Kis matakó született

Újabb utódnak adott életet Luna, a matakó anyuka. A kicsi április 8-án, vagyis csaknem egy hónappal ezelőtt látta meg a napvilágot. Bár a nagyközönség elvileg már korábban is láthatta, hiszen a matakók férőhelye a Pálmaház látogatható területén, a terjedelmes üvegház központi csarnokában van, a gyakorlatban a kicsi ideje nagy részét anyjával együtt elrejtőzve töltötte. Egy hónap elteltével azonban már elég fejlett ahhoz, hogy gyakrabban merészkedjen elő rejtekhelyéről, így egy kis szerencsével már látogatóink is megcsodálhatják.

A matakó, más néven déli háromöves tatu (Tolypeutes matacus) Dél-Amerikában őshonos. A húsznál is több ismert tatufaj közül inkább a kisebb, vagy legalábbis közepes termetű fajok közé tartozik. Állatkertünkben 2016 óta foglalkozunk matakókkal (pontosabban az első állatunk még 2015 végén érkezett, de a nagyközönség 2016 óta láthatja nálunk ezt az állatfajt), az első budapesti matakó kölyök pedig 2018-ban jött világra. A Briósnak elnevezett állatról akkoriban egy kisfilmet is közzétettünk (amely kisfilmben nemcsak ő szerepelt, hanem az akkori sörényes hangyász kölyök, Flódni is). Azóta több alkalommal is sikerült szaporítani a matakókat, és a cseperedő fiatalokról rendszeresen készültek videók. Sőt, még arról is volt mozgóképes beszámoló, amikor a koronavírus világjárvány miatt zárva volt az Állatkert, és a matakókat gondozóik kirándulni vitték a Pálmaház szomszédságában található Japánkertbe.

Matakó tenyészpárunknak, Lunának és Ricardónak utoljára másfél évvel ezelőtt volt kölyke. A 2023 decemberében született, de 2024 első napjaiban bemutatkozott állat annak idején a Don Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo nevet kapta. Tony – mert a hosszú nevű állatot röviden csak így szoktuk emlegetni – azóta sokat nőtt, de jelenleg is Állatkertünk Pálmaházában lakik. Igaz, már nem az anyukájával, hanem a lajhárokkal társbérletben.

A mostani kicsi, aki egyébként nősténynek bizonyult, és azt is megfigyeltük, hogy bőre és páncélja valamivel sötétebb árnyalatú, mint a legtöbb matakóé. Nevet egyelőre még nem kapott, de amint döntés születik a név kiválasztás módjáról, arról természetesen weboldalunk olvasóit is tájékoztatjuk majd.

A tatukról – más néven övesállatokról – egyébként tudnivaló, hogy az emlősök közé tartoznak. Ezt már csak azért is érdemes leszögezni, mert az a tény, hogy a tatuk testét páncélzat borítja, többeket is elbizonytalanít. Megesett, hogy az ízekből álló páncél miatt volt, aki azt gondolta, hogy a tatuk a pincebogarakkal lehetnek rokonságban (amelyek egyébként nem is bogarak, hanem ászkák). Természetesen erről szó sincs, a tatuk ugyanis a vendégízületesek közé tartoznak, az emlősállatok azon csoportjába, ahová a tatukkal rokonságban álló lajhárokat és hangyászokat is soroljuk.

A tatukat armadilló néven is szokták emlegetni. Ez a spanyol eredetű elnevezés az állatok testét borító páncélzatra utal. A csontos páncél nem a csontvázhoz kapcsolódik, mint például a teknősöknél, hanem bőreredetű képződmény. Általában egy vállövi és egy medenceövi vértből, a köztük található övekből, illetve a fejtetőt és a farkat védő csontpajzsból áll. Mivel az egyes elemek között rugalmas a kapcsolat, az állatok a súlyos páncél ellenére is könnyedén mozognak, és akár össze is tudnak gömbölyödni.

Más kérdés, hogy az összegömbölyödés milyen mértékű. A tatuk legtöbb fajára a részleges összegömbölyödés képessége jellemző, ezért nekik más trükköt is be kell vetniük ahhoz, hogy páncélozatlan, puha hasi oldaluk védve legyen. Általában úgy oldják meg a dolgot, hogy villámgyorsan beássák magukat a talajba. A hátuk persze hozzáférhető, de az páncélozva van, felfordítani viszont szinte lehetetlen őket, olyan erősen kapaszkodnak nagy karmaikkal a maguk ásta gödröcske szélébe.

A matakónak nincs szüksége ilyen trükkre! A csontpáncélt alkotó elemek közötti kapcsolat annyira rugalmas, hogy az állat szinte tökéletes, páncélozott labdává képes összegömbölyödni. A fej és a farok pajzsa csaknem hézagmentesen lezárja a minden oldalról védett gömböt.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a tatukat nemcsak a ragadozóktól védi a páncél. Mivel ezek az állatok sokat ásnak, nagy hasznát veszik annak, hogy a páncél a test felett lévő föld súlyát is segít megtartani. A páncél tehát – bányászati szakkifejezéssel élve – afféle különleges vágatbiztosító szerkezet is, amelyet az állat természetesen mindig magával visz.