Az elmúlt napokban a mostanában szokásos telekhez képest különösen hideg időjárásban és sok hóban volt részünk. Úgy tapasztaltuk, ebben az időben sokakban felmerül a kérdés, mi lehet ilyenkor Állatkertünk lakóival, vajon nem okoz-e nekik nehézséget a sok hó és a nagy hideg. Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen még a zimankóra is fel vagyunk készülve!
Az Állatkertünkben lakó különféle állatoknak más és más a hőmérsékleti igényük. De ez nem is meglepő, hiszen vannak köztük trópusi és szubtrópusi éghajlaton, a mérsékelt és a hideg égövben honos fajok is, akik természetesen mind őshazájuk klimatikus viszonyaihoz alkalmazkodtak. Ezt figyelembe is vesszük a róluk való gondoskodásban, és eleve olyan férőhelyeket alakítottunk ki számukra, ahol a hőmérsékleti igényeiknek megfelelő körülmények között tarthatjuk őket.
Persze a természetben sem mindig egyforma az időjárás, változik a hőmérséklet is. Ezért minden állat saját hőszabályozással is rendelkezik. Ennek hatékonysága persze függ attól, hogy „melegvérű”, szabatosabban fogalmazva állandó testhőmérsékletű, vagy pedig változó testhőmérsékletű, vagyis „hidegvérű” állatról van-e szó. A változó testhőmérsékletű állatok élettani sajátossága, hogy testhőmérsékletük viszonylag tág határok között változik. Ennek persze vannak hátrányai: például sok hüllő csak akkor tud igazán jól mozogni, ha előtte hosszan sütkérezett a napon. Ráadásuk a „hidegvérű” állatok jelentős része nehezen tud boldogulni hideg éghajlaton. Cserébe viszont testméretükhöz képest viszonylag kevés táplálékra van szükségük. Az állandó testhőmérsékletű állatok anyagcseréje sokkal nagyobb „fordulatszámon” működik, testhőmérsékletüket közel állandó szinten tartják, ám ehhez sok energia, ahhoz pedig nagyobb mennyiségű táplálék kell a szervezet számára. Ezért van egyébként az is, hogy ugyan a sarkvidéki körülményekhez alkalmazkodott emlősöket vagy madarakat szép számmal ismerünk, a hüllők között nemigen vannak sarkvidéki fajok.
Az állatok számára a leginkább ideális hőmérsékletet az állati test energetikájával foglalkozó szakemberek termoneutrális, azaz hősemleges hőmérsékletnek hívják. Ezen a hőmérsékleten az állat anyagcserefolyamatai során termelődő hő és a szervezetnek a külvilággal való hőcseréje egyensúlyban van, így az állatnak nem kell sem hűtésre, sem fűtésre energiát fordítania. Ha a külső hőmérséklet a hősemlegesnél magasabb, működésbe lépnek a szervezet hőszabályozó rendszerének hűtő funkciói. Ezek legtöbbször párolgás útján vonják el a fölös hőt a szervezettől, például úgy, hogy az állat izzad, liheg, vagy a torkát lebegteti. Ez utóbbi elsősorban a madaraknak szokásuk. Persze ehhez még hozzájárul az is, hogy az állatok ilyenkor hűvösebb helyet keresnek, kevesebbet mozognak és kevesebbet esznek, hiszen a mozgás és az emésztés is hőt termel. Ha a környezet hőmérséklete a hősemlegesnél alacsonyabb, akkor az állat igyekszik csökkenteni a hőveszteséget és „fűteni” kezd. A gyakorlatban ez intenzívebb anyagcserét, és így nagyobb hőtermelést jelent, illetve a kültakaró hőszigetelő képességének növelését például a szőrzet vagy a tollak felborzolásával. És persze ilyenkor az állatok melegebb, szélvédettebb helyet keresnek.
Az állatok tehát hőszabályozással és viselkedési reakciókkal alkalmazkodnak a hőmérséklet változásához. Ennek azonban megvannak a maga korlátai, vagyis a hőmérsékleti tűrőképességnek van alsó és felső határa. Ami persze jobbára annak felel meg, hogy az állat természetes élőhelyén milyen időjárási és hőmérsékleti viszonyok szoktak előfordulni.
Mivel Állatkertünk lakóinak többsége eredetileg a magyarországinál melegebb éghajlaton őshonos, a téli időszakban ugyanúgy fűteni kell rájuk, mint ahogy mi emberek is fűtjük otthonainkat. Sőt, valójában még jobban, hiszen előfordul olyan eset, hogy ősszel, a tél közeledtével, először csak viszonylag rövid ideig van hűvösebb. Ilyenkor az emberek gyakran nem kapcsolják még be a fűtést arra a néhány napra, hanem inkább jobban felöltöznek. Az állatkerti állatokra azonban nem adhatunk pulóvert, nekik ilyenkor is fűtésre van szükségük, amiből az is következik, hogy az Állatkertben valamivel hosszabb szokott lenni a fűtési idény, mint a lakásokban.
