Az európai ember gondolkodásában Márton napja és a liba szorosan összekapcsolódik. De vajon mi az összefüggés a latin eredetű név és a lúd között? Cikkünkből ez is kiderül, mint ahogyan az is, hogy miként mentették meg a ludak Róma városát.
A lúd évezredek óta háziállat. Domesztikációjával kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Az biztosnak tűnik, hogy vad őse a nyári lúd („vadlúd”), illetve egyes ázsiai fajták esetében a hattyúlúd lehetett. Vitatott azonban, hogy pontosan hol kezdődött el a lúd háziasítása: a mai Görögország területén, Mezopotámiában, vagy esetleg Egyiptomban. Annyi azonban bizonyos, hogy bő négyezer évvel ezelőtt a lúd már háziállat volt, ebből a korból már ábrázolások is fennmaradtak róluk.
Számos ókori történeti is kapcsolódik hozzájuk. Az egyik még a köztársaságkori Rómából maradt fenn. Eszerint amikor ie. 390-ben a gallok a római Capitolium erődjét ostromolták, és több sikertelen roham után az éj leple alatt igyekeztek átmászni a falakon, a Juno istennő templomában tartott szent libák gágogásukkal leleplezték a settenkedő támadókat, és riasztották a védőket, akik így ismét vissza tudták verni a gall harcosok támadását.
Az ókor legvégéről, a IV. századból, az egyre inkább kereszténnyé váló Római Birodalom idejéből ismert egy másik fontos, a ludakhoz kapcsolódó történet. A hagyomány szerint amikor a pannóniai születésű Szent Mártont Tours püspökévé akarták választani, szerénységből inkább egy ólba, a ludak közé bújt, ám a libák gágogásukkal elárulták, és a hívek végül megtalálták őt: így már nem lehetett kitérni a felkérés elől.
A fentiek után nem meglepő, hogy a november 11-i Szent Márton napjának libás, ludas vonatkozásai is vannak. Ám valójában ez a nap már a híres püspök születése előtt is jeles napnak számított, a ludakhoz kapcsolódó szokásokkal. A régi római naptárban ugyanis ezzel a nappal kezdődött a téli évnegyed. Ilyenkorra a földeken többnyire befejeződtek a mezőgazdasági munkák, az újbor is kiforrott, és a tömött libát is le lehetett már vágni.
A kereszténység elterjedésével persze inkább Szent Márton püspök történetén keresztül kapcsolták össze Márton napját a libával, de ennek is volt előzménye, mert a ludat Mars hadisten madaraként is emlegették a rómaiak, a Márton név (latinul Martinus) pedig szintén Marsra utal.
Magyarországon egyébként a Márton napján a lúdból készült ételek fogyasztása annyira elterjedt szokás volt, hogy a néphit szerint „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. A libához persze más finom falatok is társultak, lakomákat, sőt bálokat, vásárokat is tartottak ilyenkor, ami logikus is volt a mezőgazdasági idény végén. A különféle kifizetéseket is hagyományosan ilyenkor teljesítettek.
A Márton nevet és a házi ludat – nyilván a sok kultúrtörténeti előzmény miatt – egy világirodalmi jelentőségű mű is összekapcsolja. Selma Lagerlöf Nobel-díjas svéd írónő híres regényéről van szó, melynek címe Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. Az 1906-ban és 1907-ben több részletben megjelent mű tulajdonképpen egy olyan mese, amelynek célja az volt, hogy regényes formában ismertesse meg a gyerekekkel Svédország földrajzát és élővilágát. Az egyik szereplőt, egy házi ludat, aki csatlakozott a vadludak Lappföld felé tartó csapatához (és aki a hátán vitte a varázslatos módon apróvá zsugorodott Nils Holgerssont), Mártonnak, illetve a svéd eredetiben Mårtennek hívták.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként újdonságainkról, programjainkról és friss híreinkről!
