Állatkertünk területén több tekintélyes méretű és korú faóriás áll. Köztük a legnagyobbak és a legkorosabbak javarészt a platánok és a nyárfák közül kerülnek ki. Ám mind közül az a hatalmas platán tűnik a legöregebbnek, amely a tóparti sétányon áll.
A magyar „állatkert” szó roppant kifejező, hiszen nemcsak az állatok bemutatására utal, hanem arra is, hogy mindez egy kertben, parkosított környezetben történik. És valóban, szinte minden állatkertben nagyon hangsúlyos és fontos a park. Nálunk pedig különösen, hiszen mi nemcsak egyszerűen egy parkosított állatkert vagyunk, hanem állat- és növénykert. Vagyis itt botanikus kerti színvonalú gyűjteményes kertről, botanikai kollekcióról van szó.
Ez azt is jelenti, hogy bár állatgyűjteményünk olyan változatos, hogy fajgazdagsága nemzetközi összehasonlításban is kimagasló, a nálunk bemutatott növényfajok, fajták és változatok száma még az állatokét is meghaladja. Növényeink közül különösen nagy jelentőségűek a fák, illetve az egész dendrológiai gyűjtemény, amelynek kialakítása természetesen már Állatkertünk létesítésekor, az 1860-as évek közepén kezdődött, elsősorban a nagynevű kertész, Petz Ármin elképzelései szerint.
Mivel az Állatkert már közel 160 éve létezik, természetes, hogy szép számmal akadnak a kert területén tekintélyes korú, és ennek megfelelően igen méretes fák is. A legnagyobbak és a legkorosabbak jórészt a platánok és a különféle nyárfák, például kanadai nyárak közül kerülnek ki, de mind közül az a hatalmas platán tűnik a legöregebbnek, amelyik a Nagy-tó és a Japánkert közötti sétány mentén áll.
A faóriás pontos korát sajnos nem tudjuk, erről nem árulkodnak az írásos dokumentumok. Bántani sem akarjuk, hogy évgyűrűket számoljunk, így elsősorban mérete, törzskerülete alapján következtethetünk a korára. Ennek alapján nemcsak, hogy a legidősebb fának tűnik Állatkertünk terültén, hanem még az is lehet, hogy már akkor is megvolt, amikor Állatkertünk 1866-ban megnyitott. Származhat abból a telepítésből, amelyet az Állatkert létesítésekor végeztek, a már említett Petz Ármin irányításával, illetve lehet, hogy még ennél is korábbi, s talán annak a faiskolának a maradványa, amely ugyanezen a területen működött még azelőtt, hogy az Állatkert létrejött volna.
Környezetében a Nagy-tavat az 1866-os megnyitásra alakították ki Reitter Ferenc tervei szerint (bár akkor még egy kicsit más volt az alakja), a tóparti, a Nagy-tó víztükre felé terméskővel lakott támfalú sétányt pedig az 1930-as években alakították ki az akkori igazgató, Nadler Herbert kezdeményezésére (ezért néha Nadler-sétánynak is szokták nevezni). A szomszédos Japánkert már a második világháború után, az 1960-as évek elején létesült.
Ha egy kicsit felidézzük a történelmi ismereteinket, és belegondolunk, mi minden történt 1866 óta, akkor elképzelhetjük, hogy mi mindent kellett átvészelnie ennek az idős platánnak is. Például a háborút, a bombázásokat (idős fák törzsének belsejében szoktunk is repeszdarabokat találni), a környezetében véghez vitt átalakításokat, és így tovább. Idős platánunk azonban egyelőre dacol az idővel, és a korához képest jó állapotban van.
Ezt onnan tudjuk, hogy külsős kertészeti munkatársunk két évvel ezelőtt átfogó felmérést, favizsgálatot, ezen belül akusztikus tomográf vizsgálatot végzett az öreg platánon. Az eredmények igen megnyugtatók voltak, úgyhogy minden esély megvan arra, hogy a tóparti platánban még sokáig gyönyörködhetünk.
A mellékelt kép még múlt nyáron készült, hiszen a platánok nem örökzöldek, lomblevelei az ősz során nagyrészt lehullottak. Jövő nyárra viszont megint úgy fog kinézni, mint a felvételen.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!
