Mindenki tudja, hiszen a világon mindenütt így szokás, hogy az állatkerti kifutókhoz, bemutatóhelyekhez azt is ki szokták írni, hogy milyen állat lakik ott, és melyek róla a legfontosabb tudnivalók. Így van ez nálunk is, már 160 éve. Persze ennek a dolognak is megvan a maga históriája. Mostani cikkünkben ezzel a témával foglalkozunk.
Állatkertünk barátai előtt nem titok, hogy a 2026-os esztendőt jubileumi emlékévvé nyilvánítottuk. Idén leszünk ugyanis 160 évesek. A tulajdonképpeni születésnap persze csak augusztusban lesz esedékes, ám az évforduló kapcsán az év során többször is készülünk majd programokkal, és weboldalunkon is rendszeresen teszünk közzé az Állatkert történetéről szóló tartalmakat, érdekességeket. Ezúttal arról lesz szó, hogy az idők során hogyan fejlődtek azok az ismeretterjesztő táblák, amelyeket az állatok kifutóihoz szoktunk kitenni. Merthogy – mint mindennek Állatkertünkben – ennek is megvan a maga históriája.
Minden állatkertben magától értetődő, hogy az állatok kifutójánál, férőhelyénél tábla jelöli, pontosan milyen állat is látható ott. Ilyen fajnévtáblák a mi Állatkertünkben is kezdettől fogva, vagyis már az 1866-os megnyitástól kezdve léteztek. Ezek a régi időkben elegáns, porcelán táblák voltak, amelyeken azonban az adott állatfaj magyar és tudományos (latin) nevén, esetleg őshazájának megjelölésén kívül egyéb információ nem is nagyon szerepelt. A későbbiekben zománcozott, illetve fém- vagy falemezre festett táblák kerültek divatba, de a táblákon szereplő információ ugyanaz maradt. Aki többet szeretett volna megtudni az állatokról, annak vagy az útmutató füzetet volt érdemes megvásárolnia, vagy pedig az Állatkert újságját olvasva tájékozódhatott részletesebben. A festett táblákat egyébként címfestő készítette, vagyis olyan mesterember, aki például cégtáblák, vagy kirakatok feliratainak készítésével foglalkozott.
Az 1950-es évek közepétől kezdve a korábbiaknál sokkal erőteljesebben fogalmazódott meg az Állatkert oktató, ismeretterjesztő szerepe, ami elsősorban az intézmény élére 1956 márciusában kinevezett igazgatónak, Anghi Csabának volt köszönhető. Ez a szemléletváltás az állatkerti táblákat is érintette, és elindult egy olyan fejlődési folyamat, melynek során az állatok kifutóihoz kirakott táblák egyre több információt tartalmaztak.
Első lépésként az állatok forintban kifejezett értékét kezdték el feltüntetni, elsősorban az nagyobb értékű emlősállatok fajtábláin. Ezzel az információval a látogatók felelősségérzetét szerették volna erősíteni, ugyanis azokban az időkben több nagy értékű állat is elpusztult látogatói felelőtlenség miatt. Úgy gondolták, ha a látogatók tudják, hogy az állatok felelőtlen etetése, veszélyes tárgyak bedobálása mekkora pénzben kifejezhető kárt okozhat, talán valamivel fegyelmezettebben viselkednek, és az ilyen esetek száma csökkenni fog.
A következő lépés olyan fajismertető táblák készítése volt, amelyek nemcsak az adott állatfaj nevét tüntették fel, hanem részletesebb tájékoztatást is adtak róla, lehetőleg az elterjedési terület térképes ábrázolásával kiegészítve. Emellett pedig egyre több nagyobb, egy-egy témát részletesen bemutató tábla is készült, sokszor a különböző állatcsoportok törzsfejlődési kapcsolatait bemutató ábrákkal.
A táblákat ezekben az időkben, 1956-tól az 1960-as évek elejéig a neves festőművész, grafikus és művészeti tanár, Fáy Aladár készítette. Az úgynevezett népi mozgalom jeles képviselőjének számító művészt a kommunista hatalom bebörtönözte, s miután 1954-ben szabadult, művészként vagy tanárként természetesen nem tudott elhelyezkedni. Anghi professzor azonban, aki még a ’30-as évekből, az állatkerti állatok iránt élénken érdeklődő művészként ismerte őt, címfestőként munkát adott neki. Az állatkerti táblákhoz készített művészi illusztrációi ma is érdemesek a figyelmünkre, mint ahogy az a tény is, hogy az Állatkert munkatársaként Fáy még publikálhatott is (pedig korábban ezt megtiltották neki), például arról, hogy miként érdemes olyan állatkerti kifutókat tervezni, ahol az állatok jól látszanak.
Az 1970-es években divatba jöttek a zománcozott fémtáblák, amelyeket egészen az 1990-es évek közepéig használtunk. Nehézséget csupán az okozott, hogy ezeket nem volt egyszerű legyártatni, és nem is volt mód arra, hogy ha egy új, addig nem tartott faj érkezett, egyenként készíttessünk új zománctáblákat. Ezért az új fajok tábláit a ’80-as évektől úgynevezett Letraset technikával feliratoztuk. Emellett az Állatkert akkori grafikusművésze, Lupták Mihály remek színes grafikákat is készített, például a rágcsálók különböző családjairól és azok törzsfejlődéséről. Misi bácsi egyébként tehetséges festő is volt, és ismeretterjesztő könyveket is illusztrált (például a Búvár zsebkönyvek sorozat Ősállatok című kötetét).
Az 1990-es évektől kezdve egyre gyakrabban kezdtünk használni számítógéppel szerkesztett, laminált papír anyagú fajismertető táblákat, eleinte vegyesen a régi zománctáblákkal és a Letraset-táblákkal, ami eléggé vegyes, mondhatni rendezetlen összhatást mutatott. Így 1996-tól egy teljesen új, egységes arculatú táblarendszert vezettünk be: a laminlát lapok egységes zöld fémkeretbe kerültek. Ez persze még nem a mostani fajismertető táblák rendszere: ami napjainkban látható, azt 2007 óta használjuk.
Természetesen ma is vannak olyan nagyobb, tematikus tábláink is, amelyeken képek és szöveg segítségével további érdekességeket mesélünk el az állatokról, életmódjukról vagy élettani sajátosságaikról, természetes élőhelyükről és a fennmaradásukat fenyegető veszélyekről. Ezeknek az arculata jellemzően az adott állatházhoz, bemutató zónához igazodik.
Persze az emberek az állatkertekbe alapvetően kikapcsolódni, élményeket szerezni jönnek. De fontos feladatunknak tekintjük az ismeretterjesztést, a szemléletformálást is, aminek sokféle módja van. Egy tréningből, látványetetésből vagy más élményprogramból éppúgy lehet tanulni, mint a kifutóknál és az állatházakban elhelyezett információs felületekből. A cél az, hogy mire látogatóink egy kellemes élményekkel teli állatkerti látogatás után hazaindulnak, egy kicsit mindig többet tudjanak az élővilágról, mint amikor megérkeztek.