Kifejezetten műszaki kérdés, hogy mivel fűtünk. Eleinte csak különféle kályhák voltak az egyes állatházakban, majd a 20. század elején elkezdődött a komolyabb fűtési rendszerek kiépítése. Sok-sok évtizeden át koksszal fűtöttünk, amelyből egy-egy fűtési szezonban akár 40-80 vagonnyit is eltüzeltünk az Állatkert kazánjaiban. Az 1980-as években, ahogy sok más helyen is az országban, az Állatkertben is egy gázprogram valósult meg: az állatházak fűtését ettől kezdve gáztüzelésű kazánok biztosították, ami sokkal egyszerűbb, mint a koksz alapú fűtés, hiszen nincs szükség tüzelőanyag-tárolásra, és a hamu, salak eltávolításával sem kell bajlódni. Ám ennél még fontosabb, hogy egységnyi hőmennyiség előállítása földgázból sokkal kevesebb környezetterheléssel jár, mintha ugyanezt szén, koksz elégetésével tennénk. Még hatékonyabb hőtermelést, illetve a füstgáz-kibocsátás további csökkenését értük el akkor, amikor a hagyományos gázkazánokat egy korszerűsítés során nagyobb energetikai hatásfokú kondenzációs kazánokra cseréltük.
Még fontosabb lépés volt bő egy évtizeddel ezelőtt a termálhő alapú fűtési rendszer kiépítése. Ennek alapja a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), a FŐTÁV és az Állatkert kölcsönös előnyökön alapuló megállapodása volt. Tudnivaló, hogy a Széchenyi Fürdőt tápláló Széchenyi II. kút (Szent István forrás) 1240 méter mélységből feltörő termálvize mintegy 77 °C-os. Ez természetesen túl forró ahhoz, hogy közvetlenül a medencékbe töltsék, úgyhogy hűteni kell. A fürdő számára villamosáram megtakarítást jelent, hogy a hulladékhő egy részét az Állatkert számára adják át.
A Széchenyi Fürdőben lévő hőcserélőben a termálvíz átadja a hőjét a szekunder fűtővíznek, amely az Állatkerti körút alatti vezetéken keresztül jön át az Állatkertbe. egészen pontosan az Elefántház pincéjében lévő hőelosztó központba. Innen indulnak ki a vezetékek, amelyek a sétányok alatt viszik a melegvizet az Állatkert 15 hőközpontjába, amelyeken keresztül 29 állatházat és egyéb épületet fűtünk. Három hőközpontban emellett használati melegvizet is előállítunk a termálvíz hője segítségével.
Ezt a termálhő alapú fűtési rendszert a 2011-es és a 2012-es esztendőben építettük ki (a munkálatok kezdetekor nem alapkőletétlet, hanem „alapcsőletételt” tartottunk), és azóta is működik. Természetesen párhuzamos fűtési rendszerként a kondenzációs kazánok is megmaradtak, mert a termálhő alapú fűtésnek vannak bizonyos energetikai korlátjai, nagyobb hidegben a termálhó mellett segédüzemként a kazánokat is működésbe kell helyezni. Ez alól lényegében csak a Cápasuli a kivétel, mert az úgy van kialakítva, hogy a létesítmény fűtési igénye teljes egészében a termálhőből fedezhető.
A termálhő alapú fűtésnek kettős haszna van. Egyrészt gazdaságosabb, hiszen egységnyi hőmennyiség előállítása termálhőből olcsóbb, mint földgázból. Másrészt a termálhő alapú fűtés környezetbarát megoldás, hiszen semmilyen füstgáz kibocsátásával nem jár. Azzal, hogy a szükséges hő jelentős részét geotermikus energia felhasználásával állítjuk elő, éves szinten 500-700 tonnával csökkentettük a szén-dioxid kibocsátást, és más füstgázok kibocsátása is jelentős mértékben csökkent.
A környezetbarát fűtési rendszer kiépítése annak idején – közel másfél évtizeddel ezelőtt – 395.258.000 forintos beruházást jelentett. Ennek az összegnek azonban csak a 10 %-át kellett közvetlenül az Állatkertnek kifizetnie. A teljes beruházási költéség 60 %-át az Európai Unió adta, 30 %-ot pedig az Állatkertet fenntartó Fővárosi Önkormányzat biztosított.
A termálhő alapú fűtési rendszer, amely tehát európai uniós társfinanszírozással valósult meg, olyan jól sikerült, hogy maga az Európai Unió kifejezetten követésre méltó programnak találta. Annyira, hogy amikor Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság korábbi, energiaunióért felelős alelnöke Budapesten járt, programjába beiktatta az Állatkert meglátogatását és a fejlesztés nyomán kiépített fűtési rendszer megtekintését is, majd az azt követő sajtótájékoztatón igen elismerően nyilatkozott a nálunk kialakított környezetbarát fűtési rendszerről.
A pozitív tapasztalatok alapján egyébként a 2012-ben még csak nagy vonalakban vázolt elképzelésként létező, mára azonban mintegy 80 %-os műszaki készültéségben lévő új állatkerti létesítmény, a Biodóm fűtési rendszerét is úgy terveztük meg, hogy ott is a termálvíz hulladékhője adja a fűtést. Ehhez egy másik vezeték épült ki a Széchenyi Fürdő és az Állatkert, ezen belül a Biodóm között. Itt azonban a segédüzemi, „rásegítő” fűtést, amelyet olyankor használunk, amikor a nagy hidegben a termálhő önmagában nem elég, nem kazánokkal, hanem távhővel oldjuk meg, ugyanis a Biodómba a FŐTÁV távhővezetéke is be van kötve.
Ahhoz egyébként, hogy állataink számára megfelelő hőmérsékletet biztosítsunk, valójában nemcsak a fentiekben részletesen leírt, termálhő alapú fűtési rendszerre van szükség. Ezekkel a rendszerekkel nagyobb tereket, például az állatházak belső tereit fűtjük. Vannak azonban olyan állatok, akiknek speciális egyedi fűtésre is szükségük van. Ezek elsősorban terráriumi állatok, akik például lámpa alatt sütkérezhetnek, és élvezhetik a terrárium aljzatába beépített elektromos fűtőszálak adta kellemes meleget is.
