogyan kapcsolta össze a költészetet az ismeretterjesztéssel. Ehhez persze tudni kell, hogy Csokonai, a magyar felvilágosodás korának egyik legjelesebb költőjeként a költészet, az irodalom, és korának sok közéleti kérdése mellett élénken érdeklődött a természettudományok iránt is. Jól ismerte kora meghatározó természettudósainak munkásságát, így a nagy svéd botanikus és rendszerező, Linné, valamint a német természettudós, Johann Friedrich Blumenbach műveit is. Emellett növényeket gyűjtött, botanikai tárgyú eszmecseréket folytatott a növénytan iránt ugyancsak élénken érdeklődő Fazekas Mihállyal (a Lúdas Matyi szerzőjével), s kapcsolatot tartott fenn a kor jeles hazai tudósaival, például Földi Jánossal is (akinek a halálára még rövid verset is írt).

A természet iránti érdeklődése műveiben is visszaköszön. Például a Dorottya, vagyis a’ dámák’ diadalma a fársángon című komikus vígeposza, ahogy ő maga írta, „furcsa vitézi versezete” néhány sorában is. A Dorottyát Csokonai 1798-ban, somogyi tartózkodása idején írta, de csak 1804-ben jelent meg nyomtatásban. A művet vígeposzként az jellemzi, hogy az ókori klasszikus eposzokból ismert irodalmi eszközökkel nem az eposzi műfajt eredetileg jellemző hősi cselekményeket mutat be, hanem inkább hétköznapi tréfás élethelyzeteket jelenít meg ezen a módon. A mű fő ihletőjének a jeles angol költő, Alexander Pope Fürtrablás című komikus hőskölteményét tekinthetjük.
Mivel a klasszikus eposzokban a görög-római mitológiából ismerős istenségek is fel szoktak tűnni, természetesen Csokonai Dorottyájában is szót kap néhány mitológiai figura, köztük a szerelem istennője, akit sok elnevezése közül a költő Cythere, illetve Citére néven emleget, de azonosnak tekinthető Vénusz istennővel. Amikor Vénusz a szerelem hatalmáról beszél, többek között a természetből hoz példákat, többféle állatot és növényt is megemlítve:

Még a hiéna73 is, bár szeme szikrádzik,
Foga vérbe fered, nékem megjuhádzik.
Előttem a lajhár74 friss játékot tészen,
S e leglomhább állat vídám s virgonc lészen.
Béborítom a nagy balénát75 lángokba,
S párt keres a fagyos grönlandi habokba.
Béönthetem tüzem egy férgecskébe is,
Bár kicsiny a szíve, s hideg a vére is.
Sőt bogaracska nősz másik bogaracskán,
Sok millió nemzik fiat egy fogacskán.
Egyszóval, nincs állat, mellyben tűz nem érzik;
Sőt ezt a nem mozgó plánták76 is mind érzik;
A pompás pálmának, a silány penésznek77
Fajtái mind az én híremmel tenyésznek.

Az egyes állatok és növények nevét Csokonai mind megjelölte, és mindegyikhez írt magyarázó lábjegyzetet is, hogy költészetét összekapcsolja némi természettudományos ismeretterjesztéssel. Ezekben a lábjegyzetekben nemcsak a már említett Blumenbachra és Földi Jánosra hivatkozott, hanem a német a Georg Christian Raff valójában gyermekeknek írt természetrajzára is, amely 1799-ben jelent meg magyarul Fábián József fordításában (ugyanennek a könyvnek egy későbbi, 1846-os fordítása annak a Táncsics Mihálynak a nevéhez fűződik, akit a forradalmi ifjúság 1848. március 15-én várbeli börtönéből szabadított ki).

Hiéna ábrázolása Csokonai korából, a német Georg Christian Raff természetrajzának Fábián József fordításában megjelent, 1799-es magyar kiadásából, amelyet Csokonai maga is olvasott

A hiénáról például ezt a lábjegyzetet írta Csokonai:
A HIJÉNA egy kegyetlen állat, mellyet soha tökélletesen meg nem szelídithetni. Irtózva kell olvasni, amiket erről az állatról írnak az útazók és természetvizsgálók; aki magyar olvasóim közzűl a hiénáról keveset vagy éppen semmit sem tud, ne múlassa el megolvasni, amit RAFF után felőle beszéll tiszteletes FÁBIÁN József úr a Természeti históriának (Veszprém, 1799. n. 8.) 497. és 498. lapján.

A lajhárról a költő a következő ismereteket osztotta meg a Dorottya olvasóival:
LAJHÁR, Földi és Fábián elnevezések után az a minden állatok közt legtúnyább, leglassúbb és legostobább négylábú állatocska, melly görögűl bradypus, deákúl ignavus vagy tardigradus, franciáúl paresseux, németül Faulthier, az amérikaiaknál pedig a maga sipitnya szavairól AI nevet visel. Minthogy ennek természetét is járatlan olvasóim magyar könyvből is megtanúlhatják, útasítom őket az említett Históriájára FÁBIÁN úrnak a 604-606. lap. Vessék egybe ezzel a FÖLDI jegyzését is, mellyet a Természeti Históriának (Pozsony. 1801. 8.) 55-dik lapján tészen, Blumenbach után. Megnézhetni Johann Friedrich BLUMENBACH’S Handbuch der Naturgeschichte. IV-te Auflage, Göttingen 1799. 8. Seite 72.

Nem maradhatott ki természetesen a bálnával kapcsolatos ismeretterjesztés sem:
A BALÉNA legnagyobb neme a cethalaknak, sőt a legnagyobb állat a mi földünk kerekségén; mert 10-15 öl van a hosszasága, s általjában van a teste százannyi temérdekségű, mint a mi ökreinké. Terem az északi és déli Óceánuson; legjelesben pedig az északi pólus felé hajló, kietlen Grönlandiának környékén. – Ennek is egész formáját, természetét és fogása módját megolvashatni Földinél 108. és 109. lap., hosszasabban pedig Fábián Raffjának 589. lapjától egészen az 599. lapig.

A magyar felvilágosodás korában, amelynek kezdetét 1772-től, Bessenyei György híres drámája, az Ágis tragédiája megjelenéstől számítunk, különösen fontos volt a magyar irodalommal, nyelvvel és természettudományokkal foglalkozó emberek együttműködése. Hiszen a nyelvújítás és a nyelvművelés fontos, akkoriban sok feladatot adó területe volt annak a szókincsnek a megteremtése, amely a természettudományok műveléséhez szükséges, és amellyel a magyar nyelv ezt megelőzően nem igazán rendelkezett. Ez a munka a kor olyan jeles személyeinek együttműködésével volt lehetséges, mint Csokonai, Fazekas Mihály, Diószegi Sámuel, Kazinczy Ferenc vagy éppen Földi János.