Fergeteges ebrengeteg

A Nagyszikla északnyugati oldalában látható ázsiai vadkutyák ismét megörvendeztettek minket néhány aprósággal. Egészen pontosan öt kölyök született náluk március utolsó napjaiban. Április és május hónapokban persze még nem lehetett túl sokat látni belőlük, hiszen az idő nagy részében a szülők által kialakított búvóhelyen tartózkodtak. Júniusra azonban már elég nagyokká és fejlettekké váltak ahhoz, hogy többet mozogjanak, és idejük legnagyobb részét már a rejtekhelyen kívül töltsék, a kifutó olyan részeiben, ahol a nagyközönség is jól láthatja őket. A nagy hőségben persze ők is inkább pihennek, akárcsak a falka felnőtt tagjai, de a kora délelőtti órákban, illetve késő délután, zárás előtt sokkal többet szoktak mozogni. A kicsik különösen sokat játszanak, hancúroznak, de persze még most is sok pihenésre van szükségük.

Vadkutya csapatunk a nemrégiben született kölykökkel együtt most már kéttucat egyedet számlál. A legérdekesebb látványt akkor nyújtják, amikor a gondozók látványetetést tartanak. Légy ott! élményprogram sorozatunk programkínálatában minden nap szerepel a ragadozók látványetetése, éspedig délelőtt 10 órakor, de az naponta változik, hogy épp mely ragadozók látványetetésével készülnek a gondozók. Az aznapi programot az India-ház előtti táblára szokták kitenni. A vadkutyák mellett az oroszlánoknál, a tigriseknél, a perzsa leopárdoknál, a vörös pandáknál, illetve a manulnál, azaz a pusztai macskánál is szoktunk látványetetést tartani.

Az ázsiai vadkutyákat (Cuon alpinus) egyébként vörös kutyának, néha vörös farkasnak, illetve dólnak (dhole) is szokták nevezni. Ez utóbbi elnevezés az India déli részén beszélt kannada nyelv szókészletéből ered, és Rudyard Kipling angol írónak, költőnek köszönhetően számos nyelvben használatos nemzetközi műveltségszóként az ázsiai vadkutyák (egyik) neveként. Kipling híres novellagyűjteményében, A dzsungel könyvében ugyanis a vadkutyákról, „dekkáni dólokról” is szó esik.

Az ázsiai vadkutya egyébként nemcsak Indiában honos, hanem Kínában, Nepálban, Bhutánban, Bangladesben, Mianmarban, Thaiföldön, Laoszban, Kambodzsában, Vietnámban, Malajziában és Indonéziában is. Méghozzá nemcsak trópusi erdőségekben, hanem hegyvidéki területeken, akár 5000 méteres tengerszint feletti magasságban is. Ennek megfelelően olyan vidékeken is otthon érzi magát, ahol telente hűvösre fordul az idő, sőt még hó is szokott esni.

Sajnos vadonbeli állománya csökkenőben van, ami elég nagy baj, mert ragadozóként fontos szerepet tölt be a természet háztartásában. A vadon élő, felnőtt, szaporodóképes egyedek számát néhány ezerre becsülik a szakemberek, ezért a természetvédelmi világszövetség (IUCN) Vörös listáján a dól veszélyeztetett fajként szerepel. Az állatkertek összehangolt tenyészprogrammal segítik az ázsiai vadkutyák megmentését: ebben a programban vesz részt a mi Állatkertünk is.

Budapesten 2008 óta foglalkozunk dólokkal, akkor érkeztek az első tenyészállatok. Az első budapesti születésű kölykök pedig egy évvel később, 2009-ben jöttek a világra. Azóta rendszeres a vadkutya szaporulat Állatkertünkben. A felcseperedő kölykök nagy része persze idővel „kirepül a szülői házból”, vagyis más, ugyancsak a tenyészprogramban részt vevő állatkertbe kerülnek. A budapesti születésű állatok így a világ minden tájára eljutottak az USA-beli Apple Valley-ben működő Minnesota Zoo-tól kezdve a Berlini Állatkerten át egészen Novoszibirszkig.

Vadkutyáink férőhelyét a Nagyszikla északnyugati oldalában alakítottuk ki. Kifutójukat épp a tavalyi, 2024-es esztendőben korszerűsítettük az Állatkerti Alapítvány támogatásával, melyeket a vadkutyáink nevében is köszönjük!