Hidegvérrel a hidegben

A trópusi, szubtrópusi állatoknak sok tekintetben könnyű dolguk van. Persze az ő élőhelyükön sem mindig egyforma időjárás, száraz és nedves évszakok váltakozhatnak, de a hűvös ősz és a hideg tél kihívásaival nem kell szembenézniük. Más a helyzet azonban Magyarországon, és általában a mérsékelt éghajlaton: az itt élő állatok a téli viszonyokhoz is alkalmazkodtak.

Az emlősök vagy áttelelnek, vagy téli álomba merülnek, a madarak között szintén vannak maradók, de olyanok is, akik télre melegebb vidékekre vonulnak. Általános szabály azonban náluk, hogy azok az állatok maradnak helyben és azok maradnak aktívan a télire, akik a téli időszakban is találnak táplálékot. ha elegendő a táplálék, az szolgáltat annyi energiát, hogy – némi hőszigetelő tollazattal vagy szőrzettel – átvészeljék a hidegebb időszakot. Ha azonban olyasmit esznek, ami télen nem férhető hozzá, marad a téli álom vagy a vándorlás.

A hüllők esetében a dolog még bonyolultabb. Ők ugyanis változó testhőmérsékletű állatok. Ennek az élettani sajátosságnak a megjelölésére régebben a hidegvérű elnevezést használták, de valójában itt nem a hideg vagy a meleg vér a lényeg, hanem az állandó vagy a változó testhőmérséklet. A madarak és az emlősök testhőmérséklete állandó, ami számos élettani előnnyel jár a számukra, ugyanakkor az állandó testhőmérséklet fenntartása energiaigényes dolog, ehhez több táplálékra, gyakori táplálkozásra van szükség.

A hüllők változó testhőmérsékletűek. Ez azt jelenti, hogy az egészséges állatok testének hőmérséklete is viszonylag tág határok között változik, attól függően, hogy milyen a környezet hőmérséklete. Ehhez kevesebb táplálék kell, ráadásul a szervezet energiaháztartásában fontos szerepe van a nap melegének: ezért is szoktak a hüllők olyan gyakran napfürdőzni.

A tél közeledtével, de igazából már az ősz hűvösebb időszakaiban is, a mérsékelt égövi hüllők számára nagy kihívást jelent életfolyamataikat a szokott módon fenntartani. Hiszen sokuknak a tápláléka is egyre kevésbé válik hozzáférhetővé, de még ha volna mit enni, a változó testhőmérséklet még akkor sem tenné lehetővé a boldogulást a mind hidegebbé váló időben, hiszen világos, hogy egyre kevesebb lehetőség kínálkozik a napfürdőzésre. A mérsékelt égövi hüllők tehát egyszerűen „elteszik magukat télire”. Akár úgy is mondhatnánk, hibernálják magukat, habár ez nem egészen pontos kifejezés. A hüllők speciális téli nyugalmi állapotának ugyanis brumáció a neve (de a dolognak nincs köze a medvékhez), illetve az aestiválás kifejezést is szokták használni.

A brumáció lényegében azt jelenti, hogy az anyagcsere takarékos üzemmódban, mondhatni takaréklángon működik, épp csak annyira, hogy az állat még életben maradjon. Ehhez persze biztonságos, fagyvédett telelőhely is kell, ami földalatti üregekben, sziklahasadékokban és másutt is lehet, attól függően, hogy milyen fajról van szó. Hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, a mocsári teknős például a víz alatt vermeli el magát, tehát oxigénben eléggé szegényes környezetben. Mivel normál esetben tüdővel lélegzik, ez bizony elég furcsán hangzik. A „hátsó felén” azonban van egy hajszálerekkel sűrűn átszőtt hólyag, amelynek segítségével a vízben oldott oxigént is ki tudja vonni. Normál körülmények között ez ugyan nem lenne elegendő a számára, de a lelassult anyagcsere mellett ennyivel is beéri a szervezete.