Az elmúlt hétvégén került sor arra a könyvbemutatóra, amelyen két most megjelent, érdekes kiadvánnyal ismertettük meg a nagyközönséget, köztük a médiumok képviselőit is. A kötetek témája és szerzői egyaránt kapcsolódnak Állatkertünkhöz.
Nemrégiben jelent meg az Állatkerti kötetek a természetért című sorozat legújabb kötete, Változó vadvilág címmel. Szerzői dr. Sós Endre és dr. Tóth Tamás, mindketten Állatkertünk munkatársai, olyannyira, hogy Sós doktor természetvédelmi és állategészségügyi igazgatóként intézményünk elsőszámú vezetője.
Egy adott terület élővilágának a fajösszetétele nem állandó, hiszen a változó klimatikus, élőhelyi adottságok miatt (vagy az emberi tevékenység nyomán) bekövetkező lokális kipusztulások, természetes betelepülések vagy éppen a megjelenő idegenhonos fajok mind-mind befolyásolják azt, hogy milyen állatok, növények, gombák élnek körülöttünk. Az Állatkerti kötetek a Természetért legújabb könyve ezt a témát egy ellentmondásokkal és sok meg nem értéssel övezett, de kétségkívül izgalmas és aktuális szempontból járja körbe: ez pedig a vadászat, orvvadászat és természetvédelem összetett kapcsolata.
Egy rövid áttekintés után emlős- és madárfajok (a legnagyobb érdeklődésre számot tartó csoportok) bemutatása következik, amelyek közös jellemzője, hogy valamilyen emberi tevékenység (vadászat, szándékos betelepítés, az élőhelyek drasztikus átalakítása) alapvetően befolyásolta és befolyásolja állománynagyságukat, illetve természetvédelmi megítélésüket. A fajok bemutatása tükrözi a szerzők több évtizedes tapasztalatát – az érdekfeszítő visszatekintések sora, valamint a legfrissebb ismeretek bemutatása egy magas szakmai színvonalú és remek stílusú, mindenki számára ajánlható olvasmánnyá állnak össze.
Ugyancsak a közelmúltban látott napvilágot az Állatkerti história című könyv Kovács Zsolt tollából. Alighanem nincs még egy ember hazánkban, aki úgy ismerné az állatkertek világát, mint e könyv szerzője, aki egyébként Állatkertünk lapja, az Állatvilág magazin főszerkesztőjeként is tevékenykedik. most megjelent könyve, az Állatkerti história izgalmas utazás időben és térben, az egykori királyi vadasparkoktól a legmodernebb zoológiai bemutatókig. Nemcsak saját – önmagában sem csekély – tapasztalataira és emlékeire támaszkodik benne, hanem behatóan tanulmányozta az idevágó szakirodalmat, és tolmácsolja számos ma élő, illetve néhai szakember szavait is, akik közül sokat van vagy volt szerencséje személyesen ismerni. Részben talán ennek is köszönhető, hogy az olvasó egy idő után kezdi úgy érezni, mintha ő maga is egy baráti beszélgetés résztvevője lenne egy asztal körül, ahol olyan legendás személyek ülnek, mint Anghi Csaba, Schmidt Egon vagy Kittenberger Kálmán, lassan úgy magával ragadja a zootörténelem áradó folyama, hogy le sem tudja tenni a kötetet. Megismerhet belőle izgalmas, szomorú vagy éppen hátborzongató részleteket az állatkerti állattartás múltjából, érdekes adatokat, tényeket, műhelytitkokat, amelyekre esetleg nem is gondolt, és választ találhat olyan kérdésekre, amelyek már régóta furdalják az oldalát, de nem tudta kinek feltenni őket. Egyszersmind betekintést nyerhet a modern állatkertek sokrétű szerepébe a veszélyeztetett fajok megőrzése és az emberek szemléletformálása terén, némelyik szóba kerülő állatfaj természetvédelmi helyzetéről is áttekintést kaphat, valamint azt is megtudhatja, hová érdemes a közelben zoológiai kirándulást tennie. Ehhez hasonló összefoglaló könyv az állatkertek világáról nemigen született még – minden állat(kert)barátnak érdemes beszereznie!
A két nagyszerű könyv nyilvános bemutatójára december 7-én került sor Állatkertünkben. A frissen megjelent kiadványokat Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, író, rendező, madarász, Állatkertünk egykori munkatársa méltatta, felidézve számos saját élményét: nemcsak állatkertieket, hanem a hazai vadvilág, elsősorban a madárvilág azon változásait is, amelynek az elmúlt több mint fél évszázadban maga is tanúja volt.
A szerzők egy-egy előadásban adtak ízelítőt abból a sok érdekességből, amellyel a könyvet kézbe vevő olvasók megismerkedhetnek. Dr. Sós Endre a császármadár hazai állományával kapcsolatos kutatásokról, dr. Tóth Tamás a muflon magyarországi jelenlétéről számolt be, Kovács Zsolt pedig a hazai állatkertek fejlődésének irányait vázolta fel, többféle szempontból is.
A könyvek Állatkertünk ajándékboltjában is megvásárolhatók.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!